Jen, már tíz kerek perce el kellett volna indulnod! mondogattam magamnak, hogy gyorsabb legyek mint amennyire azt először tettem. A hajamat lófarokba fogtam, a szemembe lógó frufrumat meg félretűztem egy hullámcsattal. Szörnyű. Reflexből a sapkámért nyúltam - a nyaram kissé hóbortos volt, így aztán "ismeretlen" okokból került néhány kósza szőke hajszál a bronzbarna hajamba -, de belémhasított az új suli házirendjének egyik pontja. Igen. "Az épületben fejfedőt viselni tilos..." Bevallom, ez egy hülye rendszer volt. És énszerintem ezt már más is megjegyezte. Valószínüleg egész reggel gondolkozhattam volna a szabályokon, ha anyu nem kiabál föl a konyhából.
- Te jó ég, Jen! Gyere már!
Kirohantam a fürdőből, vállamra kaptam a táskámat és lerobogtam a lépcsőn. A hallban megálltam és ránéztem az órámra. Hét perc volt még becsengetésig. Kirontottam a házból, és elindultam. Jobban mondva inkább futottam. A célirány elég közel volt, néhány saroknyira. Amikor a suliudvarra értem, észrevettem, hogy rajtam kívül senki nem rohangált, sőt, halál nyugodtan beszélgettek. Az épület tornyán volt egy hatalmas óra. Azt hittem elájulok zavaromban. Az órám sietett, még pedig tizenkét percet. Éppen arra készültem, hogy elsírjam magam, bevillant, hogy én állítottam át, hogy korábban elkészüljek. Én. Csakis én lehetek ilyen hülye. Próbáltam úgy tenni, mintha misem történt volna, elindultam a bejárati ajtó mögötti folyosón az osztálytermet keresgélve. Végül megtaláltam, szerencsére még csak pár ember volt hajlandó befáradni, úgyhogy kiszemeltem a leghátsó padot és rögtön helyet is foglaltam. Pechemre az a pár ember kiszúrta, hogy ismeretlen vagyok és körbevettek. Nem, ez lehetetlen. Pedig én mindent megtettem, hogy ez ne történjen meg.
- Szia új lány! Hogy hívnak? - hajolt fölém egy kedvesnek tűnő, fekete hajú kétcopfos csaj, kérdését természetesen megértettem kilenc évnyi angol tanulással, középfokú nyelvvizsga letételével.
- Öhm... Jennifer. De hívjatok csak Jennek! - próbáltam úgy mosolyogni, hogy ne látsszon rajta a kényszer, de valahogy nem sikerült - És ti kik vagytok?-kérdeztem vissza, ügyelve a kiejtésemre.
- Honnan jöttél? Érdekesen beszélsz - hát igen, ez az amitől tartottam, mert azért nem vagyok hülye sem a nyelv ismeretével kapcsolatban.
- Magyarországról - mondtam - Budapestről.
- Oh, szia Jennifer, Budapestről! A nevem Leila! - mondta magyarul, és legnagyobb meglepetésemre akcentus nélkül.
- Beszélsz magyarul? - kérdeztem, mire ő bólintott.
- Én is onnan származom, Szegedről!
-Az én nevem Carla - folytatta egy rikítóan kékszemű lány, szintén magyarul, de ő akcentussal - Leila tavaly költözött New Yorkba, miatta kezdtem el külön tanárhoz járni, és tanulni magyar nyelvet - mosolygott, majd odalépett egy sötétbarna hajú, kékes szemű fiúhoz, átölelte és szájoncsókolta. Rájukmosolyogtam - Ő Brent. Kicsit beszéli a nyelvet. Akkor kezdte mikor Kris.
- Hogy kicsoda? - kérdeztem, csak mert az a bizonyos Kris nem volt az engem körülvevők csoportjában.
- Hát ő ott! - és ujját a terem sarkára szegezte. Ott a padon egy sötétbarna hajú srác méregetett engem széles vigyorral az arcán - Túlságosan ne zavard, mert hülye és elvarázsol!
- Hogy micsoda? - kérdeztem kicsit hülyén, de úgy tűnt a többiek megértették az akkor elhangzott mondat utáni zavaromat.
- Jaj, én nem úgy értem! Ő egy bűvész - mintha a varázsol szó nem lett volna elég nekem, hogy ne kezdjek megint idiótán viselkedni.
- Tényleg? Mégis hogy? Mutasd meg! - Kris odalépett az asztalomhoz. A haja a szemébe lógott, így csak annyit láttam, hogy megint vigyorogni kezdett.
- Szia! Az én nevem Kris.
- Szia. Jennifer vagyok. Tényleg tudsz bűvésztrükköket?
Nem válaszolt, csak előrántott a zsebéből egy csomag kártyát, majd hogy ő ne lássa mit húzott odanyújtott nekem egy lapot.
- Tényleg akarod látni? - bólintottam - Akkor jó. Most jegyezd meg mi van a lapon és hajtsd össze - mondta. Mivel én túlságosan nem konyítottam ezekhez a kártyajátékokhoz, csak annyit mondogattam magamban: nyolcas, pici piros szívekkel. Összehajtottam és vártam a következő utasítást- Jó- mondta és kivette a kezemből - Most harapj rá!
Néztem egy nagyot, de ráharaptam a lapra és kicsit kezdtem úgy érezni, hogy csak hülyét akar csinálni belőlem, mert végig vigyorgott. Ez után elkezdett inni egy pohárból - ha fogadnom kéne esküszöm, azt mondanám, hogy az előbb még nem volt a kezében semmi -, nyelt egyet. Majd benyúlt a szájába, kivett egy összehajtott lapot és széthajtogatta. Megmutatta. Az a lap volt. Az. Amelyik az előbb még nálam volt. Gyorsan kivettem a számból a lapot és elkezdtem széthajtogatni. A lap üres volt. Nem lehet igaz! Azt hittem hátast dobok. De ehelyett csak tátott szájjal figyeltem elégedett mosolyát. Istenemre mondom, ha a többiek nem kezdenek el tapsolni, én még napokig bámultam volna - Megint sikerült-szólalt meg, ezúttal komolyan.
- Ezt...Ezt nem hiszem el! - dadogtam, de bevallom megértettem önmagam.
- Ó... De mért? - kérdezte és szúrósan a szemembe nézett. Gyönyörű zöld szeme volt, mégis félelmetes. Mintha a lelkembe nézett volna - Pedig elhihetnéd. Ez egy egyszerű bűvésztrükk.
És így indult az első napom a suliban.
Tehát miután megtudtam, hogy Kris bűvész állandóan a frászt hozta rám, pedig csak három tanóra telt el. Ha a rajz is olyan őrülten fog eltelni mint a többi óra, én komolyan lefejelem a padot - gondoltam.
Csakhogy nem volt szerencsém. Kris és Leila elfoglalták a mellettem lévő padokat, hogy beavassanak néhány iskolai tudnivalóba. Közben a rajztanár kiadta a feladatot: sólymot kell rajzolnunk az óra végéig. Egész laza, mivel beállított egy vekkert, hogy majd ő órán alszik míg mi dolgozunk.
A régi gimiben mindig kiállították a rajzaimat, amit nemigazán szerettem. Sokszor direkt elrontottam a képet, csak ne tegyék ki a falra! De most itt inkább rendesen megcsináltam mindent, hogy ne gondolják azt, flegma vagyok.
Amit legelőször kiszúrtam, hogy az osztályból öt gyerek fején egész nap sapka meg kapucni volt és senki az égvilágon nem szólt érte. A hajam színét csak Carla és Layla vette észre. Bántam a sapimat. Még Zoé adta nekem. Ő volt a legjobb barátnőm. Még hetedikben, edzőtáborban - igen, balettoztam nyolc teljes évig - sapkát cseréltünk, hogy mindig emlékezzünk egymásra. Úgy döntöttem holnaptól kezdve mindig abban jövök.
És. Krisnek muszáj volt kizökkenteni a gondolataimból egy újabb varázslattal. A sólymot amit rajzolt jobbra-balra mozgatta, így olyan volt mintha a madár csapkodott volna a szárnyaival. Illúzió. Csupán ennyi volt az egész, optikai csalódás, trükk. Akkor meg mért lenyűgözött le engem ennyire? Nem tudom, akkor sem tudtam. De nem bírtam ki, hogy ne nevessek csak egy icipicit. Akkor lett világos, hogy egész nap csak meg akart nevettetni. És jól esett.
- Ez szebb így - mondta, de nemtúlzottan értettem a célzást.
- Mármint mi? Mi szebb? - suttogtam vissza, nehogy fölébredjen a tanár.
- Ez - közelebb hajolt és megérintette a számat. Ott ahol kanyarul a sarka, mikor mosoly ül rá. De mivel már csak a meglepettséget lehetett róla leolvasni, kicsit elhúzta, mintha vigyorra nyitnám a szám - Így szebb - és hideg arccal bámult engem. Kicsit szomorú lettem, mert ezt Zoé szokta velem játszani, ha sírok. Mindig megvigasztalt. Jó érzés volt, ahogy a keze melegítette a arcomat. De mit csináltam? Hiszen ő Kris és nem Zoé. Hirtelen elkaptam a fejem. Kirázott a hideg.
Ezeknél ez a szokás,hogy az új lánnyal máris kapcsolatot kell teremteni? Nem tudom, furcsák voltak mind a négyen. De nem számított, mert örültem, hogy befogadtak, annak viszont nem, hogy már akkor nyomult ez a srác.
Ő nem mozdult. A keze ugyanúgy a levegőben maradt, mint mikor a számat érintette. Ijedt szemekkel bámultam rá. Ő pedig csak vigyorgott a frufruja alól. A frászt hozta rám ezzel a fejével. És mikor már azt hittem meghalok, megszólalt a csengő, egy igazi isteni csoda. Felpattantam az asztaltól és kirohantam a teremből. Szaladtam, ahogy csak tudtam,de sehogy sem bírtam kiverni a fejemből a kacajt. Mintha gúnyolni akart volna. De mi oka lett volna erre? Azon kaptam magam, hogy potyognak a könnyeim. Gyorsan beszaladtam a mosdóba és bezárkóztam egy vécéfülkébe. Ott sírtam végig öt teljes percet azon gondolkozva: Most meg mit művelek? De nem kaptam választ.
- Jen! Itt vagy? - Kris és Brent hangját lehetett hallani. Bekopogtak az ajtón.
- Kris? Brent? Ti meg mit kerestek a női mosdóban? - kérdeztem magyarul, de úgy tűnt nem értették mit mondok, elismételtem angolul, közben pityogtam. Mintha Kris nevetett volna. Nem tudta abbahagyni ezért inkább Brent válaszolt a kérdésemre.
- Jen... Ez a férfi vécé... - Ne. Ezt nem kellett volna. Inkább hagytak volna bőgni.
Lehajoltam, hogy a válaszfal alatt átkukkantsak, tényleg ilyen hülye voltam-e. És igen. A mellettem lévő vécéfülke és alsónadrág gazdája valószínűleg egy pasi. Letöröltem a könnyeimet is kinyitottam a zárat. Ki sem mertem menni inkább megvártam míg ők hajtják be az ajtót. Kris abbahagyta a nevetést és odalépett hozzám. Megfogta a karomat és szép lassan kivezetett a fülkéből. Azt hittem ordítok egyet mikor megláttam magam a tükörben. A szemfestékem elkenődött és rácsöpögött a fehér Green Day-es pulcsimra. A hajamat is mintha a "Tornádó Kft." intézte volna. Szörnyen éreztem magam, nem akartam ott lenni. Leültem a földre és megint elkezdtem sírni.
- Mit csinálok én itt egyáltalán?! - zokogtam.
Kris leguggolt elém és félresöpörte a frufruját, hogy így tudjon a szemembe nézni. Nem akartam. Miért nem tudott békén hagyni?! Csak azért is megfogta a csuklómat, én meg erre természetesen még jobban sírtam. Felállított és kivezetett a mosdóból. El akartam menekülni, de végig szorosan tartott mintha tudta volna mire készülök. És ha ez nem lett volna elég, megállított minket a rajztanár is.
- Jennifer, mit keresett a fiú mosdóban? És miért sírt? - Nem tudtam válaszolni. Részben azért, mert egy számomra alig ismeretlen srác szorongatott, és azért is, mert nem volt kedvem elmagyarázni az egészet, és azért is mert abban sem voltam biztos mit kérdezett. Kris ekkor elengedett és odalépett a tanárhoz.
- Jen azért sír, mert Dave berángatta őt a férfi mosdóba. Brentnek és nekem kellett őt kihoznunk. Dave elment, hogy ne vegyék észre őt a tanárok.
Hazudott volna? Értem? Kíváncsian figyeltem a történteket. Vajon mit fog most tenni Mr. Bridge? Komoly tekintetét rám, majd Krisre emelte.
- Köszönöm Kris, hogy elmondtad. Megkeresem ezt a felelőtlen Dave-t. Szeretném, ha továbbra is vigyáznátok Jennyre. Még új és ez az iskola egy őrültek háza.
- Igen, tanár úr! - felelte Kris. Mr. Bridge bólintott, majd átvágott Brent és köztem a tanári irányába. Odafordultam Krishez.
- Miért hazudtál? Most egy ártatlan gyereket sodortál veszélybe. Mi lesz ezzel a Davevel? - vontam kérdőre iménti megmentőmet. Nem nézett rám, csak felnevetett.
- "Köszönöm". Ezt kéne mondanod - ez után a szemembe nézett - Felfüggesztik egy hónapra - szólt ezúttal komolyan - Dave amúgy is egy bajos gyerek. Nem lepi meg a tanárokat, ha megint rosszat csinált - megvonta vállait és intett - Gyertek, ebédszünet van. Jen, megmutatjuk merre van a büfé!
- Kössz... - válaszoltam és néztem, ahogy elém mentek.
Miért segített nekem? Csak mert én vagyok az új lány? Nem értettem. Úgy döntöttem, inkább nem agyalok ezen.
Utánuk indultam. Az utat a büféhez talán évek múlva se jegyeztem volna meg... Vagy száz folyosón kellett átvágnunk. Az ebédlő akkora volt mint a fél iskolaépület. Egy nagy üvegajtón keresztül ki lehetett menni az udvarra, ott is fel voltak állítva az asztalok, ha esetleg valaki a kültéri részen kívánná elfogyasztani az ebédjét. Én gyorsan beálltam egy sorba Brent és Kris mögé. Szép lassacskán elértünk a kiszolgáló pulthoz, ahol egy fiatal hajhálós hölgy a kezembe nyomott egy tálcát.
- Sziasztok fiúk! - köszönt Brentnek és Krisnek- Szia új lány! - fordult most hozzám, mire én visszaintettem - Mit kértek?- Brent rámutatott a tenyerére ezzel jelezve, hogy adjam oda az ebédpénzemet. Odacsúsztatta a pénzt Krisnek ő pedig az övével együtt átadta a konyhásnőnek.
- Mind a hárman a B. menüből kérünk! - ez után megjelent két másik hölgy is és a tálcánkra raktak három tál makarónit, egy üveg tejet és egy kis tál csokoládés süteményt - Köszönjük! - felkaptuk a tálcánkat és leültünk egy asztalhoz. Nem volt étvágyam. Ettem pár falat makarónit és süteményt. Azután csöndben figyeltem a többieket, ahogy letámadták az ételt.
- Kris én... - Kris hirtelen megállt az evésben és letette a villáját. Majd félre söpörte frufruját és kérdő pillantást vetett rám- Köszönöm! - szelíden rám mosolygott és folytatta az evést. Milyen érdekes... Segít rajtam utána meg úgy tesz, mintha meg sem történt volna az ügy. Míg ezen gondolkoztam észre sem vettem, hogy Leila és Carla huppant le mellénk.
- Szia Jenny! - kiáltott rám Carla miután egy hatalmas csókot nyomott Brent szájára. Nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak, hiszen olyan aranyosak így együtt - Na, milyen volt az első napod? - kérdezte, kínomban hirtelen meg sem bírtam szólalni. Kris és Brent egymásra vigyorodtak és utána rám kacsintottak. Reméltem, hogy ez valami olyasmit jelent, hogy nem kell mindenről beszámolnom.
- Egész jól- próbáltam valamicske mosolyt eröltetni az arcomra - Carla, mért hagytad ki a rajzot? - kérdeztem feszülten, hogy tereljem a témát.
- Nekem ilyenkor francia órám van - nevetett rám.
- Hány nyelvet beszélsz összesen?
- Négyet. Angol, magyar, francia, német - Bólintottam - Jut is eszembe - fordult ismét felém - Ma lesz egy ilyen kis összejövetel féle nálunk. Nincs kedved eljönni? - nézett rám izgatottan. Az őszintét megvallva, semmi kedvem nem volt elmenni sehová. De otthon sem lett volna jobb dolgom, mint bámulni a falat - Kérlek, gyere el! - Nem akartam nemet mondani, de valószínűleg nem is tudtam volna.
- Jó, elmegyek! - mondtam, erre megölelt és tapsolni kezdett. Már értettem miért szerette annyira őt Brent. Carla örök optimista volt. És ez igenis illett hozzá.
- Én majd elviszlek - szólt Kris miközben a villájával játszott - Elég közel lakom hozzátok. Majd átmegyek érted - nem is kérdés, természetesen leesett az állam, hogy Kris ismét a lovagiasságát csiszolta.
- De ez biztos...? - tettem fel a kérdést. Kicsit a többiekről is lelehetett olvasni a meglepettséget.
- Biztos - azzal felállt az asztaltól, visszavitte a tálcáját és kivonult az ebédlőből. Síri csend volt olyan öt percen keresztül. Brent, Carla, de még Leila, aki állítólag óvoda óta ismerte Krist is csönben, mozdulatlanul figyelte az ajtót. Ezek után Leila motyogni kezdett valamit. Mindannyian felé fordultunk.
- Kris... - motyogta újra - De hát te... - majd inkább ő is elhallgatott.
Amikor kimentem az iskola elé megpillantottam Krist egy fa alatt, aki semmit mondó arccal pötyögött be valamit a telefonjába. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy észrevegyen, ezért megpróbáltam elsurranni mellette. Sajnos nem sikerült. A fának az egyik gyökere kilógott a földből és én szerencsésen eltanyáltam benne. Szóval az volt a helyzet, hogy én a porban hasaltam, előttem meg Kris guggolt elhúzott szájjal.
- Indulhatunk végre? - kérdezte. Szörnyű volt, és még annál is rosszabb, hogy éreztem, elvörösödöm. Meg sem tudtam moccanni. Megragadta a ruhám ujját és egyetlen rántással megemelt - Szóval, indulhatunk? - és ugyanazzal a mozdulattal letett a földre.
- Te rám vártál? - kérdeztem, mert abban a pillanatban semmi más nem jutott eszembe.
Nem szólt semmit, csak intett, hogy kövessem. Lesöpörtem magamról a port és utánaszaladtam. A lábai hosszabbak voltak mint az enyémek, szinte kocogva tudtam csak lépést tartani vele. Magasabb is volt nálam egy fejjel, pedig én sem vagyok egy alacsony típus. Hirtelen lefordult egy kis utcába. Szaladtam utána, de gyorsabb volt nálam. Már kezdtem azt hinni, hogy leakar rázni és otthagyni egy számomra még idegen város közepén. A mellettem elsuhanó autók zajától alig hallottam valamit. Körülnéztem, hátha látok valakit az iskolából. Tök egyedül álltam egy forgalmas autóút mellett. Épp arra készültem, hogy összeessek a kétségbeeséstől, amikor meghallottam egy motor hangját. Egyre hangosabb-és hangosabb lett, míg végül elnyomta az autók őrjítő zaját. Azután megláttam egy vérvörös motort, éppen előttem állt meg. Majd a motoros levette a sisakot a fejéről - Kris? Ez a tiéd? - mutattam rá a járműre.
- Aha. Mielőtt hazavinnélek még be kell ugranom a nagybátyám cukrászdájába.
- A nagybátyádnak van egy cukrászdája? - nem szólt semmit, csak bólintott - Miért kell bemenned?
- Carla anyja imádja mignyont. Megkért, hogy, ha átmegyek hozzájuk vigyek neki és majd megadja az árát.
- Olyan gyakran mész át Carlaékhoz?
- Nem - mondta - A suliban odaadom neki és ő hazaviszi az anyjának - azzal a kezembe nyomott egy fekete sisakot - Ültél már motoron? - kérdezte. Egyértelműen a válasz "nem" lett volna, inkább nem mondtam semmit - Egyszer ezt is el kell kezdeni - felültem Kris mögé a motorra, ő pedig megmutatta mibe tudok kapaszkodni. Az ülés két oldalán volt egy-egy fogantyú. Kicsit féltem, és teljesen valószínű volt, hogy autóval fogok ezentúl közlekedni.
Kris beindította a motort. Félelmetes hangja volt. Elindultunk, ki a főútra. Először lassan mentünk, szinte el sem hittem, hogy megkímél engem a teljes borzalomtól. Csak csukott szemekkel bírtam ki, de be kellett látnom, hogy ez a hányáshoz fog vezetni. Szépen, lassan kinyitottam a szemeimet. Éreztem, hogy a sisak alól kicsúszik a hajam és enyhén lobog a szélben. Egyre inkább kezdtem élvezni, amikor belehajtottunk egy gödörbe. A motor megrázkódott és hirtelen ijedtségemben átkaroltam Krist. Csukott szemekkel szorítottam a derekát, mikor meghallottam, hogy nevet. Gúnyosan nevetett, és gyorsítani kezdett. Még jobban szorítottam, és egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy mindjárt beverem a képét.
Tízpercnyi utazás után megérkeztünk a Mennyország Kapui Cukrászda elé. Gyorsan elengedtem Krist és leszálltam a motorról. Levettem a sisakomat, majd ő is.
- Na, milyen volt először motorozni? - kérdezte
- Szuper! Király volt, fantasztikus!
- Tényleg? - húzta fel szemöldökét - Kicsit úgy nézel ki, mintha most akarnád összehányni magad - vigyorodott el.
- Ugyan, te meg miről beszélsz? - kérdeztem nem túl meggyőzően, mert komolyan hánynom kellett - Inkább menjünk be, kíváncsi vagyok a nagybátyádra!
- Jól van, de szólj ha rosszul vagy - bólintottam. Beléptünk a díszített üvegajtón. Egyszerűen elképesztő volt a látvány, márványkövekből kirakott padló, aranyozott székek és asztalok, a terem közepén egy szökőkút, melynek vize rózsaszínűre színezetten csillogott, drágakövekből kirakott üvegpultok, bennük ezernyi finomság. Be kellett, hogy ismerjem, igazán találó volt a név, "Mennyország Kapui".
- Hello, Nana! - kiáltott Kris egy egész fiatal, afrikai nőnek, aki éppen egy emeletes kivitorta tetején rendezte el gondosan a gyümölcsdarabokat.
- Ó, Kris, szia! - mosolygott rá, majd rám is - Szia! Téged még nem láttalak errefelé. Mi a neved? - kérdezte.
- Öhm, Jenny vagyok! Nem rég költöztem a környékre - adtam a választ.
- Jacket keressük, nem tudod hol van? - lépett előre Kris.
- Kiment, az új kertésszel beszéli meg a teendőket. Várjátok meg, hamarosan visszajön. Addig ehetnétek valamit - szólt Nana, mire a felelet csak egy bólintás volt, felém meg egy intés, hogy kövessem a bűvészurat. Kisétáltunk a teraszra, ahol egy kétszemélyes asztal várt ránk, és ahonnan be lehetett látni a kertet. A közepén egy hatalmas tó állt, körülötte rózsaszirmokkal borított asztalok.
Kris kihúzta a széket az asztaltól, és a vállamnál fogva lenyomott. Ha inkább rámutatott volna a székre, lehet, hogy helyet foglalok és nem esek hasra. De nem így lett. Az a gyökér meg csak nevetett rajtam.
- Azt hittem megtartod magad! - mondta, fuldokolva a röhögéstől.
- Aú! Hát rosszul hitted... - nyögtem még egyet, mikor észrevettem, hogy a csuklómon fekszem. Óvatosan feltápászkodtam és lesöpörtem magamról a port. Majd szépen leültem és gúnymosolyt vetettem Krisre, aki a székéről figyelt és nevetett. Majd mikor végre levegőhöz jutott, intett Nanának.
- A szokásosat! - kiáltotta, mire a nő kihozott két tányér karamella öntetes süteményt. Ahoogy elnéztem elég cukros, habos, tömény lehetett. Ki akartam hagyni, mert a mostani enyhe hányingeremen csak rontott volna - Ezt muszáj megkóstolnod! De, csak, ha nem vagy rosszul a motorozásról - gúnyosan vigyorogni kezdett, és én ezt nem bírhattam ki. Megragadtam a villámat és egy hatalmas falatot tömtem a számba - Jó kislány! - és a fejem felé nyúlt, gondolom, hogy megpaskolja. De ellöktem a kezét. Ekkor Nana lépett hozzánk.
- Ne haragudj Kris, de úgy tűnik Jack már elment. Azt mondta, el kell intéznie valamit. Gyere vissza holnap, jó? - kedvesen ránk mosolygott, majd visszament a pult mögé.
- Nem gond. Végül is, gondoltam, hogy lekésünk róla - fölállt, majd elvette a pulton várakozó mignyont. Én is fölálltam, s követtem őt, ki a parkolóban álló motorig.
Fintorogva bámultam a járműre, mikor Kris újra a kezembe nyomta a sisakot. Fölültem és tanulva előző hibáimból, messziről elkerültem a foggantyúkat, vártam, hogy Kris is felüljön és belékapaszkodhassak. Ehelyett mögém ült, rátette a kezeimet a kormányra, majd ő is és várta, hogy mondjak vagy csináljak valamit.
- Most arra vársz, hogy én vezessek? - kérdeztem, de ahogy kimondtam, kirázott a hideg is.
- Mért ne? Van jogsid, nem? - szólt nekem a sisakja alól. A kérdésre tökre kiakadtam, azt hittem lelököm a motorról.
-Te teljesen hülye vagy! - kiáltottam -Tizenhat vagyok! Autót sem vezetnék, nemhogy motort! És jogsim sincsen, még a rendőrök is elkapnának!
- Majd kisebb utcákon megyünk, lassan és segítek neked - megpróbáltam leszállni, de ő beindította a motort és nem volt választásom, vezetnem kellett.
Egész jól ment, főleg azért, mert Kris segített. Kis utakon mentünk, ahogyan ígérte. Végül megérkeztünk a házunk elé. Leszálltam a motorról és a bejárathoz rohantam. Mielőtt kinyithattam volna az ajtót kaptam még egy figyelmeztetést a nyolckor kezdődő összejövetelről a bűvész úrtól.
Berohantam, föl az emeletre, majd a szobámba, ahol bezártam magam mögött az ajtót. Kiválasztottam a ruhát amit majd felveszek; egy selyem, levélzöld, ujjatlan fölsőt meg egy fehér, hosszú szárú farmert. Ezután beszaladtam a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak és megmossam derekamig érő hajam. Mikor elkészültem, magamra csavartam egy törülközőt és megigazítottam a hajam a tükörben. Fölöltöztem, s már rohantam is a cipőmért; egy fehér, pántos lapos talpú. Ahogyan száguldoztam a lakásban, egy csomó dobozt borítottam fel.
- Uh, tényleg, ezeket még ki kellett volna pakolnom - de csak arrébb löktem őket az útból, nehogy valaki felbukjon miattuk. Ekkor anya lépett hozzám.
- Te jó Isten, lányom, mit szaladgálsz a házban már húsz perce? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Öhm, nyolcra értem jönnek, sietnem kell! - kiáltottam fél cipőmmel ugrándozva.
- Addig van még időd. Várjál már! Ki jön érted? Hová mész? - itt már ő is kiabált.
- Az egyik barátom. Carla, vagyis egy másik barátom - anyu természetesen nem tudhatott semmiről ami aznap történt velem, és szándékomban sem állt elmondani-elhívott a lakásába valami összejövetel félére.
- És ki ez a "barátod" aki elvisz az összejövetelre? Szeretném tudni - anyáról tudni kell, hogy nem egy paragép, csak az új suli, új barátok... Szereti ha néha beugrik neki hol is vagyok, hogy kikkel barátkoztam össze.
- Egy srác...
- Neee... - mondta széles vigyorral az arcán - És, hogy hívják? Megbízható? Rendes fiú? Helyes? - na, hát az utolsó kérdésre tökre bepipultam.
- Jaj, anya, hagyjál már békén!
- Hova sietsz? Van még tíz perced-szólt, s nagy mosollyal mutatott a kanapéra, hogy üljek le.
- Inkább elindulok...
- De azt sem tudod, hogy hol lakik! - kiáltott rám. Tényleg nem tudtam. De inkább kiállok a hidegre, minthogy válaszoljak anyu kérdéseire.
- Itt lakik szemben, majd bekkéreckedek - gyorsan fölvettem egy kabátot és már el is húztam a csíkot, még mielőtt jóanyám bármit is szólhatott volna.
Odakint háttal nekitámaszkodtam az ajtónak és vártam. Hűvös volt, látszott a lehelletem a csípős levegőben. Elvoltam egy ideig, majd megláttam, hogy a szemben lévő ház ajtaja nyílik.
- Biztos, hogy nem ő az, végü lis a "közel" nem azt jelenti, hogy itt a szomszédban - de majd' megállt a szívem, mikor Kris kilépett az ajtón - Ne...Oké, hogy közel, de ennyire?!- elindult a járdánk felé, mire az ajtónkhoz vezető kis cserepeken eljutott hozzám.
- Mehetünk? - vigyorgott rám. Elnéztem mellette, de sehol nem láttam a motort.
- Mivel megyünk?
- Gyalog - válaszolt.
- Legalább közel van?
Bólintott.
- Itt mindenki ilyen közel lakik egymáshoz?
- Ez egy környékbeli suli, mit vártál?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése