Rohantam verni a bátyám ajtaját.
- Dani! Azonnal gyere ki és vigyél el kocsival a suliba! - üvöltöttem, mire kinyitotta az ajtót, majd a szemét dörgölve próbált felébredni.
- Mi van...? - ásította.
- Ahj, semmi! - ordítottam a hajamat tépve, majd otthagytam.
Lerobogtam a lépcsőn, kirontottam az ajtón és futottam az iskoláig.
Az udvaron már nem volt senki, már becsöngettek. A halk folyosón csak a lépteim hallatszottak. Az ajtót kivágva magam előtt estem be a terembe. Mindenki ijedten meredt rám, én meg zihálva elnézést kértem a tanártól és leültem hátra. Kris a markába röhögve, lesütött szemmel fetrengett a pad fölött. Dühösen néztem rá, mikor a mellettem ülő Rose megbökte a vállam.
- Jen, minden rendben? - kérdezte.
- Az ő hibája - biccentettem Kris felé, suttogva.
- A hajad... - mutatott a fejemre. Ja igen, elaludtam a fejem. Tök jó volt.
Óra után persze mindenki rajtam röhögött, meg kaptam pár "Cuki a hajad" és "A nagy rohanásban úgy maradt a frizud?" beszólást. De vicces! Carla valahogy próbálta rendbe tenni a hajamat - amit mellesleg kifésülni is elfelejtettem -, Leila meg lefotózott. De kedves.
- Mit szólnál hozzá... - kezdték a hülyék.
- Nem vágom le. Ti sem vághatjátok le. És nem fogom odaadni nektek - néztem rájuk unottan.
- Ha meggondoltad magad, csak szólj - mosolyogtak, mire bólintottam.
- És te! - pattantam fel a padból, majd dühösen Kris felé indultam - Miért nem ébresztettél fel?! - kiáltottam rá.
- Nem tudtam, hogy alszol! - tartotta fel kezeit.
- De bejöhettél volna szólni! Van csengőnk is! És tudtommal neked egy menő mobilod is! És tudom nagyon jól, hogy megvan a számom, mert csak azután küldtél üzenetet, hogy otthagytál! - ordítottam tök vörös fejjel, mire mindenki ijedten fordult felém. Félelmetes lehetek, mikor kiborulok... - Egészen idáig rohantam, egyszer majdnem elütöttek és el is estem párszor! Legalább rám csöröghettél volna... - mondtam kicsit halkabban, tenyerembe temetve az arcom. Nem akartam sírni, de azt sem, hogy lássák az arcomat.
- Jó, bocsi. Legközelebb majd felhívlak - mondta, majd megsimította a karom - Csak ne sírj...
- Nem sírok - néztem fel röhögve a kezemből, erre mindenki furán nézett rám.
- Min nevetsz? - nézett rám felvont szemöldökkel Brent, mire Krishez fordultam, akit sokkolt a reakcióm.
- A nagy futkározásban feldöntöttem egy nénit, aki megdobott ezzel - húztam elő nevetve a táskámból egy doboz cukrot.
- Neked cukrot dobálnak a nénik?! - nézett rám elképedve Nick, majd kikapta a kezemből a dobozt és szétosztotta a többieknek.
- Aha - röhögtem.
- Na! - lépett ki mögülem Carla, aki ezek szerint eddig a hajamat intézte - Most már kinéz valahogy! - mutatta körbe művét a többieknek, ami abból állt, hogy a vállamnál fogva rángatott össze-vissza.
Szünetben lementünk a büfébe Rosezal, ugyanis nekem nem volt időm kaját csomagolni. Csakhogy pénz se volt nálam, ezért szegény Rosetől kellett kölcsön kérnem. Visszafelé menet találkoztunk Addel és a haverjaival, beszélgettünk, majd megkínáltuk őket cukorral. A teremben természetesen őrültek háza volt. Tollak és táskák repülte a fejünk fölött, az ikrek visongtak amiért Leo nyálas kézzel akarta megsimogatni a fejüket, Carla Brenttel figyelte, ahogyan Kris éppen Jared piercingjét készül eltüntetni, Nick pedig az éppen olvasó Tobyt és Nataliet idegesítette azzal, hogy alulról csapkodta a lapokat, majd mikor Toby fejbe verte a könyvjével, vékony hangon kezdett röhögni. Leila mosolyogva ugrándozott hozzánk.
- De jó, hogy itt vagytok! Megőrülök! - mondta, majd átölelt minket. Aztán ijedtében hátraugrott velünk együtt. Jared hatalmasat ordított.
- Aú, te állat! Normális vagy? - üvöltötte, két kezével letapasztva száját.
- Úúú, bocsika. Valamit elronthattam... - röhögött Kris. Igen, a pircing eltűntetős trükkről lehetett szó.
Jared dühöse indult meg felé, egyik karját a magasba emelve. Kétségbeesetten néztünk össze a lányokkal. Az ikrek inkább becsukták a szemüket, majd elbújtak Leo és Nick mögött. Ha Jared felidegesíti Krist, akkor nem csak a szája fog fájni. Kris nyugodt mosollyal az arcán, nekidőlve a padnak várta be a dühöngő hülyét. Brent megindult feléjük, de Carla visszahúzta, Kris pedig leintette. És akkor... Jared összeesett. Mindannyian egyszerre fordítottuk Toby felé a fejünket, aki az ájult hülye mögött állt egy könyvvel a kezében. Egyedül Kris és Natalie arcáról nem lehetett leolvasni semmit. Toby egyszerűen tarkón vágta Jaredet, így jobban járt, mintha nem állította volna le senki.
- Szedje föl valaki onnan! - kiáltott Kris röhögve a hülyékre - Kösz - fogott kezet Tobyval.
- Neki tettem szívességet - mondta, majd visszaült Natalie mellé olvasni.
Nick segített Jarednek fölállni, Leo meg leöntötte egy üveg vízzel, hogy keljen már fel, mert bejött a tanár. A hangulat elég feszült volt, senki nem szólt semmit. Rosezal végig leveleztünk, elmondta, hogy ez olyan mindennapos dolog náluk, csak Toby eddig nem ütött még meg ennyire senkit. Egyszóval, Toby szokott verekedni. Nem ritkán. Ki se néztem volna belőle. Állítólag ez egy jól összeszokott társaság volt, mindenki összebarátkozott a másikkal, elfogatták egymást. Csak néha egymásnak estek. Aha, ez tényleg mindennapos dolog volt. A hülyék sokszor kihúzták a gyufát.
Mikor kicsengettek, Rosezal odasiettünk Jaredhez.
- Hogy vagy? - kérdeztük együtt érző mosollyal.
- Nem tudom. Fáj a fejem. Mindenhol - mondta. Nem is csodáltuk. A szájából kis híján kiszakadt a piercing, Toby jól tarkón vágta és mivel előreesett a homloka is rendesen vörös volt. Szegény. Pedig nem akart rosszat... annyira.
Egy hosszú, szőke hajú lány futott be a termünkbe, sírva. Mindannyian felé fordultunk és tágra nyílt szemekkel figyeltük a történteket. Először is, a lány Kris nyakába ugrott. Másodszor, annyira zokogott, hogy senki nem értette, mit mond, csak Kris, aki szorosan átölelte és csitítgatta. Az eredmény persze tizenkét ijedt szempár, plusz-mínusz akik belestek a terembe, hogy mi ez az ordítozás. Mi is kíváncsiak voltunk rá... Brent odalépett hozzájuk és megpróbálta lefejteni a lányt Krisről.
- April! April, ez nem megoldás! Ha itt vagy, csak rontasz a helyzeten! - kiabálta túl Brent a lányt. April. Kris említett róla valamit...
- De én ezt már nem bírom! Rám se néz! Most mit csináljak?! - bőgte April.
- Menj vissza a termetekbe... - szólt Kris - És ne sírj.
April bólintott, majd letörölte a könnyeit. Brent karon ragatta és kivezette a teremből. Vagyis csak akarta. Az ajtóban egy srác állt elégedett mosollyal. April vörös fejjel, kisírt szemekkel figyelte a fiút, aki tapsolt párat, majd gúnyosan nevetni kezdett.
- Meg sem lep, hogy itt látlak - mondta. Kínos csend ült a termünkre - Szia, Kris. Hogy vagy?
- Állj le! - szólt Brent.
- Csak jöttem meglátogatni az új lányt - mondta, mire Aprilnek könnybe lábadt a szeme, az én lélegzetem meg úgy, ahogy volt, elállt. Mi van? - Te vagy az? - nézett rám, majd felém indult.
Kris beállt elém, majd szúrósan a srác szemébe nézett.
- Rey. Tíz másodperced van. Nagyon gyorsan húzzál innen kifelé! - mondta nyugodt hangon.
Pár pillanatig farkasszemet néztek, majd Rey megindult az ajtó felé. Ott megállt, visszafordult. Intett egyet felém, mire vágtam egy fintort. A hülyék jót röhögtek a reakciómon, még Kris is elmosolyodott, de nem azért csináltam. Eszembe jutott, hogy Kris mit mondtott. Akkor April Reyel járt? És miért lett Rey ilyen bunkó? És mit akart tőlem? Na, ezért vágtam pofát.
A srác otthagyott minket, mi meg egyszerre fordultunk April felé, aki engem méregetett. Fú, tök ijesztő volt. Aztán Kris odalépett hozzá, és a füléhez hajolt.
- Ő nem tehet semmiről - suttogta alig hallhatóan. Mi van?
A lány bólintott, majd rám mosolygott. Megkönnyebbülten visszamosolyogtam. Ez olyan "nincs harag-köszi" pillantás volt.
- Menj vissza a termetekbe - mondta Kris, mire April ijedtében felnyögött - Ha baj van, szólj - folytatta.
A lány újra bólintott, és kisétált a teremből. Mi meg magyarázatot várva meredtünk Brentre és Krisre. Még Carla is. Van, amit Brent még vele sem oszt meg.
- Hosszú történet - szólt Kris.
- Van időnk - vontam meg a vállam. Merthogy én is érintett voltam az ügyben, ha volt velem valami szándéka annak a Reynek.
- Ami azt illeti, nincs időnk - mutatott Brent az órára. Becsengettek.
- De még nincs itt a tanár. Vagy te látod valahol? - nézett a fiúkra Natalie. Szóval őt is érdekelte a dolog.
- Jó - mondta Kris - Nem nagy dolog...
És akkor beavattak minket. Abba, ami egy héttel ezelőtt történt. Meg ami előtte. A lényeg, hogy Leila és Kris kiskoruk óta jó barátok voltak Aprillel. Tavaly meg főleg. Aztán sulikezdés előtt April elment Krissel sétálni valahova a belvárosba. Rey pedig meglátta őket és valamit félreértett. Azt a fiúk már nem mondták, hogy mit. Aztán másnap Rey szakított Aprillel és azóta bunkó, meg minden.
- És mit csináltál? - kérdezte Leila. Ő sem tudott sokat az ügyről.
- Mikor? - kérdezett vissza Kris, mire Brent megrázta a fejét, le sem véve tekintetét a földről.
- Egy hete - mondta Carla a padon ülve. Ez ilyen kis mesedélelőtt volt, mindenki felülve a padokra, a mesélőt hallgatva, bele-bele vágva a sztoriba.
- Semmit - vakarta meg a fejét Kris.
- A semmiért nem szakít egy fiú a barátnőjével - nézett felvont szemöldökkel Natalie.
- Nem csináltam semmit! - kiáltotta Kris. Akkor mégis csak volt valami, ha így kiakadt.
- Mit csináltál? - kérdezte Toby nyugodt, ellentmondást nem tűrő hangon.
Mindannyian Krist figyeltük, aki könyörgő pillantást vetett felém. Gondolom azt várta, hogy segétsek. De hát nem tudtam. Széttártam a karom amolyan "Bocsi, de én is hallani akarom" szerűen. Nagy csend volt, a válaszra vártunk. Végül Kris beleütött a falba - ideges volt, fel-alá járkált a teremben -.
- A francba. Megcsókoltam... - bökte ki végül, majd megkönnyebbülten felsóhajtott. Nem kellett tovább titkolóznia.
- Te hülye vagy?! - kiáltottam, mert Brenten kívül mindenki sokkos állapotban volt - Lesmárolod a barátnőjét és neked áll feljebb, hogy bunkó?! - akadtam ki, aztán a többiek is kapcsoltak.
- Idióta! - ütött Leila Kris fejére egy könyvvel - Megcsókolod a legjobb barátunkat? Normális vagy te?
- Nem mondanám... - szólt, majd önként is beleverte a fejét a falba - Szörnyen hülye vagyok.
- És, ha elvarázsolnád Reyt, hogy ne emlékezzen a csókra? - tapsikoltak az ikrek.
- Ne most - lökte le őket Nick a padról, mire felröhögtek. Ők máshogy élték meg ezt az egészet.
- Beleszerettél...? - kérdeztem vékony hangon. Még én is elcsodálkoztam rajta. Kris rám nézett, majd elmosolyodott.
- Nem - mondta. Ezt jó volt tudni. Akkor meg minek csókolta meg?
- Akkor meg mi az Istennek csókoltad meg?! - üvöltött rá Rose. Na, én is ezt kérdeztem.
- Nem tudom... Hagyj már békén! - ébredt fel Kris a depresszióbol.
Már mindannyian idegesek voltunk és próbáltunk megoldást találni a problémára. Csakhogy nem volt. Ez Kris hibája. Meg Aprilé, amiért hagyta őt. Ezt nekik kellett megoldaniuk. De mivel mi mind barátok voltunk, együtt kellett kimásznunk ebből a helyzetből. Az egyetlen megoldás az volt, hogy Aprilnek el kellett felejtenie Reyt.
- Az nem biztos, hogy ez neki is ilyen könnyű lesz - szólt Carla.
- Nincs más választása - lépett Nick Krishez - Tudod, hogy felnézek rád. De ezt most rohadtul elszúrtad - mondta.
- Én meg rohadtul tudok róla - szólt feszülten Kris - De most már úgysem tudok semmit sem tenni ellene... - és ekkor kicsengettek.
- Elfelejtettek tanárt küldeni hozzánk? - nézett fel Rose.
- Ezt hülyén kérdezted. Inkább, elfelejtettek minket? MINKET?! - akadt ki teljesen Leo.
- Ismerős érzés - néztünk össze Rosezal mosolyogva.
- Mmm... Mivan...? - kérdezte Jared. Aki ezek szerint átaludta az egész sztorit - Mi történt? - nézett körbe - Vége az irodalomnak?
- Ja, nem jött hozzánk tanár. Te meg átaludtad a balhét - mondta Leo.
- Ja, mert Toby kiverte belőlem az időérzéket - motyogta Jared.
- Nyugi, mi majd mindent elmesélünk - szólt Nick, majd felült egy padra és magyarázni kezdett.
Idegesen fordultam vissza Leila és Kris felé.
- És most...? - néztem rájuk.
- Nincs "és most" - szólt Leila - Most az van, hogy megbeszéljük a dolgot Aprillel.
Aki mellesleg abban a pillanatban toppant be az ajtón kisírt szemekkel. Mindannyian csendesen fürkésztük, aggodalmas pillantásokat vetve. A lány szép lassan besétált a terembe, majd megállt Kris előtt és kínosan felnevetett.
- Tudják, igaz? - mosolygott.
Leila bólintott, Kris pedig némán bámulta a földet.
- Kiabált veled? - kérdezte lesütött szemekkel, mire April könnyezve bólintott.
- Nem szeret engem - motyogta - Már nem.
Kris átölelte őt, mi pedig örültünk, hogy ők legalább nem balhéztak össze. Barátok maradtak, és valószínű, hogy az a csók csak egy hülye ötlet volt, nem is gondolták komolyan. Kár, hogy ezt nem beszélték meg előre. Akkor nem lettek volna ekkora bajban. Ha jobban belegondolok, nem is volt akkora a baj. Csak a bűvész úr hírneve volt a tét. Egy kis hiba és mindenki elfeledkezik róla. És akkor megtudná, milyen az, ha valaki csak a távolból figyelheti a menőket.
És ekkor mindenki felém fordult. Még Kris és April is, kérdőn néztek rám. Nem tudtam, mire vártak, így csak megvontam a vállam.
- Minden rendben lesz - mosolyogtam Aprilre, aki hozzám lépett és megölelt. Fél kézzel átkaroltam.
- Ha akarod, maradhatsz nálunk szünetekben - nézett a lányra Natalie.
April elengedett, majd végignézett rajtunk és mosolygott. Így lett ő a tizennegyedik osztálytársunk.
- Köszönöm - mondta.
- Leila, mennünk kell zenére - mondta Carla.
- Várjatok, mi is megyünk! - szólt utánuk Rose, majd megragadta az ikrek karját és felém nézett - Te nem jössz?
- Ja, de - szóltam, majd felkaptam a táskámat.
- Te játszol hangszeren? - bámultak rám a hülyék.
- Aha, zongorán - vontam meg a vállam. Még Zoéval jártam zongoratanárhoz hetedikben. Kicsit értettünk hozzá. Nem olyan nehéz, ha ráérez az ember.
- Úgyszintén - intett Carla.
Aztán elindultunk, heten. Kiderült, hogy Toby tud gitározni. A teremben helyet foglalt egy zongora, egy szintetizátor, két dobfelszerelés, négy elektromos -és basszusgitár, három fuvola és néhány francia kürt.
Ezek közül én Carlával osztoztam a zongorán. Az ikrek felkapták a fuvolájukat - ők voltak az egyedüli emberek, akiknek rózsaszínű hangszereik vannak -, azon gyakoroltak. Leila beült a dobszerkó mögé, és ütemre püfölni kezdett mindent maga körül. Rose és Toby pedig egymással szemben állva játszották el újra és újra ugyanazokat a dalokat, majd amikor valamelyikük rontott, Rose hangosan felröhögött.
- Gyere, kipróbálunk valamit - ült le Carla a zongora elé - Én lejátszok egy dallamot, te pedig megismétled - mondta.
Egyszerűnek tűnt, ő játszik, én meg utánozom. Carla belekezdett egy véletlenszerű dallamba. Ujjai sebesen jártak a billentyűkön, csodálatos hangokat alkotva. Aztán megállt, rám mosolygott és a dal végén lenyomott két magas hangot, így zárva az előadást. Majd felállt, én meg helyet foglaltam.
- Hű - sóhajtottam - Na, akkor...
És játszani kezdtem. Kezem végigcsúszott a billentyűkön, lassabb dallamot képezve. A hangot esetlenül siklottak ki ujjaim alól, bár az összhang úgy, ahogy, de megvolt. Régen zongoráztam, talán fél évvel ezelőtt, így nehezebben ment. Csoda, hogy emlékeztem rá. Ott legalább újra megtanulhattam, felidézve a régi emlékeket. Miután megálltam, felpillantottam Carlára, rámosolyogtam, majd oda sem nézve lenyomtam az utolsó két hangot.
- Nem rossz - bólintott elismerően - Bár a tempón javítanod kell. És én mélyebbről kezdtem, nézd csak! - szólt, majd fölöttem áthajolva újra eljátszotta az első sort.
- Értem - mondtam.
- De egész ügyes vagy! - mosolygott.
Ezután a tanár megengedte nekünk, hogy meghallgassuk a többieket. Az ikrek játszottak, egymás után daloltak. Aztán összeröhögtek és folytatták a fuvolázást. Leila valami metál banda számaira dobolt, Rosék meg még mindig ugyanazt a dalt gyakorolták.
- Nem jó, megint elrontottad! - szólt Toby unottan.
- Túl gyors vagy! Várj már be! - kezdte a vitát Rose.
Majd újra játszani kezdtek, Rose megint rontott, Tobynak meg betelt a pohár, lerakta a gitárt és leült olvasni. Szegény Rose, csalódottan próbálkozott tovább. Carlával nevettünk egy sort, majd leültünk Toby mellé és beszélgettünk. Illetve, ő csak olvasott, mi meg beszéltünk hozzá. Később az ikrek is csatlakoztak.
- Ez mi? - kérdezte Lora a zenelejátszómat nyomkorászva.
Elindítottam a számot, majd elvettem az egyik fülhallgatót.
- Hooligans, Királylány - szóltam mosolyogva.
Megan elkérte a fülest és testvérével énekelgetni kezdte a dalt. Mit is mondjak erre... Aranyosak voltak, ahogy magyarul próbálták elkiabálni a szöveget. Az egészből annyit tudtak, hogy "királylány" meg "szivárvány". Ezt is tök viccesen, mert először valami mást értettek. Toby csak a fejét rázta, közben Rose is csatlakozott és már hárman ordítozták a Hooligans számot. Carla, Leila meg én pedig csak röhögtünk. Én azért, mert nem értettem, hogy milyen nyelven énekelnek az ikrek, Leiláék meg azért, mert én majdnem megfulladtam. Aztán Toby is elmosolyodott.
- Átváltottak spanyolba - mondta, mire mind röhögtünk, még Rose is, aki nem tudott spanyolul, csak az ikrek után ismételgetett szavakat, amik megragadtak rajta.
Egymás karjába borulva, nevetve rontottunk ki a zeneteremből. A folyosón Brent és Kris vártak ránk.
- Min röhögtök? - kérdezték.
- Hallgassátok mit tanultunk! - tapsikolt Megan, majd Lorával elkezdtek spanyolul üvöltözni a Királylány dallamára.
- Most ebből értenünk kéne valamit? - nézett Brent Carlára, miután megcsókolta.
- Dehogy - nevetett Leila - Szerintem ők sem értik, hogy miről énekelnek.
- Valami szivárvány... - nézte Kris összehúzott szemekkel az ikrekre, gondolom a szájukról olvasta le.
- Értesz spanyolul? - néztünk Rosezal Krisre.
- Nem - mondta - De ez az egyetlen szó, amit ki bírok venni a halandzsájukból...
Ezután mindannyian hunyorogva figyeltük Loráékat, hátha mi is halljuk a "szivárványt". Aztán mikor már semmit nem lehetett érteni, kérdőn összenéztünk.
- Ez most német? - nézett Carla a lányokra.
- Nem tudom. A "belle" az francia, nem? - fordultam körbe.
- De... - motyogta Toby, mire mindenki felröhögött.
Végül sikerült elhallgattatnunk az ikreket és visszaindulnunk a terembe. Ahol... újra énekelni kezdtek. A hülyéknek megtetszett a dal, ezért ők is rákezdtek, angolul. Csak azt nem értettem, hogy honnan veszik a szöveget, ha nem is értik. Leilával és Rosezal beültem a leghátsó padokba, majd szegedi barátnőmmel is énekelni támadt kedvünk. A különbség az volt köztünk és a többiek között, hogy mi tudtuk, miről szól a szám.
- "Szemedbe nézek egy gyönyörű szép szivárvány... Szivárváány" - motyogtuk, hogy rajtunk kívül senki se hallja, mert még megkérnének, hogy tanítsuk meg nekik - "Csillog a fényben, mint síromon a márvány... A márváány."
Rose eközben rajzolgatott, majd mikor bejött a tanár, ő ijedtében eldobta a ceruzákat és elesett a székkel. Leilával felsegítettük, majd leültünk a helyünkre.
Ebéd után Kris hazavitt, megcsináltuk a leckémet, vacsiztunk, majd ő hazament. Később még beszéltem Leilával telefonon, aztán megnéztem a mailjeimet. Mind csak hülye reklám volt, törölgethettem ki őket, aztán írtam egyet Máténak, hogy mi újság otthon. Utána lezuhanyoztam és bedőltem az ágyba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése