- Azt hittem, hogy ezt tegnap megbeszéltük! - kiáltottam a telefonba - Hol a fenében vagy?!
- Itthon! És hagyjál már, éppen öltözök és... - zihálta Kris, mikor egy koppanást hallottam - Áú!
- Mi történt? - kérdeztem fél kézzel szórakozva a cipőfűzőmmel - Elestél?
- Aha... - hallottam ahogy nyögdécselve feltápászkodik, majd röhögni kezdtem - Mi van? - ordította.
- Elaludtál? - kérdeztem fuldokolva.
- Igen - mondta.
- Jó. Akkor siess! - mondtam, majd lecsaptam a telefont.
Kirontottam az ajtón és botladozva indultam meg a kapu felé. A járdán Kris állt. Kócosan, sebes állal, felemás cipőben.
- Jól nézel ki - néztem végig rajta nevetni.
- Köszi. Te is - mondta, majd röhögni kezdett. Aztán abbahagyta és a haját kezdte birizgálni - Na, most az van... Hogy valami nem oké a motorral...
- Mi van? - döbbentem le teljesen.
- Úgyhogy gyalog kell mennünk - fejezte be.
- De öt percünk van becsengetésig!
- Jó. Akkor futás! - mondta, majd megragadta a karom és rohanni kezdett.
Átvágtunk a kisebb utcákon, így tíz perc múlva már a suli kapuját kivágva futottunk a folyosón. Szó szerint beestünk a terembe. Nem is tudom mire gondolhattak a többiek, mikor megláttak minket. Tizenkét perc késéssel rájuk rontunk, tök kócosan, levegő után kapkodva, Kris ugye sebesen, kék és fehér tornacsukában. A lényeg, hogy röhögtek egy sort.
- Kris, Jenny, megkérlek titeket, hogy foglaljatok helyet! - mondta a matektanár.
- Elnézést tanár úr! - szóltunk, majd lehajtott fejjel a helyünkre ültünk.
Szünetben mindenki hátratódult hozzánk. Kris röhögve verte a fejét a padba - gondolom észrevette a cipőit -, én meg próbáltam Carla fésűjével rendbe tenni a hajamat.
- Jenny, megfertőzöd az embereket - vert vállba Brent.
- Köszi - sóhajtottam.
- Hogy tudtatok elkésni? - néztek a hülyék.
- Lemerült a mobilom, nem ébresztett, reggel kereshettem a töltőjét, az meg alapból elaludt volna - mutatott Kris felém röhögve.
April ugrándozott be a terembe az ikrekkel, akik... Nos, fogalmam sincs, hová tűnhettek az előbb.
- Te jó ég! Jenny, minden rendben? - nézett rám ijedten April, aztán Krisre - Veletek meg mi történt?
- Hosszú történet - mondtam, majd kikaptam a hajamból a fésűt és visszaadtam Carlának - Van valakinél egy hajgumi? - néztem a lányokra, mire Kris lekapott egyet a csuklójáról és felém nyújtotta.
- Tessék - szólt, rám se nézve, mire a hülyék értetlenül összenéztek, a menő négyes meg összeröhögött.
- Mit keres nálad rózsaszínű hajgumi? - kérdezte Leo, majd gyanúsan méregetve Krist, hátrább lépett.
Kris csak nevetve megrázta a fejét, majd felállt, odasétált Leohoz és megveregette a vállát.
- Sok dolgot nem tudsz te még rólam - mondta, majd kiment.
Rose, én és a hülyék összenéztünk, majd a folyamatosan vigyorgó Aprilre meredtünk.
- Mi az? - kérdezte - Tényleg nem tudtok róla sokat... - kuncogta.
- Én félek ezektől! - nézett rám Jared.
- Most akkor mi történt? - kapkodták a fejüket az ikrek.
- Semmi - intettem, majd felcopfoztam a hajamat. Mit csináljak, ha nem mond semmit? Majd, ha akarja, beavat. De azért elég ijesztő volt a jelenet.
Becsengetés után April elköszönt tőlünk, majd visszament a termükbe. Angolon diktáltak, fél órán keresztül írtunk, leszakadt a karom mire befejeztük. Aztán szabad foglalkozás. Leila és Rose a padomhoz tolták a széküket, rajzolgattunk, meg beszélgettünk. Az ikrek a hülyékkel játszottak valami ordítozós programmal Leo telefonján. Azon szórakoztak, hogy fülesről hallgattatták az ikrekkel, akik természetesen megijedtek és visongatni kezdtek. Natalie és Toby a padjukon ülve olvastak. Carla és Brent pedig Krisszel hülyéskedtek, néha hangosan felröhögve, ilyenkor mindenki odakapta a fejét.
Aztán olyat láttam, amin normál esetben sírni támadt volna kedvem a röhögéstől. De ehelyett csak döbbenten meredtem Kris füzetére. Ami... Ami tele volt rajzolgatva piros szívecskékkel. Meg sem bírtam szólalni, csak bámultam, szinte kiesett a szemem.
- Mi az? - nézett fel Rose a rajzáról.
Mivel meg sem mukkantam, Rose elnézett abba az irányba, amerre én. És... Már ketten voltunk teljesen lefagyva. Leila is látta amit mi, csak ő máshogy reagált. Röhögést visszafojtva temette arcát a tenyerébe. Mi meg tátott szájjal bámultunk.
Ekkor Kris meglátott minket, hirtelen összecsapta a füzetét, majd zavartan lejjebb csúszott a széken. Carla és Brent kérdőn összenéztek, majd észrevettek minket. Ezután egymás szájára tapasztva kezüket próbálták elérni, hogy ne fulladjanak meg a nevetéstől. Kris felpattant a székből és hozzánk rohant. Aztán, mikor odaért, elbújt a pad alá, megragadta a kezünket és lerántott magához.
- Hogy az Istenbe kerültek a füzetedbe piros szi... - mondtam volna, ha nem fogja le a számat. Csapkodni kezdtem a kezét, mire Rose ijedten arrébb lökte.
- Ne verekedjetek már! - suttogta - Most azonnal mondd meg, hogy mi volt az, amit láttunk!
- Jó. Elmondom. Neki - mutatott rám Kris - Aztán ő úgyis elmondja neked... De ez maradjon köztetek! - nézett szúrósan a szemünkbe.
- Khm, khm! - hallottuk Leila hangját, aki a pad tetején ülve őrködött, nehogy észrevegyen minket valaki.
- Kik tudnak erről a...? - vontam fel a szemöldököm.
- Brent, Carla, Leila és April. Meg ti... - mondta - Szóval. Te - nézett rám Kris - átjössz délután hozzám.
- Dehogy megyek! - ellenkeztem.
- Ó, dehogynem jössz! - sziszegte, majd megszorította a karomat - Tudni akarod, hogy mit láttál vagy nem?
- Én félek bemenni hozzád. Milyen ijesztő cuccaid lehetnek már?! Még megtalálom valahol a varázspálcád, vagy a varázsgömbödet. Semmi kedvem ott meghalni - fintorogtam.
- Akkor szépen befogod a szád és nem mondod el senkinek! - nézett rám szúrósan.
- Hülye vagy? Tudni akarom az igazságot! - suttogta Rose.
Kris bólintott, majd kimászott az asztal alól. Ezután mi is felültünk a székekbe, majd összehúzott szemekkel meredtünk Leilára.
- Mi van? - kérdezte.
- Szóval te tudsz róla... - állapítottuk meg.
- Igen, én tudok róla - vallotta be Leila - És úgy tűnik, hamarosan ti is tudni fogjátok...
Kris a suli előtt várt be engem. Gyalog indultunk el, ketten. Rose hagyta, hogy egyenesen besétáljak a sárkány barlangjába. Egész úton feszült csendben haladtunk. Aztán valaki fellökött és röhögtünk egy sort. Utána ismét csend lett. Én meg majd' belehaltam, hogy nem mondott semmit.
- Nagyon ijesztő a helyzet? - kérdeztem idegesen, mire felröhögött.
- Igen, Jenny, szörnyen ijesztő! - nevetett. Jó volt tudni - Sajnos nálam kéne maradnod majd egy kis ideig. Nem gond?
- Óh, dehogy! Szuper! - mondtam alig hallhatóan, miközben komoly ájulás kerülgetett.
Kris felröhögött, majd megveregette a vállam amolyan "Nyugi, nem fogsz belehalni!" szerűen.
Az utcánkba érve görcsölni kezdett a gyomrom. Mit tehettem volna? Elfutok? A szomszédban lakom, megtalál. Leütöm? Túl erős volt, és egyébként sem verekszem fiúval. Kedvem támadt közölni vele, hogy semmi életerőm nincsen, hogy én "oda" bemenjek...
Milyen kár, hogy ekkor Kris kezében megcsörrentek a kulcsok, majd kinyitotta velük a kaput. A kis udvaron elterülő fűszálak meglibbentek a hűvös szellőben, ami körülfogott minket. A kerítés tövében egy... karton házikó állt. Mellette kis tálka, benne víz.
Aztán kinyílt az ajtó. Lassan, körbe kapkodva a fejemet - figyelni kellett, nehogy valaki leüssön - lépkedtem be a lakásba. És akkor az egyik ajtó mögül kigurult valami.
- Vááá! Mi az ott?! - mutattam sikongatva az ajtó felé.
Ahonnan mellesleg kiugrált egy fehér, picike nyúl. Nyakában rózsaszínű szalaggal, valami zöldséget rágcsálva.
- Mért kell ráijeszteni Hógolyóra? - röhögött Kris, majd felkapta az állatot, megsimogatta és felém nyújtotta.
- Hógolyó? - néztem elkerekedett szemekkel, miközben átvettem az aprócska pamacsot - Neked van egy Hógolyó nevű nyuszid?
- Ja - vigyorgott - És én kötöttem rá a szalagot is - de cinikus valaki!
Letettem a nyulat a földre.
- Akkor ez kié? - mutattam rá.
- Na, jó. Menj és nézz körül a házban. Biztosan találsz valami érdekeset. A szobámban leszek. Az emeleten, a folyosó végén, bal oldalt - mondta, majd táskájával együtt felrohant a lépcsőn.
Levettem a cipőmet és bementem a nappaliba. Ami kellemes csalódást nyújtott. A szoba szép, rendezett volt. Ahogyan a konyha és az étkező is. Azt hittem, hogy minden fiú olyan, mint Dani. Lusta, rendetlen zombi. Hát nagyon tévedtem. Kris nagyon is figyelt a környezetére. Csak azt nem tudtam, hogy miért. Meg, hogy tényleg ő tartja-e a rendet.
Az emeleten kisebb folyosó vezetett végig. Az első két ajtó félig nyitva volt. Gondoltam benézek, hátha valami fürdő vagy esetleg gardrób. Hát nem az volt. Az első mögött egy nagyobb franciaágy helyezkedett el a falhoz tolva. A szoba másik felében egy íróasztal, fölötte könyvekkel teli polc, mellettük ruhásszekrény.
Aztán átmentem a másik szobába. Ahol kis híján elájultam. A falak rikító pink színekben virítottak, rajtuk képek. Amikre először nem is figyeltem. Nem ártott volna, ha rájuk pillantok. De túlságosan lefoglalt a rózsaszín, pici ágyacska, a lila szőnyeg, fehér, hercegnőmintás asztalka hozzá illő székkel, meg a földön heverő babák, játékkastély, hintaló és még egy csomó rajz, amiken kis, kék emberkék vigyorogtak.
Aztán becsaptam az ajtót és szépen, nyugodtan átsétáltam az utolsóhoz.
- Csak képzelődöm. Túlgörcsöltem ezt az egész "Kris háza de ijesztő lehet" dolgot.
Aztán benyitottam Kris szobájába, ahol először is az tűnt fel, hogy hárman vannak.
- Nem azt mondtad, hogy egyedül élsz? - néztem rá mosolyogva.
- Ja, amikor nem velük. Hát nem cukik? - kérdezte, majd magához húzta az ölében ülő barna hajú, loknis kislányt és a mögötte vigyorgó nagyot.
- De, azok - nevettem - Ők voltak a "nagy titok"?
- Jenny, bemutatom Lolát, a kishúgomat - szólt, majd felállt és karon ragadva a picit, elém vezette.
Lola kis, fodros, pink balerína szoknyában tipegett elém. Hatéves lehetett. Aranybarna szemei megcsillantak, mikor mosolygott.
- Szia - mondta, majd pólóját húzkodva megfogta a kezem, hogy hajoljak le.
- Szia - mosolyogtam és átöleltem Lolát.
- És ő itt Lisa, a nővérem - húzta magához a tőle kicsivel alacsonyabb lányt.
Hosszú, bronzszínű haja bársonyos keretként szolgált arcának. Szemei ugyanolyan zöldek voltak, mint Krisé. A mosolya is hasonlított az övére. Le sem tagadhatták volna egymást.
Lisa megölelt és rám mosolygott.
- A barátnőd? - nézett Krisre vigyorogva.
- Aha... Nem. Ez egy "minifiú" - mondta, mire mind felnevettünk.
Lola behívott a szobájába, majd felmászott az ágyára és ugrálni kezdett. Közben arról mesélt, hogy milyen volt a balett óra és mennyire tetszett nekik a sok ajándék, amit a tanár adott nekik, amiért ügyesek voltak.
- Te is tudsz táncolni, Jenny? - kérdezte Lola, majd felállt és pördült kettőt maga körül, magasba tartott kézzel.
- Igen, régen sokat táncoltam - mosolyogtam rá, majd megfogtam a kezét, nehogy elessen.
- És balettoztál is? - nézett rám csillogó szemekkel.
- Igen.
- És szeretted? - szólt, majd megint forogni kezdett.
- Igen - mondtam. Mintha Zoét láttam volna, kicsiben. A pici, álmokat szövő, ártatlan, aranyos kis Zoét.
- Balettozz velem! - húzogatta meg a kezemet.
- Nem lehet. Nagyon rég táncoltam már. Nem tudok már balettozni - mosolyogtam rá.
- Akkor megtanítalak! - tapsikolt.
Ezután megfogta a karomat és a szőnyegre húzott. Maga mellé állított és rám szólt, hogy "ha nem húzom ki magam, akkor nem ad csokit". Hát jó. Nem voltam éhes, de ki tudott volna ellenállni egy hatéves, táncikáló kislánynak? Hát nem én, az biztos. Úgyhogy kihúztam magam, felemeltem a fejem és vártam, hogy tanítson.
- Jó. Most tedd ki a bal lábad oldalra - mondta, majd kinyújtotta a jobb lábát. Gondoltam, ha jobb, hát jobb. Nem veszekszünk gyerekekkel. Ez aranyszabály.
Aztán keresztbetett combokkal köröztünk a kezünkkel. Utána előredőltünk, fél lábunkon állva. Majd Lola felállt az ágyra és mikor leugrott, én elkaptam. Így röptettem át a szobán. Később újra elpróbáltuk a koreográfiát, majd Kris lépett be hozzánk, Lisával az oldalán.
- Jó, holnap elviszem a motort a műhelybe... Mi az? Balettozni tanítod a bénát? - röhögött fel, mire Lisa fejbe vágta.
- Nem is béna! Sokkal ügyesebb, mint ahogy te táncolsz! - kiáltotta Lola, mire Kris elvörösödött, én meg felnevettem Lisával. Kris táncol? Ez több, mint vicces.
- Na, akkor mutassa meg! - ült le ölébe hajtott kezekkel Lola székébe.
- Nem fogok táncolni - ráztam meg a fejem.
- Kérleeek, mutasd meg neki amit gyakoroltunk! - húzogatta a pólómat Lola.
- Hagyd csak, nem is ért a baletthoz. Fogadjunk, hogy eddig nem bírja megemelni a lábait - nevetett Kris, kezével a válláig mutatva.
Na, ezen felkaptam a vizet, úgyhogy gúnyosan rávigyorogtam, majd hátratettem a kezeimet és megemeltem a jobb lábam. Fel, a fejem fölé. Úgy tartottam meg magam. Kész csoda, hogy három év elteltével ezt még megtudtam csinálni. Mindhárman elkerekedett szemekkel bámultak rám.
- Húú... - mondta Kris.
- Tanítsd meg nekem! - ugrándozott mellettem Lola, majd vele együtt leültem.
Aztán beszélgettünk. Meg játszottunk. Királylányosat, állatorvososat és bújócskát. Amiben persze én vesztettem, a tök idegen házban nem ismertem ki túl jól magam. Végül Lisát is bevontuk a játékba, így hárman gurultunk - fogalmam sincs, miért - a földön.
Nyolc körül Lisa elment Lolával megfürdeni. Azt mondta, hogy néha még úgy is úszik a fürdőszoba, ha ő is figyel a kicsire... Mint egy nyilvános uszoda.
Felkaptam a táskámat és lementem a lépcsőn. A nappaliban Kris nézett valami gyilkolászós sorozatot, Hógolyóval az ölében. Érkezésemre felkapta a fejét, majd végignézett rajtam.
- Mész is? - kérdezte és arrébb rakta a nyulat.
- Ja, késő van. Holnap suli, meg minden... És még nem is tanultam! - csaptam a homlokomra, ahogy eszembe jutott.
Ekkor Kris felemelt maga mellől négy tankönyvet és két füzetet. Az enyéimet. Utána kinyitotta az egyiket és felém mutatta. Kész voltak a feladatok.
- Te megírtad a házimat? - néztem rá elkerekedett szemekkel.
- Ezt kapod hálám jeléül - mosolygott.
- Sokat nem ér, ha nem én írtam meg. Attól még nem fogom érteni az anyagot... - húztam el a számat, miközben átvettem a cuccaimat.
- Nézd át és meg fogod érteni - biccentett.
- Köszi - mosolyogtam, majd az ajtóhoz léptem.
Kris kiengedett, aztán mehettem haza. Illetve a szomszédba. Vacsi után lezuhanyoztam, átvettem a házit és mentem aludni. És még alvás előtt beállítottam az ébresztőt. Biztos, ami biztos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése