- Na végre! Szállj be! - intett felém a kormány mögül Brent.
Lesétáltam a lépcsőn és beszálltam a hátsóülésre Leila mellé. Carla a másik oldalra ült, előrre, az anyósülésre meg Kris.
- Mért jöttetek értem? - suttogtam a lányoknak.
- Hogy beszámolj a szombat estéről - visongták. Gondoltam, majd halkan megbeszéljük, de hát...
A fiúk kérdőn hátranéztek, majd vissza az útra és tovább beszélgettek a hétvégéjükről.
- Mondd már, hogy mi történt! - sipítozták.
- Sssss! - tartottam a szám elé az ujjam - Halkabban!
- Miért, mi történt? - néztek rám ijedten.
- Nem történt semmi, csak ez nekem kellemetlen...
- Bántott? - kérdezte Leila, mire a fiúk hátrekapták a fejüket.
Brent hirtelen lefékezett, a lányok félve pillantgattak körbe, Kris pedig "most meg kell ölnöm valakit, hogy lenyugodhassak" fejjel várta a válaszom.
- Mi van?! Mért bántott volna? Jézusom! Dehogyis! - akadtam ki - Nem volt semmi!
Megkönnyebbülten fordultak vissza a fiúk. Carla az egész "sztorit" tudni akarta, úgyhogy beszámoltam mindenről, még arról is mit kértünk a pizzára.
A suli előtt az ikrek belekaroltak Carlába, így elragadva őt Brenttől, aki még az utolsó pillanatban tudott nyomni egy puszit az arcára. Rose Leilával beszélgetett a randimról, Kris pedig mögöttem magyarázott valakinek.
- Bocs, de egy ideig most nem lesz időm, délutánonként tanítok - mondta egy elsős, bár eléggé magabiztos lánynak, majd felém mosolygott. Korrepetálás. Szegénykeeee...
- Ó, nem baj. Majd máskor - mondta a lány, majd arrébbsétált és viháncolni kezdett a barátnőivel.
Aztán... Jött még egy csaj... Meg még egy... És még sok. Kris mindegyiknek csak nemet intett én meg döbbenten figyeltem. Na, ilyen a hírnév. De, az Isten szerelmére! Honnan volt akkora hírneve?! Később már fiúk is jöttek, felsőbb évesek is és mind valami délutáni filmmaratonról beszélgettek, amit majd megnéznek.
- Azt hittem korrepetálsz délután - néztem hunyorogva szemben a nappal és Krisszel.
- Könnyebb, ha ezt mondom. De, ha nagyon akarod, megtarthatjuk - vigyorgott rám.
- Aha. Ne - mondtam.
Odasétáltam Leiláékhoz és vártuk a becsöngőt.
Órán végig leveleztünk Rosezal, kis fecnikkel dobáltuk egymást, mikor a tanár nem figyelt. Az egész osztály visszafojtott röhögéssel figyelte, ahogy a leghátsó padban szerencsétlenkedtünk a papírgalacsinok hajigálásával. Aztán Rose az egyiket túl magasra dobta, ezért átrepült a fejem fölött és az éppen olvasó Toby fejét találta el. Erre ő lerakta a könyvet, lehajolt az összegyűrt papírért, széthajtotta és elolvasta. Ezután átadta a mellette ülő Natalienak, aki az olvasmányból fel sem nézve hátravágta, az eddig alvó Jarednek. Ő nem tudta, hogy az üzenet nekem szólt, ezért elolvasta. És így történt, hogy a "Szerintem tetszel Neki! :)" sorok után Jared szívet formált ujjaiból és hátra nézve rám, mosolyogni kezdett. Gondolom ez volt a válasz. A homlokomra csaptam, ami fájt egy kicsit, akkorát csattant. Mindenkiből kitört a röhögés a tanár meg ijedten figyelt bennünket, nem akarunk-e megfulladni. Így telt az irodalom. Miután elmagyaráztuk Jarednek, hogy az üzenet nekem szólt, lebiggyesztett szájjal bólintott, mire megint nevetni kezdtünk, Nick és Leo pedig vigasztalni próbálták szegényt.
Mikor csöngettek, csalódottan konstalláltuk, hogy "ez a hülye szünet miért csak két perces?".
- Nemááár... Nem akarok büntipadban ülni! - nyávogta Leo.
- Büntipad? - néztem kérdőn a többiekre.
- Tavaly félévkor ültették a tanári asztalhoz, hogy mindig szemelőtt legyen - vonta meg a vállát Kris.
- Mit csináltál? - kérdeztem Leot.
- Ragasztót ettem - sóhajtotta.
- Aha... - néztem furán, majd felröhögtem a többiekkel. Ragasztó? Hát nem juj?
A matek nyugisabban ment, senki nem nevetett, hanem inkább, hogy sírt, ugyanis valami irgalmatlan mennyiségű feladatot kellett megoldani. Én a felét Krisről másoltam. Áh, kicsit sem volt feltűnő, hogy már majdnem a másik padban ültem. Rengeteg házit is kaptunk, a három hülye a fejét fogta és-vagy verte az asztallapba, én Rosezal ijedten néztem a füzetemet, ugyanis egy szót nem értettem a tananyagból, mert le vagyok maradva! A többiek halál nyugodtan üldögéltek, csak mi öten forgolódtunk, hogy kerítsünk valakit akiről majd lehet puskázni.
- Úgy tűnik, mégis csak át kell mennem délután - szólt Kris mikor kicsengettek.
- Igen... Ez itt mi? - ütöttem az egyik egyenletre.
- Az? - hajolt fölém Kris - Az a házid - vigyorogta - De nehogy megőrülj, mert...
Félbeszakítottam egy "pillanat" intéssel, majd megfogtam két oldalról a padot és fejelgetni kezdtem. Kris jót röhögött rajtam, majd odébb sétált. Ekkor már Rose is követte a példám és csak akkor fejeztük be az "önkínzást", mikor már iszonyatosan fájni kezdett a homlokunk. Nekem meg duplán, ugyebár... Toby lépett hozzám, Rose előtt pedig Natalie foglalt helyet, magyarázott, Rose pedig sebesen bólogatva jegyzetelni kezdett.
- Mit nem értesz? - kérdezte unottan fölém hajolva Toby.
- Ezt! - mutattam a számomra teljesen új egyenletre.
Toby megmutatta, hogyan kell megoldani, elmagyarázta a többi feladatot és amikor nem értettem, elölről kezdte. Tizenöt perc alatt. Tudott valamit a srác, amit én nem. És ez Rose esetében is így volt. Miután az "okosak" otthagytak minket, felugrottunk zene őrült barátnőmmel.
- Jenny! Értem az anyagot! - visította.
- Én is! - kiáltottam és egymásba karolva ugrándozni kezdtünk.
Más lányok akkor viselkednek így, mikor meglátnak egy szép cipőt egy boltban vagy a szerelmükről számolnak be. Nos, mi a matektudásunknak örültünk. De annak nagyon. Annyira, hogy a többiek tapsolni meg füttyögni kezdtek, mi pedig ünnepélyesen meghajoltunk és megköszöntük Tobyéknak a segítséget.
- És nekünk ki magyarázza el? - háborogtak a hülyék.
- Majd mi! - pattantak melléjük az ikrek.
- Ne... Inkább ők! - mutatott Rosera és rám Leo.
- Segíts rajtunk, Jenny! - nézett bociszemekkel Jared, mire a másik kettő követte a példáját.
- Ne ránk nézzetek! Mi hülyék vagyunk matekból! - háborodott fel Rose.
- Ami azt illeti, én jó vagyok matekból, csak most levagyok maradva mindenből... - motyogtam.
- Jó... - néztek csalódottan - Akkor majd az ikrek segítenek! - kiáltották, majd kergetni kezdték Lorát és Megant.
A többi óra valahogy így telt el: Rosezal a sikerélményünk után kitűnő formában teljesítettünk a tárgyakból, Még tesin is rekordidőt futottunk. Toby és Natalie olvastak, természetesen. Kris Brenttel és a felsőbb évesekkel hülyült a folyosón, gondolom bűvészkedett is, mert néha felhangzott egy-egy "Hűűű!" meg "Az igen!". Carla Leilával viháncolt egész nap, közben a telefonjukon nyomkorásztak valamit. A három hülyének az ikrek magyaráztak, ők megpróbáltak nem elvágódni a sok információtól.
Kettőkor jutottunk be az ebédlőbe. Már nem öten ültünk a leghátsó asztalnál, hanem tizenhárman. Tizenhárom neveletlen, folyamatosan röhögő, már-már irritálóan menő diák. Volt aki persze csak attól volt az, mert a "népszerű négyessel" evett. Mint mi Rosezal és az ikrekkel. A hülyéken amúgyis mindenki szokott röhögni, Tobyt és Nataliet meg nem érdekelte, hogy hol, csak olvastak.
Mi Rosezal a fülhallgatómon osztozva beszélgettünk halkan, ettünk. Mellettünk Lora és Megan nevetgélt Nicken és Leon, akik Jared fülét kezdték krumplipürével tömni. Kris éppen eltüntetni készült egy almát Natalie kendője segítségével, Carla Brent ölében ülve figyelte az előadást, Leila meg hangosan közvetítette a történteket azoknak, akik a tömegtől nem fértek oda hozzánk.
Eszméletlen sokan álltak minket körül. Valaki könyökkel meglökte Roset, aki ettől belefejelt a krumplipürébe.
- Így nem lehet enni! - kiabálta túl a többiek hangját, szegénynek csöpögött az arcáról az étel.
- Egyetértek. Gyere közelebb! - mondtam neki, mire hozzámhajolt, én meg elkezdtem takarítani a trutyit az arcáról egy szalvétával.
Krisnek éppen akkor sikerült a mutatvány, mire mindenki őrülten kezdett füttyögni meg tapsolni. Valaki meglökött, így én is megismerkedhettem közelebbről az ebédem. Cékla. De szépen fog a bőrön! Rose megragadott egy szalvétát és törölgetni kezdte az arcom.
- Ne mozogj! - mondta, vagyis inkább kiabálta.
Miután már kinéztünk valahogy, felkaptuk a tálcáinkat és megpróbáltunk kijutni a tömegből. Ami nem ment túl jól. Rosenak például kiverték a kezéből a tálcát, kiborítva a maradékot. Ő csak széttárta karjait, majd otthagyott mindent a földön és üres kézzel ment tovább.
A suli előtt megálltunk, hogy megnézzük, a ruhánkon nincsen-e ételmaradék.
- Csak egy hülye almát tüntetett el! Miért olyan jó ez?! - kérdeztem idegesen.
- Mert ő Kris. Sokan még a lába nyomát is csókolják... - vágott egy fintort.
- És miért?! - kiáltottam, mire Rose sóhajtott.
- Látszik, hogy új vagy még - veregette meg a vállam - Nem jössz? - kérdezte miközben elindult a járdán.
- Brenték hoztak... Csak azt nem tudom, mikor hajlandóak hazavinni.
- Értem - mondta - Akkor szia! - integetett.
- Szia! - intettem vissza.
Negyed óra múlva kijöttek Leiláék. Röhögve, sztorizgatva, egymást lökdösve.
- Te meg hol voltál? - kérdezte Kris, ahogy megálltak mellettem.
- Rosezal kijöttünk. Nagy volt a tömeg, meg minden... - motyogtam, mire Kris a hajamba túrt, majd kiszedett valamit a hajszálak közül.
- Krumplipüré? - nézett rám felvont szemöldökkel, majd nevetni kezdett.
- Meg egy kis cékla - mondtam - Akkor Roseon is találni még...
- Hogy került a hajatokba az ebéd? - röhögte Brent.
- Már mondtam. Ti nem láttátok a marha nagy sereget magatok körül? - néztem rájuk döbbenten.
- Már megszoktuk - vonta meg a vállát Carla. Aha.
Mennyire jó lehetett menőnek lenni! Az egész suli tisztel, csak rád figyel, mindenki ismer. Minden napra van valami programod, jó a társaság, segítenek, amiben csak szeretnéd. Bármit mondasz, elhiszik még a tanárok is, szó nélkül követnek, kiállnak melletted. Te vagy a középpontban, nem feledkeznek meg rólad, nem kell negyed órát várnod a suli előtt, hogy valaki hazavigyen. De jó lehet menőnek lenni! Legalábbis, akkor ezt hittem.
Otthon gondoltam felmegyek facebookra. Vasárnap már visszaigazoltam a baráti felkéréseket az osztálytársaktól, új barátoktól. Ahogy beléptem villogni kezdett a chat. Rose írt rám, hogy mennyit kellett várnom Krisékre. Visszaírtam, hogy nem sokat, max tizenöt percet. Ekkor videóhívást indított.
- Komolyan elfeledkeztek rólad? - nézett a kamerába felvont szemöldökkel.
- Ezek szerint... - sóhajtottam, mire nevetni kezdett - Most meg mi van? - csatlakoztam hozzá.
- Hát, mert be kell látnod. Ez marha vicces! - röhögött a markába.
Tényleg az volt. És valószínüleg Rose is tudta, hogy ha rólam megfeledkeztek, akkor róla is. Hiszen végig együtt voltunk és még csak fel sem tűnt senkinek, hogy eltűntünk. Illetve az ikreknek, akik küldtek Rosenak egy "Hol vagytok?" üzenetet hatszáz szomorú smileyval. Ők legalább észrevették. És igen, komolyan ezen a témán nevettünk már majdnem, hogy tíz perce, mikor a szobaajtómon Kris lépett be. Egy fánkkal a kezében. Asszem...
- Szia - köszönt teli szájjal. Hogy volt képes annyit zabálni egész nap és tiszta izomban feszíteni a suli folyosóin - Nyugi, otthonról hoztam - mondta, mikor észrevette, hogy a fánkot méregetem.
- Bocsi, de most mennem kell - szóltam a kamerába, merthogy Rose éppen a fánkot evő Krist figyelte rezzenéstelen arccal.
- Nem baj, menj csak. Majd később még beszélünk. Szia - intett a kamerába.
- Szia - integettem vissza, majd kinyomtam a videochatet és Krishez fordultam.
-Matek, irodalom, francia, fizika, történelem, angol - sorolta, mire értetlen fejet vágtam - Ezekből volt házi - segített ki. Én hol voltam mikor ezeket feladták?!
- Aha - mondtam, majd előszedtem a könyveimet.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre elkészültem. A matek még úgy, ahogy, mentek, de a többi! Franciából egy szót nem voltam képes feldolgozni, pedig nagyon igyekeztem, végül sikerült valahogyan összekaparnom pár mondatot egy nem is tudom, milyen képről. Az irodalmat kis híján Kris írta meg helyettem, a fizikához meg hozzá sem tudtam szólni.
Kilenc körül fejeztük be a tanulást és miután Kris távozott, írtam egy "Bocs, de hulla fáradt vagyok, majd holnap beszélünk" smst Rosenak. Lezuhanyoztam, majd magamra csavartam egy törülközőt, majd fogat mostam a szobámban - igen, a kukába köptem... -. Az asztalomon ott hevert az "osztály mangám". Fogkefével a számban megragadtam a rajzlapot, egy ragasztószalagot és kitapétáztam a falamat a képpel. Meg, amit a hülyéktől kaptam. Egy fénykép hármukról, hogy "mindig velem legyenek". Ezen nevettem egy jót, mikor adták, de kiragasztottam. Valami magazin tesztjének az eredménye, amit az ikrek töltöttek ki rólam. Állítólag bizonytalan vagyok. Ezek a tesztek! Ezt is kiraktam. Kaptam egy dallistát Rosetól, még valamikor előző héten. Leila és Carla egyik karkötője és Toby könyvajánlói alá tettem. És ez volt a "barátsarok" a sok együttes posztere és logójának rajzai közt. Voltak régebbi képeim, Mátéról és Zoéról is. Mikor együtt voltunk a vidámparkban. Moziban, színházban és a suliban készült képek. Aztán egy, amin én nem voltam rajta, itt Máté szorosan átölelve megcsókolja Zoét. Volt pár, amin aqua parkban csúsztunk le csúszdákról, meg ugráltunk a vízen lebegő matracokon.
Miután leálltam a tapétázással, felkaptam egy pizsit és behuppantam az ágyamba. És milyen jót aludtam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése