Hatalmas vigyorral a képemen és egy új, piros converseel a lábamon, léptem be a termünkbe. Leila már az első percben megjegyezte, hogy "ragyogok", a három hülye rám fütyült, az ikrek meg nevetgéltek egy sort.
- Mi ez a nagy öröm? - mosolygott rám Rose, aztán észbe kapott - Máté, ugye? - kérdezte. Már szinte mindent tudott rólam. Úgyhogy bólintottam - Jut is eszembe! - kapott hirtelen a fejéhez - Carláék ma bulit tartanak. Te is jössz? - húzta vigyorra a száját.
- Szerintem ez nem túl jó ötlet - szólt mögülem Kris, mire felé fordultam - Jenny és a buli? - röhögött fel.
- Jól van, többé nem fog előfordulni! Most vigyázok magamra! - mondtam, majd visszafordultam Rosehoz - Én is megyek.
- Rendben, szólok Carlának - mosolygott rám. Legalább valaki hitt bennem.
Jó, a "Jenny és a buli" mondat után mindenki ijedt tekintettel fordult felém. Persze, azóta már mind rájöttek, hogy én okádtam tele Carláék nappaliját első nap. De most komolyan! Nem történhet meg még egyszer! Legalább is... reméltem.
Az órák hihetetlenül gyorsan teltek el, főleg, mert nem is figyeltünk a tanárokra. Az esti buli témája mindent vitt. A házival sem törődtünk, hiszen mindenki tombolt a "péntek vaaan!" hangulattól. Végül is, ki bírta volna veszteg? Hát, nem mi. Így került a táblára pár megrágott csokoládé darabka, a tanári asztalra az igazgató vízilóvá photosoppolt képei, majd Nick egyik foga - ezt máig sem értem... - és a padlóra virágföld. Ja, az ikreknek virágot ültetni volt kedvük. Rosenak meg begraffitizni a falat. Nem akadályoztuk meg őket. Minek? Jó, a fél osztály járt az igazgatóinál, de hát ez van. Legalább röhögtünk egy jót.
Suli után Rose és Leila is velem jött haza. Kris hamarabb elment, mert még le kellett rendeznie az esti gyerekcsőszködést valakivel. Ugyan is Lisa dolgozott este, Dani is - jó, mondjuk rá nem mertünk volna bízni egy életet -, ő meg ugye bár eleve nem lehetett otthon.
Leila azonnal letámadta az ágyamat, Rose meg a gépemet. Az egyik, mert fáradt volt, a másik, mert meg akarta osztani facebookon mai alkotását. Én meg, gondoltam, lezuhanyzok és átöltözök estére. Fekete farmer, kék pulcsi, piros converse. Csak a szokásos. Rose koptatott farmerben, szegecses felsőben és bakancsban ücsörgött a székemen, Leila meg piros, virágos ruhában nyomkodta a telefonját. Én zenét hallgattam és rajzolgattam, míg ők el nem végezték a dolgaikat. Aztán leültünk beszélgetni. Elütöttük az időt, filmeket, együtteseket, énekeseket pontoztunk. Tipikus "unatkozunk, valamit muszáj csinálnunk" elfoglaltság. Mindegy, egész jól mulattunk.
Aztán Leila kapott egy "nézzetek ki az ablakon" sms-t, így rohantunk a szobám másik végébe. Majdnem kiestünk a párkányon. A szemben lévő ház ablakából Kris integetett, röhögve. Mi meg visszaintettünk.
- Mehetünk? - vihogott Kris.
- Aha - ordítottuk át.
Felkaptuk a táskánkat, majd lerohantunk a lépcsőn. A földszinten összefutottam anyuval, gyorsan elmagyaráztam neki, hogy több, mint valószínű, hogy később fogok hazaérni. Ő erre csak bólintott. Örült neki, hogy nem egyedül mentem el. Kivágtuk magunk előtt az ajtót, majd megálltunk Kris előtt. Aztán indulhattunk is.
Végig beszélgettük és röhögtük az utat. Rose Leilával énekelt, én bekapcsoltam a telefonom, hogy adjam a zenei aláfestést, Kris meg videózott. Majd, miután elkészült a "videoklip", feltettük facebookra. Nem vagyunk szégyenlősek.
Aztán megérkeztünk Carláék háza elé. Gyorsan eltettem a telefonom, majd követtem a többieket, be a házba. Hát. A káosz nem kifejezés arra, ami ott volt. A nappali közepén pár felborított asztal és szék hevert. Körülöttük trükközött Adam a rollerrel, Scott és James gördeszkával, Nick pedig - meg sem lepődtem - szánkóval. A lépcsőn ültek az ikrek, ők szilveszteri trombitákat fújtak, a szabad helyeken mind táncoltak, a hangszórókból egy Linkin Park szám üvöltött. Brent egy tálca itallal közelített felénk, mire elhúztam a számat.
- Felejtsd el! - röhögött rá Kris. Brent felnevetett, intett, aztán tovább sétált.
Rose hirtelen felkiáltott, mert megtalálta Aprilt, úgyhogy azonnal le is rohantuk szegényt. A lépcső mellé tolt fotelon ült, majd, mikor észrevett minket, széles mosollyal integetni kezdett.
- Sziasztok - köszöntött minket. Rose felült April mögé, a fotel háttámlájára, én és Leila pedig a karfára. Azonnali beszélgetésbe kezdtünk, mert már kerek hat órán keresztül nem találkoztunk. Van az úgy. Jó, már az első percben feltűnt, hogy April ivott... Nem is keveset. Sajnáltam szegényt, mert Rose és Leila szétröhögte rajta a fejét.
Rose megtalálta Carlát, aki szintén nem volt magánál, és mivel mindenképp táncolni akart velünk, nem tehettünk mást. Táncoltunk. Megtámasztottuk Carlát, nehogy felboruljon. Aztán megérkezett Brent, átvette tőlünk a barátnőjét és lassúzni kezdtek a Party rock anthem-re. Aztán megérkezett Adam többi haverja is - Mark, Dave és Levi -, akik rögtön letámadták Adet. Szó szerint. Estek egy jó nagyot. Aztán Mark észrevett engem, odajött hozzám és köszöntött egy "Angyalkaaa! De jó, hogy látlak!"-kal. Később Adam is csatlakozott hozzánk, lepasszoltuk neki Aprilt és mentünk táncolni. Dave felkérte Roset, így ők is eltűntek valahová, Krist meg azóta nem is láttam, hogy megérkeztünk.
Tizenegy körül fáradtam ki teljesen, így ott hagytam Roset és Leilát, majd megkerestem Brentet. A konyhában volt, éppen egy pohár vizet nyújtott át Carlának, aki jegelte a fejét.
- Mi történt? - néztem rájuk döbbenten.
- Lefejelte a zuhanyrózsát - röhögött Brent. Fogalmam nincs, hogy mit kereshetett Carla a zuhanyzóban - Jobban vagy, kicsim? - nézett Brent a barátnőjére, mire ő bólintott - Hát, ez nem volt túl meggyőző... Menjünk ki a többiekhez - mondta, aztán karon ragadta Carlát és az én segítségemmel kivezettük őt a nappaliba, majd leültettük April mellé. Aki folyamatosan röhögött, ezért Adam nem tudott inni, mert mindig kijött az orrán a kóla.
- Szia - köszöntem Adre, mire ő visszamosolygott rám.
- Milyen a buli? - nevetett.
- Nagyon vicces... - húztam össze a szemem, de be kellett látnom, hogy Adam mellett sosem bírom ki röhögőgörcs nélkül. Így csatlakoztam hozzá - A hülyék hol vannak? - kérdeztem, aztán elnéztem a lépcső felé, ahonnan éppen Nick lökte le Jaredet, aki egy kukába volt bezárva - Mindegy...
- Hali! - lépett hozzánk Kris - Kérsz? - nyújtott felém vigyorogva egy poharat.
- Nem! - ráztam meg gyorsan a fejem.
- Jó kislány! - mosolygott, majd belekortyolt a pohárba.
- Hol voltál eddig? - néztem rá felvont szemöldökkel.
- Ott - mutatott a terem másik végébe, ahol öt, alul öltözött lány nevetgélt és kacsintgatott Kris felé. Juj. Pislogás nélkül bámultam hol rájuk, hol pedig Krisre - Mi van? - kérdezte, mire inkább megráztam a fejem.
- Rose hová lett? - kapkodta a fejét Adam.
- Valahol arra láttam - mutatott Brent a tömeg felé. És igen. Rose a hamuasztalon állt és léggitározott.
- Részeg? - nézett Kris elképedve a lány után.
- Dehogy is. Csak... ő Rose - mosolyogtam.
Aztán lefagyott az arcomról a mosoly, ugyan is Levi állt meg mellettem, kezében két - ezt csak nem gondolta komolyan! - pohár, gondolom, az egyik az enyém lett volna, ha Adam nem vágja rá a "most foglak megölni" pillantását. Így továbbra is a poharakat szorongatta, nekem meg - sajnos - beszélgetnem kellett vele. És igen, megkaptam a "mizu, cica?", a "jól nézel ki" és a "tetszik, hogy nem hagyod magad" dumát. Hú, de örültem neki. És akkor, mint a villámcsapás, jött Toby, a megmentőm, aki arrébb lökte Levit egy "húzz már innen!"-nel.
- Jen! Megölöm Jaredet! Hol van? - kiabálta túl az üvöltő zenét.
- Arra - mutattam a folyosóra, ahol a hülye éppen a kukán aludt - Natalie? - kérdeztem.
- Nem akart eljönni. Bevallom, én sem - forgatta meg a szemeit, majd elővette a szemüvegét. El volt törve. És azt hiszem, Jared tette.
- Akkor, hogyhogy eljöttél? - néztem rá értetlenül.
- Hát, mert... Mindegy - rázta meg a fejét, majd elindult Jared felé. Szegény.
A Toby által nyújtott védelmem eddig tartott, Levi nem adta fel, leült mellém és nem szívesen mondom, de sikerült megnevettetnie. Sőt. Önként szálltam be a beszélgetésbe. És ő ezt sajnos bátorításnak vette. Nem hagyott békén, ezért egy idő után fogtam magam és elsétáltam. Kris meg utánam. Mikor visszapillantottam, Levi már Markkal és Davevel ökörködött, Scott és James pedig segített Aprilnek lábra állni. Mi pedig felsétáltunk a lépcsőn, majd a tetején megállva, háttal dőltünk neki a korlátnak. Gondoltuk, onnan majd mindent látni fogunk, nem érhet minket semmi sem váratlanul. Aha. Ezt hittük.
Persze röhögtünk egy csomót a fentről látottakon. Leo egy szál alsónadrágban rohangált át a tömegen, utána az ikrek, olyasmit kiabáltak, hogy "jöjjön vissza és vegye fel a ruháit, mert meg fog fázni!", ennek természetesen semmi hatása nem volt, mert a hülye kirohant a hátsó teraszra és bele ugrott Carláék medencéjébe. Adam Aprilt tartotta, mert állva elaludt, Dave Jamesszel kutatott valami után a kályhában. Toby unottan figyelte, ahogy Rose gitározott - nem tudom, hogy honnan kerülhetett elő az a hangszer -, Nick pedig Just Dance-ezett. Aztán... Aztán valami hihetetlen dolog történt.
Levi Markkal és Scottal beszélgetett, aztán felröhögött és megrázta a fejét. Először nem értettem, hogy mi lehetett a téma. Aztán Levi felnézett rám, meggyötört arccal, majd kiitta pohara tartalmát és megindult a lépcső felé. Iszonyat gyorsasággal termett előttem, lökött neki a lépcső szélének és támasztotta meg a kezét körülöttem a korláton.
- Eddig bírtam! - mondta. És még fel sem fogtam, mi történt, ő közelebb hajolt. Tehát. Hátrébb nem léphettem, mert lezuhantam volna a tömegbe. A srác kétszer akkora volt, mint én, így ellökni sem tudtam magamtól. Így aztán kétségbeesetten álltam és hagytam, hogy megcsókoljon. A szívem megállt, egyszerűen nem tudtam, hol vagyok és hánynom kellett. Az első csókom! De miért vele? Búúú...
Aztán véget ért, elmúlt a rosszullét, Levi elhajolt tőlem. Ijedt, kerek szemekkel bámultam rá, míg ő lehajtotta a fejét és nevetett. Már épp nyitottam volna a számat, mikor valaki leütötte Levit, aki ezután kiterült a földön. Ekkor a zene leállt, hirtelen csend lett, mindenki minket nézett. Engem, Levit és Krist. Aki lihegve, izzadtan, kipirultan támaszkodott a térdére.
- Én is eddig bírtam... - szólt. Biztos hülyén nézhettem ki, ahogy állok ott a két fiú között, csendben, tök kábultan, de nem bírtam mást tenni. Még akkor sem, ha az életem múlt volna rajta.
- Jól van, emberek! Nem történt semmi érdekes! Tűnés vissza táncolni! - kiáltotta Brent, de szerintem még ő is sokkos állapotban volt. Mivel Brent szava a suliban döntő - akár csak Krisé, Carláé és Leiláé -, mindenki folytatta a táncolást, beszélgetést, röhögést, a zene újra szólt. Mindenki el volt foglalva. Kivéve tizenkét embert.
Kris lerohant a lépcsőn, végig a folyosón, majd be a konyhába. Utána szaladtam. Mikor utol értem, mér a csap fölé hajolva mosta az arcát. Előszedtem egy poharat, töltöttem bele vizet és átnyújtottam Krisnek. Ő szó nélkül elvette, majd megitta. Aztán csönd lett. Gondoltam, nem piszkálom, hisz fogalmam sem volt, hogy mi volt ez az egész. Végül megszólalt:
- Bocsi - mondta lejatott fejjel. Bocsi? Mi az, hogy bocsi? Jó, Levi előadása sem volt semmi, de mi volt az a kirohanás?
- Nincs semmi baj... - néztem rá összeráncolt homlokkal. Majd végig gondoltam a történteket. Ha ő nincs, nem menekülhettem volna meg. Másrészt viszont, ha ő nincs, akkor ez eleve nem történt volna meg! De inkább hagytam - Köszönöm - mondtam végül. Erre ő rám nézett, elmosolyodott és újra belemártotta a fejét a csapvízbe - Meg ne fulladj... - szóltam, de már későn, mert köhögve kapta hátra a fejét. Röhögtünk egy sort, majd visszaindultunk a többiekhez. Akik már vártak ránk.
- Hol van Levi? - kérdezte Kris, ahogy megálltunk Leiláék előtt.
- Toby hazavitte - szólt Carla.
- Adam? - néztem körbe.
- Ő meg Aprilt vitte haza - mondta Leila, mire bólintottam. Aztán ránéztem az órámra. Hajnali három. Hú.
Megbeszéltem Krisszel, hogy vigyen haza, mert már elég fáradt voltam és ideje volt kipihennem a történteket. Miután hazaértem, bedőltem az ágyba. De nem tudtam elaludni. Ezért hanyatt feküdtem és a plafont bámulva gondolkoztam. Volt, hogy hülyeségekről - mint például, hogy volt-e otthon majonézes csirke - és volt, hogy egészen kiábrándító dolgokról. A számomra legkedvesebb személy képe volt csak képes arra, hogy gond nélkül hunyjam le a szemem és aludjak el.
Arra keltem, hogy nem férek el. Igen, ugyanis Rosezal az ágyon ébredtünk, teljesen összezavarodva, ugyan is az éjjel nem oda dőltünk be. Aztán keresgélni kezdtünk. Egy konkrét személyt. Kris a földön aludt, úgy másfél méterre a matractól. Felébresztettük.
- Mi van már? - dörzsölte meg a szemeit - Lelöktetek az ágyról, hagyjatok aludni! - amúgy nem kérdeztünk semmit, de mindegy.
- Rose, nem baj, ha lezuhanyzok? - ásítottam.
- Dehogy baj. Arra van a fürdő - mutatott egy ajtóra. Bólintottam, majd átléptem a földön fetrengő Krist.
Mikor végeztem, visszaindultam a többiekhez. Rose már átöltözött - vagy nem túl szégyenlős vagy megfenyegette Krist, hogy ha oda mer nézni, az ő fejét is befesti -, a bűvész úr meg az ablakban ülve cigizett. Összeszedtem az asztalon heverő holmimat, majd rálestem az órámra. Azt hittem, hülyét kapok, mikor megláttam, hogy mennyi az idő. Öt perc becsengetésig... Ahhoz képest elég higgadt voltam:
- Elkésünk - szóltam. Na, azok ketten tényleg hülyét kaptak, ugyan is egy "ez nem lehet igaz!" pillantás után őrült gyorsasággal pattantak fel, szedték a cuccaikat és rohantak ki a szobából magukkal rántva engem is.
Igen, legurultunk a lépcsőn, mert Rose hirtelen megbotlott és húzott minket is. Aztán, mint a bolondok, rohantunk ki az ajtón. Na most, hárman ültünk Kris motorján. Kris vezetett, mögötte én, én mögöttem meg Rose. Aki majdnem leesett az ülésről a kanyarokban. Nagy nehezen, de eljutottunk a suliig, ahol leparkoltunk a motorral és már futottunk is be az épületbe, át a folyosókon, egészen a teremig. Majd Rose kivágta maga előtt az ajtót, mi meg beestünk rajta.
- Gyerekek, örülnék, ha időben beérnétek az órára - mosolygott a biosz tanár. Kedves volt, szeretett minket. Vagy csak nem látott még minket extrém reggeleken.
Besétáltunk a leghátsó padsorba és elfoglaltuk a helyünket. Mondhatni, levágtuk magunkat a padba, röhögtünk egy sort a többiekkel, majd lehajtottuk a fejünket és elaludtunk. Szerettük a bioszt.
Szünetben kimentem Adammel, Aprillel, Rosezal és Leilával az udvarra. A lelátó alatti árnyékos területet támadtuk meg, Ad ott rollizott, ugratott és esett. Leila Aprillel nevetgélt valamin, Rose pedig mellettem ülve húzta a lóbőrt. Én meg zenét hallgattam, ha már nagyon nem érdekeltem a többieket, csak nem vettem észre, hogy elkezdtem énekelni a Pain-t. Erre Adam levágta magát mellém és vékony hangon énekelt velem. Aztán, gondoltam, miért ne, folytattuk az előadást és benyomtam a kedven triómat. Majka, Curtis, BLR, Nekem ez jár. Jó, ennek a szövegéből Adam nem értett semmit, de végig vigyorogta a számot és örömmel konstatálta, hogy olyan vagyok, mint egy fiú. Aztán hozzátette, hogy Leila is olyan, ugyan is az Ezek a lányokat már ő is kívülről fújta - ki se néztem volna belőle -, annál már ő is csatlakozott.
- Aú! - kiáltott hirtelen Adam.
- Mi az? - kérdeztük nevetve, mert közben ugrálni kezdett.
- Megcsípett egy hangya! - ordította. Na, erre ránk tört a röhögőgörcs - Mi lesz, ha átváltozom? - hülyült.
- Adam Parker, the amazing antman! - röhögtem fel.
- Milyen lenne már, ha kapnék szuper erőt is? - folytatta.
- Miért, egy hangya mit tud? - mosolyodott el April.
- Fel tud mászni a falra - mondta Leila.
- Na, azt én is tudom! - vigyorgott Adam, majd felállt, hátrált pár lépést és megcélozta a csarnok oldalát.
- Ez nagyon nem jó ötlet - vihogtam. Erre Ad elgondolkodott, odahívta az éppen akkor arra sétáló Davet és megkérte, hogy próbáljon meg felrohanni a falra. Erre Dave megvonta a vállát, letette a földre a kávéját és szaladni kezdett. Aztán visszapattant a vakolattól és kiterült a földön. Azt hiszem, fájt a feje...
- Még jó, hogy szóltál. Különben most én fetrengenék itt - nevetett Ad.
- Ne szóljunk valakinek, hogy rosszul van? - nézett ránk April. Adam bólintott, majd felrángatta Davet a földről és húzni kezdte a bejárat felé.
- Valaki hozza a rollerem! - kért meg minket. Mi meg szó nélkül vittük utána a járművet.
Visszaértünk a terembe, ahol már nagyban dúlt a káosz. Jared folyamatosan a szekrénybe ugrált, mondván, hogy "ő márpedig el fog jutni Narniába", Nick és Megan röhögtek rajta, Leo aludt, Lora az ő haját simogatta, Carla Brenttel romantikázott, Toby olvasott, Natalie tételeket dolgozott ki, Kris meg egy dobókockával játszott. Rose beült a padjába, majd rajzolgatni kezdett, én pedig Krishez sétáltam.
- Mi van? - sóhajtotta unottan.
- Anyuék hívtak vacsira. Lisa is ott lesz - mondtam. Felemelte a fejét, aztán röhögni kezdett.
- Akkor is nálatok ennék, ha nem hívtatok volna - mondta, én meg elgondolkodtam. Ugyan is ez teljesen igaz volt.
Tesi előtt még megálltunk a szekrényeknél bepakolni a cuccainkat. Közben próbáltunk nem agybajt kapni Jaredtől, aki egy Justin Bieber számot énekelgetett. A fiúk üvöltöztek vele, hogy "fogja már be!", míg mi, lányok a fejünket fogva szenvedtünk. Ekkor a hülye közölte, hogy "vagy ez vagy Katy Perrytől a Hot n' Cold". Katy Perryt választottuk. Aztán - ha már úgy is benne volt a gyilkolászásban - kértünk PSY-t és Pinket is. Hiába, Jared nagyon el tudott szórakozni délutánonként. Aztán hirtelen észrevettük Levit, akire a hülye rákiáltott egy "oppa, Gangnam style"-t.
- Honnan jöttél? - röhögött Kris, majd lepacsizott Levijal.
- A sittről - vigyorgott a srác, mire Rose közölte vele, hogy "állat" - Hamar leléptetek. Csak aztán jött a buli! - mondta Levi. Ezt nem díjaztam, úgyhogy előre siettem Carlához és Leilához. Nem igazán érdekeltek a "buli" részletei.
A csarnokban Adam és April már várt, szerintük jobb, ha a tesiterem ajtajában megfogják a kezem és óra végéig el sem engedik. Jogos. Aztán Roset is beavattuk és magunkhoz kötöttük egy ugrókötéllel, nehogy elvesszen. Képes rá. Nem tartottuk sokáig fogva, mert Megan elkunyizta a kötelet, mert hogy "ő most játszani fog vele". Odaadtuk neki, had örüljön. Komolyan azt hittük, hogy ugrálni fog, de az első esés után feladta és inkább lasszózni kezdett vele.
- Hű, Nick nézd, milyen ügyes vagyok! - kiáltotta, mire a hülye odakapta a fejét, majd vigyorogva elordította magát, hogy "jól van, de meg fogsz sérülni!". Hát, ez nem pont így lett, ugyan is, mikor Kris belépett rögtön áldozattá is vált. Mert az ugrókötél végén volt egy fadarab, ugyebár. Krisnek meg egy lila folt a szeme alatt a mutatvány után.
- Ne haragudj, nem volt szándékos! - sikítozott Megan, mire Kris csak megrázta a fejét, de nem vette le a kezét a szeméről.
Mindenki halál nyugodtan folytatta azt, amit addig csinált - Megan kis lelkiismeret-furdalással, nyafogott egy darabig -, én pedig oda sétáltam Krishez.
- Mutasd - álltam meg vele szemben. Felvonta fél szemöldökét, majd felnevetett és amolyan "hagyjál már!" fejjel nézett végig rajtam - Gyerünk! - sürgettem, mire hitetlenül megrázta a fejét, majd leengedte a kezét, hogy én is láthassam a sebet - Te jó ég... - suttogtam magam elé, mert hogy egy hajszálon múlott, hogy nem ütik ki Kris szemét. A szemhéja felett kicsivel felszakadt a bőre, és ahogy elvette onnan a tenyerét folyni kezdett a vére. Mondanom sem kell, azonnal rosszul lettem.
- Jól vagy? - nevetett fel, ahogy meglátta a sápadt arcom. Ekkor szinte már ömlött a fejéből a vörös cucc, ezért inkább elfordultam.
- Persze - szóltam hányingerrel küzdve - Csak menj el az orvosiba!
- Jó, de akkor viszlek téged is - röhögte. Ja, nagyon vicces volt... Gyilkos tekintettel fordultam vissza, hátha jobban bírom majd, de nem - Ennyi elég volt. Te is jössz velem! - jelentette ki, majd megragadta a karom és a csarnok kijárata felé ráncigált.
- Ti hova mentek? - kérdezte az edző, de mikor meglátta, hogyan nézünk ki, csak legyintett: - Menjetek csak!
Szerencsére épségben kijutottunk a folyosóra. Csak ott meg már ketten imbolyogtunk, mert közben Kris a vérveszteség miatt bekábult. Olyannyira, hogy velem együtt nevetett szinte a semmin. Szóval, egymást támogatva, röhögve, botladozva érkeztünk meg a gyengélkedőre. Mivel engem már ismertek ott, szó nélkül beengedtek. Krisről is hallottak már, de mivel ő nem jár oda minden második nap, kérdezgették egy darabig. Amolyan "vizsgáljuk meg, hátha eszméletét veszíti" beszélgetésbe kezdtek az ápolóval. Aztán leragasztották a sebet, nekem meg adtak egy homeopátiás gyógyszert. Kris hanyatt feküdt egy padon, úgy pihent, én meg a mosdó ajtaja előtt támasztottam a falat. Biztos, ami biztos.
Mikor már nem kétszázzal forgott velünk a világ visszaindultunk a többiekhez. Ők még nagyban futották a köröket, mi meg helyet foglaltunk a lelátón. Aztán Kris megtalálta a sérülését okozó játékot és előttem lengetve a kötelet, folyamatosan azt röhögte, hogy "nézd, még nyomot is hagytam rajta!". Mert hogy volt rajta egy-két csepp vér és fúúúújj! Mindegy. Végigsikoltoztam az órát.
Megvártam, míg átöltöztek a többiek, majd a kis társasággal együtt - Leila, Carla, Rose, April és Adam - visszaindultunk a terembe. Közben találkoztam Markkal, aki mindenképp tudni akarta, hogy hogy vagyok és, hogy hanyas a lábam - ööö, oké... -, majd elköszönt egy "vigyázz magadra, Angyalka!" mondattal és otthagyott.
Otthon, miután megcsináltam a házim, felmentem facebookra, hogy beszélhessek Leilával és Rosezal. Kris az ágyamon fekve hallgatta a Green Day albumaim. Én Rosezal veszekedtem, hogy hiába köszönt "nekem" az utcán, én nem voltam ott, de ő állította, hogy "márpedig én álltam ott, teljes életnagyságban". De én Krisszel jöttem. Ráadásul motoron. Úgyhogy nem értettem, kinek köszönhetett. Szóval, míg mi vitáztunk, addig Leila csöndben figyelte a képernyőt, aztán hirtelen elkerekedett a szeme.
- Mi az? - kérdeztük, de ő nem válaszolt, ekkor már Rose is bámult a kamerába, így gondoltam, mögöttem történhetett valami. Megfordultam, majd próbáltam nem elájulni. Kris egy dobozban turkált, amiből sorra szedte ki a holmijaimat.
- Azt meg hol találtad? - üvöltöttem rá és rögtön mellé is pattantam.
- Ezek a tieid? - kérdezte, aztán felemelt egy köteg aranyérmet és három kupát. Éreztem, hogy pirulok, de bólintottam. Kris tágra nyílt szemekkel nézett végig a kezében tartott tárgyakon és a dobozban heverő okleveleimen - Te balettoztál?
- Nem is tudtad? - szólt Rose a gépemből, mire Kris megrázta a fejét. Én ott álltam, tök vörös fejjel, Leila kiabált, hogy ő sem tudott erről, Rose röhögött, hogy "bénák", Kris meg szerintem sokkot kapott a látványtól. Nem hibáztatom. Én, mint táncos? Eléggé hihetetlenül hangzik, nem?
- Ó, ezt a képet megtarthatom? - vigyorgott, majd kivett egy fotót a lapok közül, amelyiken épp egy fellépésen táncolok.
- Mi van? Nem! - hüledeztem.
- Kééééérlek! Lola biztos örülne neki! - nyávogta, én meg kicsit elgondolkoztam. Nekem végül is tök mindegy volt.
- Jól van, vigyed - szóltam, mire megvonta a vállát, majd eltette a képet a táskájába - Csak ne tedd ki közösségi oldalakra!
- Nem fogom - nyugtatott meg. Örültem neki. Legalább nem kellett azt lesnem facebookon, hogy mikor kap az oldalam "like rohamot".
Vacsi előtt még elköszöntem a lányoktól, válaszoltam Adam üzeneteire és elpakoltam a dobozt, amit Kris az ágyam alól rángatott ki. Aztán lementünk a földszintre. A nappaliban Lisa és Dani Wii-ztek, előbbinél a távirányító volt, utóbbi pedig folyamatos instrukciókkal látta el barátnőjét, mint például "most lődd!", "azokat robbantsd fel!", "fuss, fuss, fuss!". Mert hogy Call of Duty-ztak. Míg Lisa üveges szemekkel bámulta a képernyőt - elég ügyes volt -, addig Dani kábultan motyogott olyasmiket, hogy "azt hiszem, szerelmes vagyok". Ők jól elvoltak. Aztán anyu szólt, hogy a kaja az asztalon. Erre mind odagyűltünk, helyet foglaltunk és megkezdtük a hawaii pizzáért folytatott harcot. Én rögtön lecsaptam két nagyobb szeletre - haha -, Dani elvett négyet - kettőt Lisának, kettőt magának -, Kris pedig beérte eggyel. Apunak meg maradt egy fél. Így jár az, aki késik. Aztán Kris és Lisa elköszöntek és hazamentek.
Én pedig visszaszaladtam a szobámba, levágtam magam az ágyra és bekapcsoltam a gépemet. Rekord idő alatt benyomtam a skypeot és már csak arra vártam, hogy betöltsön. Amikor végre felvillant az ablak, egy öröm sikoly után videóhívást kezdeményeztem.
- Sziaaa! - kiáltottam a kamerába. Máté ijedt arccal meredt rám.
- Úristen... Mi van veled? - kérdezte, mire felröhögtem.
- Vááá, annyi mesélni valóm van, muszáj meghallgatnod mindent! - mondtam.
- Mi történt tegnap előtt óta? - húzta fel a szemöldökét.
- Ja, igazából nem sok, csak... - kezdtem, de rögtön meg is álltam, majd hunyorogva bámultam a képernyőre - Mi az ott a kezedben?
- Ez? - nevette, majd felemelte az ominózus darabot, hogy jobban láthassam - Ez a tangapapucsod - na, kész, rám tört a röhögőgörcs, pedig fél perce, hogy elindítottam a videochatet.
- Hogy kerül az hozzád? - visítottam.
- Itt hagytad. Még a nyáron - mosolygott.
- Nem is emlékeztem rá - mondtam.
- Tudom - vigyorgott - Ezért megtartottam magamnak - szólt, majd felvette a fekete strandpapucsom és elkezdett benne táncolni. Sosem voltunk normálisak. Ekkor felcsendült egy BLR szám, Máté meg énekelni kezdett: - "Nagylány, nagylány... aha, aha, aha!" - jó, a kis előadáson szétröhögtem a fejem.
- De nem ér! Az az én papucsom! - sikítottam a nevetéstől.
- Csak volt! - szólt, majd túl játszva szerepét az ég felé emelte a karjait és ördögi "mu ha, ha, ha!" nevetéssel táncolt tovább. Ekkor egy kisfiú rohant be a szobába és lopta ki Máté szekrényéből az akció figurákat - Mi ez? Hát te meg mit csinálsz? Adod vissza! - motyogta sokkot kapva, míg a kisfiú fogta a bábukat és kirontott a szobából. Máté meg utána. Én fuldokolva ültem az ágyamon, miközben arra vártam, hogy hátha valakinek eszébe jutok. Aztán régi barátom csalódottan visszasétált a gép elé.
- Ki volt ez a gyerek? - kérdeztem.
- Szomszéd - sóhajtotta - Elvitte... Mindet...
- Szegénykém - mosolyogtam rá, mire megvonta a vállát, én meg témát váltottam - És hogy telnek a tanórák, Jannunius? - röhögtem fel.
- Áh, Felszállott a páva - legyintett, majd nevetni kezdett - Még mindig sötét vagyok irodalomból.
- Elhiszem - bólogattam őszintén. Akkor nem változtak a körülmények a távollétemben.
Ez után jött a várva várt beszélgetés, ami kicsit elhúzódott. Éjfél körül eszembe jutott, hogy aludnom kéne. Máténak meg, hogy már kelni kéne... Ezért őrült sebességgel hajítottam az asztalra a gépem, mentem el zuhanyozni, majd aludni.
- Mi van? - bámultam totál megsemmisülve Rosera, aki izgatottan várta a válaszom.
- Gyere el velem graffitizni! - vigyorgott, majd nyomkodni kezdte a zenelejátszóját.
- Nem megyek! - ráztam meg a fejem - Levi is ott lesz, semmi kedvem megint találkozni vele.
- Majd figyelek rá, a közeledbe se mehet, csak gyere velem, kérlek, kérlek, kérlek! - hadarta, majd könyörgő pillantások közepette mosolyra húzta a száját amolyan "tudom, hogy igent fogsz mondani" stílusban.
- Jól van, megyek veletek... - adtam meg magam végül.
- Hova mész és kivel? - állt meg mellettünk Kris, majd kinyitotta a szekrénye ajtaját és kivett belőle pár könyvet. Rose elmesélte neki is az esti programunkat. Egy ideig hallgatott, a frufruját piszkálta, majd megvonta a vállát és becsapta a szekrényajtót - Én is megyek.
- Mi van? - vettem elő újra a "most lefagytam" fejemet.
- Jenny - nézett a szemembe - Te és Rose vagytok a suli legszerencsétlenebb párosa. Nem engedlek el titeket azokkal - biccentett Leviék csoportja felé - késő este. Elmegyek veletek, ott leszek és majd haza is viszlek benneteket - mondta, majd ott is hagyott minket a folyosón, ezzel lezárva a témát. Megvontuk a vállunkat, majd mi is becsaptuk a szekrényeket.
Ekkor kiáltozást hallottunk a folyosó végéről, hirtelen hátrakaptuk a fejünket. Aztán röhögni kezdtünk, ugyanis a diákok ijedten ugráltak el Adam útjából, aki egy rolleren száguldozott őrült gyorsasággal, mögötte April szorosan kapaszkodott Ad pólójába, és ahogy elnéztem, nem élvezte annyira a rollizást. Utánuk Dave, Mark, James és Scott rohangált, valami olyasmit kiabálva, hogy "azonnal álljon meg és adja vissza Dave beadandóját!". Ebből kikövetkeztethető, hogy Adam nem csinált házit, ezért ellopta Daveét. Akinek szintén ritkán lehet számítani a házi feladatára, így nem is csodálom, hogy nem akarta elveszíteni az "egyszeri alkalom" irományát.
- Parker, azonnal szálljon le arról a rollerről és engedje el Oiliver kisasszonyt is! Normális maga? - kiáltott szegény Adre az irodalom tanár, mire ő lefékezett, lesegítette Aprilt, aki - én szerintem -, ha még öt perccel tovább furikázzák, össze is hányja magát, majd mögénk futott, mondván, hogy "csönd legyen, merthogy ő most el van bújva".
Én komolyan nem hittem el, de a négy fiú nem vette észre Adamet - pedig félig kilátszott mögülünk! -, hanem tovább szaladtak a folyosón. Ez fura, Mark még rám is mosolygott, de mindegy. Ad megkönnyebbülten sóhajtott egyet, majd elénk sétált.
- Köszi, lányok! - mosolygott, mire motyogtunk egy "ugyan, nincs mit" félét, ugyanis még mindig elképedve bámultunk a fiúk után. Hogy lehettek ennyire vaksik?! - April, jól vagy? - nézett Adam a kissé meggyötört lányra, aki vadul bólogatott, de szerintem még forgott vele egy kicsit a világ.
- Jó a rollered - nevettem Adre.
- Köszi, reggel találtam - mutatott a kissé kopott, de attól még vagány külsejű, sötétkék rollira.
- Találtad? Hol? - kérdezte Rose.
- A termünkben. Kérdeztem, hogy kié, senki nem válaszolt, úgyhogy megtartottam - vonta meg a vállát. Ez azért jó, nem? Legalább megkérdezte... - Na, én mentem órára. April, jössz? Visszaviszlek a termetekbe - kérdezte Ad, April pedig egy "tudtam, hogy nem úszom meg" arckifejezéssel felszállt Adam mögé a rollerre. Majd elhajtottak, mi meg folytattuk utunkat a terembe.
Mondanom se kell, szokásosan őrültekháza volt, Rose már az ajtóban tanyált egy nagyot, mert Jared a küszöbön aludt. A másik két hülye a nyakába vette az ikreket, aztán - gondolom én - csirkéztek, Toby a tanári asztalon fekve - mi van, mindenki megőrült? - olvasott, Leila széken állva mondott fel egy verset Natalienak, akinek ezek szerint az volt a dolga, hogy kijavítsa Leila hibáit, Brent fekvőtámaszozott - na, jól van már! - Carla pedig nagyokat röhögött barátja arckifejezésén, eközben Kris számolta a lenyomott fekvőket. Okulva Rose esetéből megemeltem a lábam, hogy akkor majd átlépem Jaredet, csak hogy ő elkapta másik cipőm orrát és visszahúzott. Én meg estem egy nagyot. Pont Rose mellé. Ekkor belépett a tanár, aki pislogás nélkül bámult végig az osztályon, majd észrevett minket, földön fetrengőket.
- Mindenki! A helyére! Horváth, Benneth! Fel a földről! Fox, maga meg ébredjen már! Óra van, ha nem vettétek volna észre! - ordította. Na, most vagy nagyon kiborították előző órában vagy a második évben már nem önként vállalt el minket.
Persze, nem kellett többször szólni, mindannyian abbahagytuk, amit addig csináltunk - még, ha én nem is tehetek róla - és katonás iramban elfoglaltuk a helyünket. Igaz, órán visszafojtott nevetéssel forgolódtunk Rosezal, pedig annyira próbáltunk odafigyelni, de nem sikerült. A Rose állán díszelgő horzsolás és az én arcomon lévő lila folt vitt mindent.
Aztán előre néztem és összeszorult a szívem. Jared a padon könyökölt, fél fülében a fülhallgatója, tankönyve teleírva két haverja aranyköpéseivel. Amiket bedátumozott. Aztán lefirkantotta a mai nap dátumát is, gondolkozott egy darabig, majd inkább kisatírozta. Ekkor, mintha összetört volna benne egy világ, lehunyta a szemét és lefejelte a padot. Csattant is rendesen. Nem bírtam tovább, fogtam egy lapot, téptem belőle egy darabot és sebesen írni kezdtem. Ezután összegyűrtem a lapot és nekidobtam Rosenak. Aki, miután elolvasta amit firkáltam, sápadt arccal fordult felém. Aztán ő is körmölt valamit, majd visszadobta a fecnit. Amin az állt, hogy "ha elmerem híni őt is, telefújja a számat festékkel!!!". Ja, ehhez már késő volt, ugyanis Jared éppen akkor olvasta a "van kedved eljönni velünk este graffitizni?" kérdésemet. Csillogó szemekkel fordult hátra.
- Mehetek én is? - suttogta mosolyogva. Félve Rosera néztem, aki vadul rázta a fejét.
- Persze - vontam meg a vállam. Ekkor Rose fejelte le a padot. De nem hagyhattam, hogy Jared szomorkodjon, ezért mindenképpen ki kellett találnom valamit. Ha nem így, akkor majd úgy. Jared örült, Rose dühöngött, én jót tettem valakivel, a tanár meg órát tartott volna. Amire én nem figyeltem. Jaj.
Rajzon Mr.Bridge odajött a kis csapatunkhoz, hogy hogy állunk a festménnyel. Közöltük, hogy még egy kicsit dolgozni kell rajta, aztán már csak a részletek maradnak. Ennek nagyon örült, szólt, hogy "ő nagyon szívesen beküldi helyettünk, csak hozzuk be neki, ha kész lesz". A pályázatnak köszönhetően szabad foglalkozással tölthettük az órát. Gondolkodtam egy ideig, hogy mit csináljak, majd előkaptam a zenelejátszómat és menekülési útvonalat terveztem estére egy New York térkép segítségével. Sosem lehet tudni, főleg, ha Levi is velünk jön.
Órák után Rosehoz indultunk - Kris mindenképp velünk akart jönni -, mert Leviék oda jöttek értünk kilencre. Mindenek előtt üzentem anyunak, hogy "ne várjanak, mert az egyik barátnőmnél alszom. Az úton végig beszélgettünk, nevettünk egy jót, meg Kris mutatott pár bűvésztrükköt, amit Rose természetesen kiröhögött, mondván, hogy "ezek tök béna trükkök". Erre Kris is csak vigyorgott, majd felmutatott egy fekete-piros tárcát. Ez persze, Rosé volt, úgyhogy miután ijedten visszavette az értékeit közölte, hogy "ő csak viccelt, nem gondolta komolyan". Gondolom ezzel akarta megelőzni, hogy a mobilját is kilopják.
Majd megérkeztünk a Rosékhoz, ami egy pici, két szintes, de igazán szép házikó volt. Átcsörtettünk a kis kerten, be a lakásba, ahol levettük a cipőnket és a dzsekinket.
- Szia anyuuu! - kiáltotta Rose, amin Krisszel néztünk egyet, viszont a válasz rögtön kött:
- Sziaaa! - hallhattuk a konyha felől. Aztán Rose anyukája egy késsel a kezében kiszaladt hozzánk. Áh, kicsit sem volt ijesztő - Ti meg kik vagytok? - mosolygott rám és Krisre, mire bemutatkoztunk.
- Anyu, ők a barátaim. Ma nálam alszanak - szólt Rose, miközben a cipőfűzőjével szórakozott.
- Rendben, szóljatok, ha éhesek vagytok - szólt Rose anyukája, majd visszasietett a konyhába.
Mi pedig felrohantunk az emeletre és csak egyszer botlottunk meg egymás lábában, ugyanis a lépcső is olyan kicsi volt, mint a lakás. Aztán bevágtattunk Rose szobájába. Kris letámadta az ágyat, hogy "ő márpedig nem alszik a földön", így nekünk jutott a felfújhatós matrac. Kerestünk egy pumpát, majd előkészítettük az "ágyunkat". Aztán előkerestük a festékszórókat, rajzolgattunk, megírtuk a leckét, majd letámadtuk Rose videó játékait. Így ütöttük el az időt kilencig.
Aztán valaki kopogtatott az ablakon. Mi meg mind a hárman odaszaladtunk, hogy besegítsük az ablakpárkányon lógó Jaredet. Rosezal bénáztunk egy ideig, aztán Kris megunta, megragadta a hülyét és berántotta a szobába.
- Sziasztok - köszöntött minket a hátán fekve.
- Miért nem az ajtón jöttél? - néztem rá. Mert hogy szerintem ott könnyebb lett volna bekopogni és "bemászni".
- Nem tudom - rázta meg a fejét.
Ekkor újra az ablak felé fordultunk, mert valaki kövekkel kezdte dobálni. Rose odaszaladt, inett egyet, majd felénk fordult.
- Leviék azok. Nyomás lefelé! - vigyorgott. Magára kapta a kapucnis felsőjét, a bakancsát és egy táskát, benne festékszórókkal. Aztán rászólt Jaredre, mert ő feltúrta a kukát. Nem tudom, hogy miért.
Miután összeszedtük magunkat, leosontunk a lépcsőn és nagyon csöndben - vagy legalábbis amennyire tőlünk telt - kisiettünk az ajtón. A járdán pedig estünk egy nagyot, mert Jared talált egy kulcstartót a földön, Rose és én nem vettük észre, hogy lehajolt, ezért neki mentünk, Kris meg simán nekünk rohant. Látványos volt.
- Sziasztok! - röhögött ránk Levi. Leszálltunk egymásról, majd feltápászkodtunk a betonról - Te is jössz, Jared? - nézett felvont szemöldökkel a hülyére, aki büszkén bólintott - Jó, de ne csinálj balhét.
Ezután elindultunk. Úgy tízen lehettünk, Levi haverjai elöl őrjöngtek, Mi négyen pedig hátul, Levijal. Jared vadul magyarázott valamit, amit nem igazán értettem, de örültem, hogy önfeledtebb volt. Jól tettem, hogy elhívtam. Csak Rose pattogott, egyszerűen megőrült szegény Jaredtől, aki nem akart rosszat, csak szeretett volna szórakozni egyet.
- Szia - hajolt közel Levi, mire én motyogtam egy "juhé" félét és rántottam egyet a vállammal a dög nehéz táskán - Add ide - vette el tőlem, majd felkapta a hátára.
- Kösz - lélegeztem fel, mert már tényleg nem bírtam tovább. Rose biztos tele tömte szórófejekkel.
- Na, mi újság? - kérdezte Levi, nekem meg hirtelen kedvem támadt újra átvenni a szütyőt és lemaradni a többiektől. Gondoltam, feladom, már épp válaszra nyitottam a szám, mikor Kris megragadta a karom és megállt, így nekem is maradnom kellett, különben eltaknyoltam volna. Levi eközben felvont szemöldökkel figyelt minket.
- Mi az? - súgtam, mire Levi felnevetett, tovább ment és ott hagyott minket.
- Semmi, csak tudom, hogy nem akarsz vele beszélni - mosolygott rám. Hálásan visszamosolyogtam, majd a számhoz kaptam a kezem, ugyanis Rosenak éppen akkor lett elege Jared folyamatos idétlenkedéséből és láttam rajta, hogy fel akar robbanni. Ezért megfogtam Rose kezét és arrébb húztam, hogy ne ordítsa le a szegény hülye fejét. Kris vette át a helyét, tudta jól, hogy milyen állapotban volt Jared, ezért inkább végig hallgatta a mondandóját, mint hogy magába roskadjon.
Aztán befordultunk egy kisebb utcán, elsétáltunk az egyik irodaépület mögé, lepakoltuk a cuccokat, majd kicsit lepihentünk, mert mindenki megszakadt a felszerelése alatt.
- Jól van! - ugrott fel végül Levi - Lehet alkotni! - a többiek füttyögtek egy sort, majd mindenki elővette a festékét és neki estek a falnak. Rose felállt a földről, majd felém nyújtotta a kezét.
- Mit fessünk? - mosolyodott el, mire megragadtam a kezét, ő pedig felhúzott - Mit szólnál egy balerinához? - vigyorgott rám. Még szép, hogy tudott a múltamról, még akkor megtalálta az okleveleimet, mikor először jött át hozzánk. Nevetni kezdtem - Szárnyakkal? - fokozta tovább a hangulatot.
- Csak is! - mondtam, majd előkotortuk a táskánkból a festékeket.
Úgy, ahogy voltunk letámadtuk a falat, elkezdtük a festményt, amivel egész hamar végeztünk - táncoló balerina, szárnyakkal, körülötte repkedő hangjegyek -, így folytattuk egy rapper majommal - Rose ötlete volt, nevettünk rajta egy jót - és egy "be happy Jared" felirattal, amit a hülye hatalmas öleléssel és ezer "köszönömmel" díjazott. A többi fiú jóvoltából felkerült egy khm... hiányos öltözetű nő, egy együttes logója, és egy klasszikus - Levi alkotása - "f*ck the police" sor.
Egész jól szórakoztunk, még Jared is, akinek Kris segített festeni egy "thank you!" feliratot. Kris ennyivel le is tudta a graffitit, azután inkább leült és cigizett. Nagyon jókat röhögtem Rosezal, amikor már nem bírtuk tovább, lefeküdtünk a földre, ott fuldokoltunk tovább a nevetéstől. Jared festett Rosenak egy szívet, benne "I'm sorry" szöveggel, így a lány megbékélt és végül Jared is beszállt a hülyülésbe. Befestettük a haját. Igaz, hogy ugyanúgy feketére, mert nem láttuk a sötétben a flakon címkéjét, de neki így is tetszett.
Aztán a fiúk előszedték az alkoholt. Kérdezték, hogy kérünk-e, de mi természetesen nemet intettünk. Jó, nem telt bele tíz percbe, mire a srácok totál kiütötték magukat, kiabáltak, üres üvegeket dobáltak a falnak, földnek, egymásnak. Aztán énekelni - ezen sírtunk egyet a röhögéstől - kezdtek, meg táncolni. Ekkor jött az az ötlet, hogy "Levi elkapja az egyik srácot a lábánál fogva és lök rajta egyet, hogy hátrafelé szaltózzon". Na most ez nem igazán jött össze, ugyanis Levit állon rúgták, a srác meg hátra esett és teljesen kiterült.
Aztán jött a para. Ugyanis az egyik fiú kinézett a kis utcán, először meg sem tudott szólalni, csak az arckifejezéséből láttuk, hogy baj van.
- Te Levi - kezdte - Szerintem ezek a zsaruk...
Hűű. Ilyen még legrosszabb rémálmomban sem fordult velem elő. Ijedten bámultam Rosera, majd Jaredre, akik szerintem még feldolgozni sem tudták az iménti mondatot. Ellentétben Levijal, aki kiröhögte a srácot, majd kisétált az utcán. Ezután ordítozást hallottunk, gondolom Levi beszólt a rendőröknek. Ekkor valaki elkapta a karomat és vonszolni kezdett az út másik vége felé. Megfordultam, hogy lássam, mi van. Kris volt az, úgyhogy megkönnyebbülten rohantam utána. Mellettünk Rose és Jared futott, utóbbinál a táskáink - Rose semmi pénzért nem hagyta volna ott -. Nagyon gyorsan pucoltunk el onnan.
Rosék utcájában mindannyian kidőltünk az árokpartra. És röhögni kezdtünk. Úgy mindenen. Rose megköszönte Jarednek, hogy cipelte a nehezéket, én meg Krisnek, hogy elrángatott onnan, ugyanis mozdulni sem tudtam.
- Nincs mit - mosolygott - Érted már, Rose? - kiáltotta.
- Mit? - nevetett a lány, kissé kipirultan.
- Hogy miért nem engedtelek el titeket egyedül - nevetett fel Kris. Erre mind a négyen sírtunk a röhögéstől. Aztán csend lett.
- Köszönöm, hogy elhívtatok - állt fel Jared a fűből - Jól éreztem magam. Sziasztok! - intett, majd sarkon fordult.
- Szia! - kiáltottuk utána.
Aztán mi is felkeltünk és megindultunk a ház felé. Ja, csak hogy Rose nem hozott lakáskulcsot, az anyja meg bezárta az ajtót éjszakára. Ezért mászhattunk fel az emeleti szoba ablakáig. Kris feldobott minket, aztán őt is felsegítettük. Utána kidőltünk. Szó szerint.
Mivel a keddi első órám lyukas volt, Kris elvitt reggelizni. Jó, lehet, hogy reggeli órákban nem a hamburger volt a legjobb döntés, de ez Amerika. Ha más embereknek szabad, akkor nekem is. Ezért kértem egy sajtburgert, sült krumplit, fagyit és egy túrós táskát. Ja, tudom, de éhes voltam.
- Undorító vagy - fintorgott Kris, miután beleharaptam a hambiba. Felröhögtem, de csak óvatosan, nem akartam megfulladni a kajától. Nyeltem egyet, majd ránéztem Kris adagjára. Narancslé, fagyi. He?
- Ennyi? - vontam fel a szemöldököm.
- Ennyi pont elég - szólt, miközben a szemébe lógó frufrujával szórakozott - Nem akarom úgy végezni, mint te - röhögött fel. Erre megdobtam krumplival. Azt azért hozzátenném, hogy én rajtam sose volt fölösleg. Még akkor sem, ha nagyon akartam. Nem tudom, miért, ilyen az alkatom - Nem úgy értettem! - tette maga elé a kezét, nehogy újabb "sült krumpli-támadást" indítsak - Ezekkel szép lassan ki fogod nyírni magad - mondta, mire megrántottam a vállam.
- Legalább olyas valami miatt halok meg, amit szeretek - azzal folytattam az evést.
Mikor az iskola elé értünk Kris kitett, hogy induljak el befelé, amíg ő leparkolt. Besétáltam a nagy kapun, egyenesen át az udvaron, mikor összefutottam Adammel és Aprillel. A bejárathoz vezető lépcsőn üldögéltek, beszélgettek valami sorozatról.
- Sziasztok - intettem.
- Szia Jen! - kiáltottak felém.
- Kire vártok? - néztem körbe. Ugyanis valami oka lehetett annak, hogy csak ott üldögélnek.
- Én rájuk - biccentett Ad a fedett padok felé, ahol Scott, Mark, James és Dave egy lánnyal beszélgetett.
- Mit csinálnak? - kérdeztem totál elképedve, ugyanis mikor Mark lehajolt, hogy bekösse a cipőfűzőjét a lány szoknyája beleakadt a sapija csatjába. Így aztán, mikor Mark felnézett a szoknya fellibbent... Az apró srác lefagyott, a többiek röhögtek, a lány meg nyakig elvörösödött. Ezután Mark kapott egy pofont, a lány meg berohant a suliba.
- Csajozni próbálnak - nevetett fel Adam. Mosolyogva megráztam a fejem, majd leültem April mellé.
- És te? - néztem rá. Kuncogva mutatott el a távolba, ahol Nick és Jared az ikreket tolták egy talicskában. Előttük Leo ugrált, gondolom, arra figyelt, nehogy a felboruljanak. Aztán a hülyék észrevettek engem és megindultak felém és az ikrekkel. Majd megálltak mellettünk, letették a talicskát, az ikrek meg egymás mögött ücsörögve, nagyokat pislogtak rám belőle - Ezt meg honnan szedtétek?
- Jó, mi? - vigyorgott Leo - Anyukámtól kaptam szülinapomra.
- Miért pont talicskát kértél? - nevettem fel Aprillel.
- Autót kértem - kezdte -, de azt mondta, hogy azt nem vesz. Így jött ez. Ennek is van kereke - mutatott végig a taligán Leo. Erre mind röhögtünk, aztán Adam szólt, hogy valakinek nagyon tetszem... Hátrafordultam, majd felnevettem, ugyanis Jared beült mögém és a hajammal játszott.
- Ha lehet, ne vágd le - kértem meg, mire komoly arccal bólintott, majd elkezdte az egyik tincsemet szaglászni... April mosolyogva, Adam pedig elrettenve figyelte, ahogy a másik két hülye is a hajammal kezdett szórakozni. Közben Kris is megérkezett, pacsizott Adammel és leült mellénk.
- Mi is oda akarunk ülni! - nyávogta Megan, majd megpróbált kikászálódni Lora mögül.
- Várjatok, így kifogtok esni! - szólt rájuk Nick és már állt is fel, de késő volt. A talicska megbillent, az ikrek meg kiborultam belőle. Erre már Leo és Jared is felpattant és már rohantak is a lányokhoz, akik nyögdécselve próbáltak kimászni a rájuk burult taliga alól.
- Jól vagytok? - ugrottunk oda mi is, mert elég fájdalmasan nézett ki a helyzet. Jared arrébb lökte a nehéz tárgyat, Nick és Leo pedig felrángatták az ikreket a földről. Majd leültették őket a lépcsőre és velük szemben leguggoltak.
- Jól van, nincs semmi baj. Hol fáj? - kérdezte Leo Lorát.
- Itt - mutatott a lány a könyökére, amit felhorzsolt. Magam elé húztam a táskámat, kotorásztam benne egy darabig, kivettem belőle egy dobozt, majd Leonak nyújtottam. Elvette, aztán összeráncolt homlokkal felém fordult.
- Miért hordasz magaddal ragtapaszt? - kérdezte.
- Láttad te már Jennyt közlekedni? - szólt közbe Kris, mire Adam felnevetett. Mosolyogva megvontam a vállam. Ők tudták a legjobban, hogy milyen béna vagyok. Tapasztalat.
Lorát sikerült leápolnunk, viszont Megannek, mintha agyrázkódása lett volna. Kissé kába volt, lábra se tudott állni, Nick és Jared segített neki elindulni. Ugyanis közben becsengettek. Tehát, miután feltámogattuk az ikreket az emeletre, keserves búcsút kellett vennem Apriltől és Adamtől a következő szünetig. A teremben mindenki tágra nyílt szemekkel figyelt bennünket, Rose kíváncsi volt, hova tűntem, Carla Megannek próbált segíteni, Kris beállt beszélgetni Brenthez és Tobyhoz, Natalie meg Leilával olvasott.
Aztán bejött a tanár és elkezdődött az óra. Szerencsére nem volt túl feltűnő, hogy Megan nem volt magánál. Így következő szönetben Nick ment oda hozzá, felült a padjára, a kábult lány meg az ölébe hajtotta a fejét, így aludt el. Leo elkísérte Lorát a mosdóig, hogy meg tudja mosni a könyökét, ugyanis a ragtapasz csípte a sebét. Jared egyedül maradt, ezért Rosezal és velem beszélte meg, hogy őt annyira elhanyagolták. Reméltem, azt azért tudta, hogy csak öt percre maradt magára...
Ebédszünetben mindannyian a kajáldába indultunk. Megan már úgy, ahogy, de rendbe jött, már képes volt járni és mondatokat értelmezni, így ő Lorával ment elöl. Én Rosezal beszélgettem, elmesélte, mit festett előző nap az egyik irodaépület falára Levijal, meg a haverjaival. Aztán hirtelen valakik visszarántottak, és anélkül, hogy bárki is észrevette volna - azt azért hozzátenném, hogy közben Rose még nagyban mesélt, ráadásul nekem, és nem látta, hogy eltűnök... - elvonszoltak egy másik folyosóra. Nem láttam a támadóimat, csak össze-vissza rugdostam a levegőbe, hátha eltalálok valakit. Szerencsémre sikerült, az engem szorongató személy hirtelen elengedett, én pedig megpördültem. Aha, csak pechemre Nicket rúgtam ágyékon, így ő összegörnyedve fetrengett a földön.
- Szép volt - nevetett Leo mellettem.
- Ne haragudj, nem volt szándékos! - kaptam a szám elé a kezem.
- Ne hülyéskedj... - szólt Nick - Ügyes rúgás... - emelte fel mindkét hüvelykujját a magasba. Leo felsegítette őt a padlóról, majd miután kiszenvedte magát, visszatért a tárgyhoz - Jen... - kezdte fájdalmas arccal.
- ... Segítened kell nekünk! - folytatta Leo, majd mindketten összetették a kezüket és kölyökkutya-szemekkel bámultak rám.
- Mi történt? - hüledeztem, mert megijesztett a helyzet. Miért nem Krist kérték, hogy segítsen? Ő volt az osztály mindene, ő felelt értünk.
- Mi... - mondta Nick majd Leora nézett, gondolom, azt várta, hogy ő fejezze be a mondatot. Ő viszont megrázta a fejét, így jelezve, hogy ő sem meri kimondani - Mi... - fordult vissza felém Nick, majd inkább becsukta a szemeit - Beleszerettünk az ikrekbe! - kiáltották egyszerre. Nem tudom, milyen reakciót vártak tőlem, mert ahogy mosolyogni kezdtem azzal az "óóó, de aranyooos!" pillantással, rögtön összenéztek, olyan "most ölnöm kell" fejjel.
- Most meg mi bajotok? - néztem rájuk.
- Hát az, hogy... - kezdte Leo - ...ők az ikrek! - mondta, mire Nick heves bólogatásba kezdett.
- És? - néztem furán. Merthogy én is tudtam, hogy ők az ikrek.
- Ők a mi barátaink. És nem szerethetünk bele a barátainkba! - Leora rájött a hiszti, folyamatosan kiabált, a körmét rágta és fel-alá járkált.
- Miért ne? - mosolyogtam.
- Hát mert... igazából fogalmam sincs, miért, csak nem.
- Nincs akadálya - vontam meg a vállam, mire a két hülye összenézett, elgondolkodott, majd finoman elmosolyodott - Egy kérdésem lenne... Melyikőtök melyikükbe szeretett bele? - suttogtam félve, nehogy félreértés legyen az egész.
- Lora - tette fel a kezét Leo.
- Megan - szólt Nick mosolyogva. Ez így tök jó, nem volt félreértés. Ezek után elindultunk a többiek után indultunk. Az ebédlő tele volt, már a folyosóról lehetett hallani az őrjöngést. Közelebb hajoltam Leohoz, majd suttogva megkérdeztem:
- Miért tőlem kértetek segítséget? - erre furán nézve megrázta a fejét.
- Mert alap, hogy fiúktól nem kérünk tanácsot, Natalie lebarmozott volna, Rose kinevet, Carla uncsi szerelmes pillanatokról mesélt volna, Leila meg tuti, hogy elkezd idézni valamelyik beteg filmjéből - mosolygott - Ezen kívül - tette hozzá - barátok vagyunk - na, itt teljesen elérzékenyültem.
A többiek már foglaltak helyet nekünk, sőt, Rose még kaját is rendelt nekem. Mikor leültünk hallottam, ahogy Nick súgott egy "mikor mondjuk el nekik?" kérdést, amire a válaszom egy egyszerű "amikor akarjátok" volt. Na most, ez nem teljesen úgy történt, ahogy elképzeltem. Először is megkezdtük az evést, így tök váratlanul ért mindannyiunkat, amikor Leo és Nick átültek az ikrek mellé, súgtak valamit a fülükbe, majd vigyorogva várták a választ. Hát, az addig kissé kába Megan teljesen kijózanodott, ijedten összenézett testvérével, aztán mindketten sírni kezdtek, felpattantak a padról és kirohantak a kajáldából. Külön öröm, hogy a jelenetre a teremben lévő összes diák felfigyelt és két pillanat alatt csend lett.
- Nem történt semmi! - ordította Kris - Beszélgessetek csak tovább, senki nem sérült meg! - folytatta, majd halkan hozzátett egy "eddig legalább ist" és szúrósan a hülyékre nézett. Amit Kris leginkább utál, az az, ha valamelyik barátját megsértik, bántják vagy ilyesmi. Kisre az egész suli hallgat, ha akar, ha nem, így aztán mindenki folytatta amit addig csinált. Én meg felugrottam a helyemről, kirohantam az ebédlőből és még az sem érdekelt, hogy Rose kiabált utánam.
Könnyű volt megtalálni a lányokat, tök csendesek voltak a folyosók, így hallatszott a zokogásuk. A mosdóban próbálták lemosni az elkenődött szemfestéküket. A két kis szőke fejecske folyamatosan a csap alá hajolva hűtötte magát.
- Hé - suttogtam, mire felém fordultak - Minden oké? - na, ezt nem kellett volna, ugyanis újra sírni kezdtek, majd lerohantak, hogy megölelhessenek. Szóval ott álltunk hárman, totál meggyötörten.
- Azt mondta, hogy szeret... - szipogta Megan.
- Nekem is... - mondta Lora.
- És ez rossz? - értetlenkedtem. Mi van itt mindenkivel?
- Nem. Mi is szeretjük őket... - motyogták.
- Na! Ez jó hír! Már azt hittem, nagyobb a baj - sóhajtottam.
- De mi még kicsik vagyunk... - törölgette a szemét Lora - És félek...
- Leotól? - nevettem fel, mire a lány megrázta a fejét.
- Egy kapcsolattól - mondta. Hajjaj, itt volt a gond. Úgy három percig állhattunk ott, ölelkezve, mikor a mosdó ajtaját valaki feltépte és bevágtatott egyenesen elénk. Carla volt az, mögötte Leilával és Rosezal. Az utóbbi két lány ijedt arccal figyelte az ikreket.
- Mi volt ez? - nézett végig rajtunk Carla, akit kissé feszített az ideg.
- A két hülye hogy van? - toltam arrébb magamtól Megant és Lorát, akik rögtön átszaladtak Leilához, hogy megöleljék.
- Sehogy - rázta meg a fejét Carla - Kris éppen most veri szét őket.
- Mi van? - sikítottam fel teljesen egyszerre az ikrekkel. Akik már rohantak is ki a mosdóból, én meg persze utánuk.
Szóval, mint az őrültek, szaladtunk át a folyosókon, be az ebédlőbe, ahol már nyoma sem volt az osztálynak, sőt a fél iskolának sem. Na, Loráék rögtön vették a lapot, a suli kijárata felé futottak. Hát, mire utol értem őket addigra már kint álltunk az udvaron és a nagy tömeg közt próbáltuk átverekedni magunkat. Ami nem volt túlzottan jó ötlet, mert Kris és Brent éppen akkor nyomták a falhoz a két hülyét. Akik bármennyire is ellenkeztek, nem tudtak szabadulni a fiúk szorításából. Szegény Jared nem is tudta, mi van, csak segíteni próbált, de Toby lefogta őt is. Ahogy láttam, Nicken - akit Brent kapott el - már díszelgett is egy-két lila folt, míg Kris a pólója nyakánál fogva rángatta Leot. Az ikrek szívinfarktussal küzdve rohantak oda a két sráchoz. Szegények olyan alacsonyak voltak, hogy Brent mellett óvodásoknak is elnézhették őket. Aztán Lora elkezdett kiabálni Krisszel, hogy "azonnal engedje el Leot, különben szól egy tanárnak". Igen, mert, ha Kris balhézik, azt mindenki elnézi neki, senki nem szól senkinek, hagyják, hogy azt tegyen, amit akar. De erre még ő is abbahagyta a kínzást. Nem, nem a "tanár" szó hallatán, hanem mert Lora kérte. Elengedte Leot, majd intett Brentnek is. A két hülye folyamatosan levegő után kapkodott, nem sokáig, ugyanis az ikrek azonnal lerohanták őket, és amilyen gyengék voltak, olyan nagyot is estek mind a négyen. Erre az összes diák elkezdett "fújjolni", majd a közönség szétszéledt. Természetesen az osztályunkon, Adamen és Aprilen kívül senki nem maradt az udvaron, mindenki visszament enni. Kris a fejét rázva indult el Brenttel az épület felé, míg utána nem mentem.
- Te normális vagy? - kiáltottam rá, mire felnevetett, széttárta a karját, majd tovább ment.
Mire megfordultam már én is nevettem. A két hülye a földön feküdt, rajtuk az ikrekkel. Megan megcsókolta Nicket, Lora viszont sírt, teljes erejéből ölelgette Leot. Rose röhögött, Carla csak finoman mosolygott Leilával, Natalie Toby mellett állva, csöndben figyelte a történteket, Jared meg eltűnt, valószínűleg elment valahova duzzogni.
- Rose - suttogtam, nehogy megzavarjam a csodás pillanatot. Szerencsére időben kapcsolt és nem kezdett el kiabálni. Így csendben elslisszoltunk a többiek mellet, bár Adam meglátott, kérdőn nézett végig rajtunk, majd inkább ránk hagyta és tovább beszélgetett Aprillel és Leilával. Mi meg lassan besétáltunk az kajáldába, ahol meg is találtuk Jaredet. Felkönyökölt a padra, úgy támasztotta meg a fejét, az ebédjét túrta a villájával. Mondhatni, kajába fojtotta a bánatát.
- Veled meg mi van? - tette fel "kedvesen" a kérdést Rose, majd beült mellé a padba. Jared nagyokat sóhajtott, bociszemekkel figyelt minket.
- Megint egyedül leszek... - szólt.
- Miért lennél egyedül? - néztem rá értetlenül.
- Mert őket most csak is az ikrek érdeklik. Én hanyagolható vagyok, nem vagyok más csak egy haver - motyogta, majd ráfeküdt a padra.
- Ne butáskodj! - mondtam, mielőtt Rose mondhatott volna bármit is, ami nem kívánatos - Minden rendben lesz. Hidd el, veled is ellesznek majd, nem hagynak egyedül. Van, hogy más emberek fontosabbak nekünk egy kis ideig, de ez majd el fog múlni. Csak várnod kell - mosolyogtam rá. Erre felállt és megállt velem szemben.
- Köszi, Jen - mondta, de nem ment el, csak lehajtott fejjel ácsorgott. Aztán leesett, én pedig széttártam a karom, amolyan "gyere, tudom, hogy szeretnéd" stílusban, mire felcsillant a szeme és közelebb lépett, hogy megölelhessen.
- Most már elengedhetsz - nevettem fel egy kis idő múlva, mikor már nem tudtam szabadulni.
- Ó, tényleg. Bocsi - mondta, majd elengedett, intett nekünk és kiment az ebédlőből.
- Ugye tudod, hogy most teljesen magába van roskadva? - ugrott le Rose a padról.
- Tudom. Éppen ezért kell vele lennünk egy darabig - mondtam, mire Rose elhúzta a száját. Ez volt a véleménye az egészről. Nem hibáztatom.
Miután hazaértünk, Kris benézett Lolához, hogy jól van-e, mert ő ugyebár átjött hozzánk tanítani. Aztán, ahogy beléptünk a házba kedvünk támadt hányni. A bátyámék éppen a kanapén röhögtek valamin. Lisa Dani ölében ült, homlokát az övének támasztotta, majd súgott neki valamit és megcsókolta.
- Ne mááár!!! - ordítottuk Krisszel tök egyszerre, majd felrohantunk a szobámba.
Ahol először is átgondoltuk az életünket a látottak miatt. Majd végre nekikezdtünk a tanulásnak. Nyolc körül haza értek a szüleim is, megvacsiztunk, majd búcsút vettünk a vendégektől. Aztán felrohantam az emeletre, mert hívásom volt. Máté. Úgy húsz perce beszélhettünk, mikor már teljesen elfáradt és inkább elment aludni. Még mindig nem tudom, hogy miért hajnalban kell beszélni a másikkal, de végül is nekem mindegy volt.
