4.fejezet

 És péntek! A hét utolsó munkanapja! Í, de örültem neki.
 Reggel muszáj volt zuhanyoznom egyet, mivel előző este csak úgy bealudtam, majd rohantam öltözni. Furcsa mód kisütött a nap és úgy tűnt meleg is volt odakint ezért odébb rúgtam a földön heverő pulcsikat, majd válogatni kezdtem, mit vegyek fel. Végül egy fekete, bő, rövid ujjú pólót kaptam magamra a világos farmeremmel meg egy sportcipővel. Ez az én "hű de csinos csaj vagyok" szerkóm. A fekete válltáskámmal csörtettem le a lépcsőn.
 - Elmentem, majd jövök - kiáltottam az ajtóban, majd végig gondoltam, volt-e valaki a házban akit érdekelt. Hát nem volt.
 Kimentem a kapun és megálltam Kris mellett, nekidőlve a motornak. Fehér rövid ujjú pólót viselt, koptatott farmerral, cigivel a kezében. Kérdőn néztem rá, hátha kapcsol, de nem, még füstölgött egy kicsit, majd elhajította az elszívott csikket és rám meredt.
 - Mehetünk? - kérdeztem zavartan.
 - Ja, szállj fel! - mutatott a motorra, majd felült, én meg mögé.
 A suli előtt Leiláék vártak ránk, pár osztálytársukkal, mind napszemüvegben. Tiszta nyári hangulatban volt mindenki, gondolom az idő miatt. Carla rövid, fehér szoknyában és sötétkék topban, a derekát átölelő Brent pedig méregzöld felsőben és fekete farmerban feszített.
 - Sziasztok! - intettek felénk, mire mi is köszöntöttük őket, mikor odaértünk.
 Kris arrébb sétált a fiúkkal sztorizgatni, én meg beszélgethettem a többi lány osztálytársunkkal. Négyen voltak Leiláékon és rajtam kívül. Egy rocker, egy viszonylag normális és két egymásra hasonlító, szőke, két copfos, alacsony lányka álldogált velem szemben.
 - Jenny, ő itt Rose - mutatott Carla a szegecses övvel átfűzött farmeros, AC/DC pólós, barna, rocker csajra.
 - Szia, Jen vagyok - intettem, majd villantottam egy mosolyt is.
 - Rose. Nem estél te át első nap a táskámon? - kérdezte nevetve.
 - Ú, de, bocsi, tényleg. Eléggé béna vagyok... - vigyorogtam kínosan.
 - Ugyan, semmi gond, én első nap eltörtem a tollam és véletlenül végigfolyattam a tintát a tanári asztalon - egyszerre nevettünk fel és éreztük, jól kijövünk majd egymással. A rokonlelkek. Átbotladoznak a gimin. Nem klassz? - Megnézhetem a zenelejátszódat? - kérdezte. 
 - Persze, tessék - nyújtottam át a fekete mp3-am, mire Rose arrébb vonult és néha felkiáltott, hogy "Green Day, de szeretem!".
 - Ő itt Natalie - fordult Leila a normális, barna, ingben, farmerban álldogáló lányra.
 - Szia, Jen! - mondta széles mosollyal az arcán.
 - Szia! - mosolyogtam én is, majd Natalie elővett egy könyvet és olvasni kezdett. Okos. Nem tanácsos velem társalogni.
 - És ők itt az ikrek. Egy évvel fiatalabbak nálunk, kissé gyerekesek is, de helyén van az eszük - mutatott a két alacsonyabbikra.
 - Sziaaa! - kiáltották egyszerre, ugrándozva. Ja, és magyarul.
 - Jé, tudtok magyarul? - kérdeztem totál lelkesedve, a saját nyelvemen, mire mindketten értetlenül, de vigyorogva bámultak rám - Tudnak magyarul? - fordultam Carlához. 
 - Nem - vigyorgott -, csak annyit, hogy szia. Viszont tudnak spanyolul, franciául és németül.
 - Was ist neu? - kérdezték az ikrek egyszerre nevetgélve.
 - Aha... - bólogattam, remélve, válaszoltam a kérdésre.
 A lányok nevettek egy jót, majd Leila felém fordult - Az a szőke ott, kékben és zöldben Lora, a másik szőke lilában pedig Megan. Meg lehet őket különböztetni, Megannek a jobb fülében három fülbevaló van - mutatott a lányok felé. 
 Az ikrekért amúgy teljesen odavoltam, tök édik voltak. És én nem sokszor mondok olyat, hogy "édi". Össze-vissza ugrándoztak, meg nevetgéltek, és németül zúdítottak rám kérdéseket. Óh, hogy mennyire örültem volna egy árva angol szónak!
 A fiúk mentettek meg a totális agyfagyástól és rángattak arrébb.
 - Vigyázz velük! Akkor a legveszélyesebbek, mikor nem érted, mit mondanak! - bújt el mögöttem három srác.
 - Jen - mutatott Brent a bujkálókra - Ők itt a három hülye. Leo - előlépett mögülem egy szőke, fültágítós fiú -, Jared - mellé állt a kapucnis, piercinges száját ördögi vigyorra húzva - és Nick - az utolsó kicsit magasabb volt a többinél, na meg persze nálam is.
 - Szia! - intettek - Megszagolhatjuk a hajad? - kérdezték. Juj.
 Furcsán nézhettem, mert az összes fiúból egyszerre tört ki a nevetés. Végül Kris húzott hátrább tőlük, fuldokolva röhögéstől.
 - Inkább velük vigyázz - szólt valaki. 
 A földön egy fekete hajú, szemüveges, egész helyes srác olvasott, fel sem nézve a könyvből.
 - Ja, és ő Toby - szólt Kris, még mindig a vállamat fogva, hátha arrébb kell tolnia a szaglászósok elől.
 Toby felállt a földről, táskájába rakva a könyvjét. Majd elém sétált.
 - Jennifer, ugye? - kérdezte mosolyogva, majd kisöpörte a haját az arcából. Bólintottam - Láttalak tegnap tesin. Mindig ilyen béna vagy? - vigyorogta. 
 Lesütöttem a szemem, éreztem, hogy pirulok, ezért kínosan nevetve motyogtam valami "igen általában" félét.
 Nevetett egyet, majd visszaült a földre, felhúzva térdeit, így figyelve engem. Kris közelebb hajolt, hogy a fülembe tudjon súgni: - Menjünk be.
 - Miért? - néztem rá.
 - Mert jön a három hülye - mutatott maga mögé.
 - Jézusom... Az ott olló a kezükben? - húztam össze a szemem, hogy jobban lássak. A mindenit! A hajamat akarták! - Menjünk be! - néztem ijedten Krisre, mire ő nevetett, majd megragadta a karom és rángatni kezdett a bejárat felé.
 A teremig rohantunk, a lépcsőn el is estem volna, ha Kris nem tart meg. Bevágódtam leghátra a padomba és onnan figyeltem: tiszta-e a levegő. A többiek is megérkeztek pár perc múlva. Rose mosolyogva rakta elém a zenelejátszómat, majd a mellettem lévő padban foglalt helyet. Leila és az ikrek elöl ültek le, nevetgélve, németül sipítozva. Carla és Brent megcsókolták egymást, majd az előbbi csatlakozott a "németekhez", utóbbi pedig Krissel kezdett hülyülni. Jött a három hülye is, mögöttük Toby, vaskos könyvvel a kezében, ha netán használni kellene az ökrök ellen. Végül belépett Natalie, mellette az irodalomtanárunk, beszélgettek, gondolom a tananyagról.
 - Mindenki vegyen elő füzetet, lediktálom az anyagot, azután mindenki elfoglalhatja magát, kúltulártan, nekem most fontos elintéznivalóm van... - mondta a tanár, majd elővette a tankönyvet és az előre kijelölt sorokat diktálta le nekünk.
 Hamar végeztünk, az óra fele ment el csak, ezért mindenki tök boldog volt. A lányok egymáshoz húzott székeken ülve beszélgettek, mellém Rose és Leila ült. Míg Leila valami francia lapról tanult, én a Rosezal megosztott fülesemen keresztül hallgattam a Three Days Gracetől a Never too lateet, miközben egy lapra rajzolgattam. Először csak firkálgattam, majd valahogyan az osztálytársaimat sikerült megformálnom mangában. A lap közepén az ikrek, egymást átölelve, vihogva álltak, mögöttük Leo, Nick és Jared, ahogy szamárfület mutogatnak a lányoknak, röhögve. Tőlük jobbra Natalie és Toby, egymás hátának dőlve olvasnak. Előttük törökülésben Brent és Carla, ők összetámasztva fejüket mosolyognak a másikra. Mellettük Leila, Rose és én, egymást átkarolva, csukott szemmel röhögünk valamin, úgy térdelünk a földön. Legfölül, mindenki mögött pedig Kris, komoly arcot vágva.
 - Hú, de király! - hajolt a papír fölé a két lány - Nem is tudtam, hogy ilyen ügyesen rajzolsz! - kiáltották, mire mindenki felénk fordult.
 - Rose, Leila, ha megkérhetlek titeket, halkabban - szólt a tanár fel sem nézve a papírokból, fejét fogva.
 - Elnézést, tanár úr - mondták. 
 Természetesen mindenki körénk gyűlt, hogy lássa, mit alkottam. A legtöbben nevettek, Carláék megcsókolták egymást Brenttel, az ikrek tapsikoltak, Jared pedig folyamatosan azt hajtogatta, hogy "ő még rajzolva is szuper jóképű", Natalie elmosolyodott, Toby meg visszament olvasni. Kris a lap fölé hajolva nézte komoly arccal a képet majd végig húzta mutató ujját a saját mangáján és rám nézett.
 - Tessék - nézett rám vigyorogva. 
 Értetlenül néztem rá, majd a papírra meredtem. A mini Kris mosolygott a lapomon!
 - Mi a...? - néztem teljesen elképedve - Hogy csináltad? - fürkésztem unottan, mire megvonta a vállát.
 Még egy ideig fuldokolhattam a tömeg közepén, a csengő mentett meg, igen jó barátok vagyunk mi ketten. A szünetet, gondoltam az udvaron töltöm a lányokkal, de Rose megállított, hogy tanítsam meg úgy rajzolni.
 - Rose, ezt nem lehet tanítani... Mindenkinek a saját kézügyességével kell megtanulnia, saját magának - mosolyogtam rá.
 - Akkor legalább mutasd meg, hogy csinálod! Kérleeek! - mondta. Mit mondhattam volna erre?
 - Jó, gyere, ülj le - mondtam végül, mire csillogó szemekkel vette elő a ceruzáit és egy lapot - Na. Először mutasd meg, te hogyan rajzolsz.
 Bólintott egyet, majd leült a padomhoz és meghúzta az alap vonalakat. Egy nőt rajzolt, aki háttal ült egy padon, félig hátra fordítva a fejét. Rose, miután ezzel megvolt, árnyékolásba kezdett, pillanatok alatt élethűvé téve a képet. Teljesen elképedve néztem le rá, végül letette a ceruzát, grafittól maszatos kezével pedig megtámasztotta a fejét.
 - Hű - csak ennyit tudtam mondani hirtelen - Te ilyeneket tudsz és engem kérsz, hogy segítsek? - bámultam a lapra.
 - Igen. Én is olyan nagyfejű, nagy szemű valamiket szeretnék rajzolni! - mosolygott rám.
 - Mangát? - kérdeztem, mire csak bólintott.
 Melléültem és megmutattam neki, hogyan lehet manga szemeket készíteni, cserébe ő segített nekem az árnyékolásban. Elvoltunk, sokat nevettünk, ugyanis nekem sikerült a fény felé árnyékolnom, neki meg kiszínezni az egyik szemet kékre a másikat meg sötétlilára. Rose megkért, hogy fessek a kezére koponyákat, zöld lángnyelveket és valami sorozat logóját. Az én karomra is került egy "I love Green Day" felirat, pár szívvel. Így telt a szünetünk. Összetetováltuk egymást. A fiúkat egyenesen sokkoltuk a sok rikító színnel a kezünkön, kivéve Nicket, aki kért tőlünk egy villámot a homlokára és egy kígyót a csuklójára. Leila kapott vörös rózsákat a bokájára, Carla vámpír fog-nyomokat a nyakára, az ikreknek meg ugyanolyan csillagot az arcuk bal oldalára. 
 - Huh. Kész! - álltam távolabb Leotól, akinek pont akkor fejeztem be a "nem is tudom már mi a neve" gépfegyvert a lábán - Mellesleg - néztem az órára - Hol a tanár?
 Mindenki abbahagyta a nevetgélést, rajzolást, állatkodást és egyszerre néztek az ajtó felé. Tizenöt perce ment az óra.
 - Jó kérdés... Talán megbeszélésen... - nézett fel Natalie a regényből.
 Carla és Leila szóltak a fiúknak, hogy üljenek le a helyükre, mert bármelyik pillanatban bejöhet valaki. Ezt ők úgy fogták föl, hogy akkor majd leütik, ne járkáljon már be "bárki" a terembe. Na most az elképzelés nem teljesen ez volt, de Jared kivételével, aki egy matekkönyvet tartva az ajtó mögött készen állt leütni a "valakit", mindenki leült. Pár perc múlva megérkezett a matektanár, kezében tankönyvekkel. Mikor belépett a terembe kivágta maga előtt az ajtót, ami... Koppant. Nem is kicsit.
 - Elnézést, gyerekek, de fontos megbeszélésen kellett részt vennünk... - bámult ijedten a tanár a röhögéstől fuldokló osztályra - Gyerekek... - nézett körbe rajtunk, majd a tekintete hirtelen megállt az ajtó mögül négykézláb kikászálódó Jareden.
 Szegény Jared, folyamatosan piros homlokát dörzsölgette és szerintünk azt se tudta, hol van.  Nick és Leo nevetve léptek hozzá, majd két oldalról átkarolva állították fel és vezették a helyére sérült osztálytársunkat.
 - Fiúk, lekísérnétek Jaredet a gyengélkedőre...? - kérdezte a tanár, még mindig falfehér arccal. 
 A három hülye egymásba karolva, röhögve - Jared persze nem tudta, min nevet mindenki, de ő se bírta ki - távoztak a teremből. Leo még egyszer visszanézett az ajtóból, s felmutatva mindkét hüvelykujját, vigyorogva sétált ki a teremből. Lógósok.
 Miután kicsengettek, a tanár kiment, Nickék pedig megpróbálták Jaredet a lábánál fogva berángatni, ugyanis ő nem engedte el az ajtófélfát.
 - Jól van? Van valami baja? - lépett Leila a fiúkhoz.
 - Azonkívül, hogy idióta? Nem igazán. Segítsetek már! Nem akar bejönni! - kiáltotta Nick.
 Már négyen húzták Jaredet, amikor megcsúszott a jobb keze, a bal meg nem volt elég erős, ezért hátraesett. Először Leonak csapódott neki, ő elvesztette az egyensúlyát, nekiesett Nicknek, ő Brentnek, ő pedig a mögötte álló Krisnek. Na, és ki állt Kris mögött? Még szép, hogy én. Mind az öt fiú rajtam fetrengett, én meg azon gondolkodtam, hogy a bordáim reccsentek-e az előbb.
 - Úristen! Szálljatok már le róla! Szétnyomjátok! - sikongatták az ikrek. A "róla" gondolom én voltam, de lehet, hogy engem nem is láttak az állatoktól.
 Megannek és Lorának hála, valahogyan lemásztak rólam a marhák, de én meg sem tudtam mozdulni, csak feküdtem a hasamon. Mikor már valamennyire láthatóvá váltam, egyszerre szisszentek fel a fiúk, és kapták szájuk elé a kezüket a lányok. Kris és Brent szedett fel a földről, megemeltek, majd feltettek egy padra.  Hirtelen tizenkét ijedt szempárral találtam szemben magam, tök kábultan, még Jared is elképedve bámult rám. Miután lenéztem a földre, leesett. Aha. Az a vértócsa tőlem származott. Gyorsan a homlokomhoz kaptam, majd felszisszentem. Annyira azért nem volt fájdalmas, mint ahogy kinézhetett, mert az ikrekre rájött a hányhatnék, én meg csak ültem ott, halál nyugodtan.
 - Jen - Brent ébredt fel legelőször a sokkból - Jól vagy?
 Körbenéztem a többieken. Kris falfehér arccal bámult rám.
 - Aha - mondtam. És ennyi. Úgy kezdtem röhögni, hogy még levegőt sem kaptam, mire döbbent arcokat kaptam válaszul. Próbáltam abbahagyni, de nem ment, szinte már sírtam a nevetéstől.
 - Azonnal leviszlek az orvosiba - jelentette ki Kris, mire a többiek helyeseltek, én meg csak ráztam a fejem.
 - Ne... Ne, ne... Jól vagyok - röhögtem.
 - A fenét vagy jól! - kapta el a karom, majd felvett a hátára.
 - Hú... - nézett a három hülye - Első héten összetörtük az új lányt...
 Kris kivitt a folyosóra, mire visszafojtottam a nevetést, nehogy már bolondnak nézzenek. Hát, bolondnak nem néztek, viszont itt is megkaptam az ijedt, "úristen, vérzik a feje!" nézéseket. 
A lépcsőn lefelé menet összefutottunk Adammal, aki megállított minket.
 - Te jó ég! Mit csináltatok vele? Első héten szétszeditek? - kiáltott Krisre.
 - Ja, ezt már megtárgyaltuk - mondtam.
 - Jól vagy?! - meredt rám idegesen Adam.
 - Nyugi, csak továbbfejlesztettük a kis mutatványotokat. Levihetném végre az orvosiba?! - kérdezte Kris. Ő is elég idegesnek tűnt.
 - Megyek veletek - mondta Ad, majd előkapott egy fehér pólót a táskájából - Tessék, töröld le vele a vért! - furán néztem rá ezért hozzátette: - Nyugi, ki van mosva.
 - Nem fogom összevérezni a pólód! - mondtam ingerülten.
 - Csak csináld! - mondta ellent mondást nem tűrő hangon.
 Elvettem tőle a felsőt és a homlokomra tapasztottam. Kicsivel később már a gyengélkedő előtt álltunk, ketten, akiket kivert az ideg és én, halál nyugodtan. Ugyan már! Egy ilyen kis seb? Meg se kottyant.
 - Már megint ti? - kérdezte egy nő, ahogy kinyitotta az ajtót - Tizedikben elmegy az ember józan esze? - hüledezett - Ki a sérült? -kérdezte unottan.
 - Én lennék az - integettem a nőnek. Éééés. Már három ideg csattant ki.
 - Jézusom! Mit csináltál? - kérdezte.
 - Hát, az úgy volt...
 - Csinálna már vele valamit?! - kiáltotta egyszerre Kris és Adam.
 - Gyere, rakunk rá valamit - mondta a nő. 
 Követtem őt az orvosiba, ahol lemosták a sebet, lefertőtlenítették, majd leragasztották. Tudtam, hogy hamar megjegyzik a nevem, úgyis beköszönök majd hetente kétszer, háromszor. Mikor végeztünk, biztosítottak afelől, hogy nem olyan csúnya, csak éppen olyan helyen ütöttem meg magam, ahol érzékenyek az erek... És itt majdnem hánytam. Igen, csak itt jött rám a hányinger, egészen addig semmi bajom nem volt. Pedig rendszerint elvágódom ettől a témától.
 Mikor kimentem a fiúk felpattantak, és kérdőn nézték a nem kicsit zöld fejemet.
 - Hányingerem van... - mondtam.
 - Csodálom, hogy csak most jött rád - nevetett fel megkönnyebbülten Kris, Mire Adam elmosolyodott, majd sóhajtott egyet.
 Elindultunk a terembe, de csendben, mert már elkezdődött az óra. Adamtől a lépcsőnél köszöntem el, az ő osztályuk egy emelettel feljebb volt. Mikor Krisszel beléptünk az ajtón mindenki mosolygott és nevetett. Így utólag vicces, nekem már az elején az volt.
 - Megnézhetjük? - ugrott mellém a három hülye, a fejemen lévő kötést piszkálva.
 Kris rájuk emelte gyilkos tekintetét. Ez tőle egy nem. És még a hülyék is értették, így arrébb álltak, nehogy bajuk essen. A tanár köhintett egyet, jelezvén, hogy még óra van. Leültünk a helyünkre, de én még megfordultam egyszer:
 - Köszönöm - tátogtam az ikreknek, mire ők vigyorogva bólintottak. Ha ők nincsenek, engem palacsintává nyomnak.
 Végig körmöltem az órán, fel sem nézve a füzetemből. Kicsöngő után a lányok lehívtak az udvarra, hogy ott töltsük a szünetet. A focipálya melletti lelátó alatt árnyékban voltunk, Carla azt mondta az a legjobb hely az udvaron. Takarásban is volt, így a fiúk mindig kedvükre ökörködhettek. Mi, Leiláékkal a tartórudakon ültünk, az ikrek énekeltek valamit Rosezal, Toby meg a három hülyét csapta megint tarkón, amiért fogadásból megnyalták a földet.
 - Éhes vagyok. Ti nem? - nézett körbe Lora, mire Megan vadul bólogatott, Natalie meg dobott nekik egy tízest. Az ikrek kérdőn meredtek rá mire Natalie megvonta a vállát.
 - Mész a büfébe, nem? - az ikrek bólintottak, mire folytatta - Akkor nekem hozz egy melegszendvicset! - motyogta fel sem nézve a regényből, amit olvasott.
 A két lány felállt, mire mindenki pénzt dobott nekik és bombázni kezdték őket rendelésekkel. Rosezal összemosolyogtunk, majd mi is felálltunk, ugyanis a két kicsi megszakadt volna a tömeg alatt, amit mindenki összeenne.
 A büfé előtt kisebb sor állt, míg várakoztunk a három lány énekelgetett, én meg a combomon doboltam ujjaimmal ütemre. Mikor sorra kerültünk, rendeltünk egy melegszendvicset Natalienak, egy pudingot Krisnek, ásványvizet Brentnek és Carlának, sajtos chipset a három hülyének és salátát az ikreknek. Fura. Azt hittem éhesek...
 Mielőtt kiléptünk volna a pult elől, Leila rohant hozzánk és kért még egy snikerst.
 - Mért nem mondtad, megvettük volna... - mondta Lora.
 - Mindegy most már. Menjünk vissza - mondta Leila lihegve a futástól.
 Mikor kiléptünk az ajtón, Adam állt meg mellettünk. Gyorsan igazítottam egyet a hajamon - te jó ég, mi lelt engem?! - és erőltettem magamra egy mosolyt.
 - Szia Jenny. Hogy érzed magad? - fürkészett nyugodt mosollyal az arcán.
 - Jobban - mondtam - Ó, és köszi a pólót, majd kimosom.
 - Nincs mit. Áll még a szombat?
 - Persze - húztam óvatos mosolyra a számat, mire bólintott. 
 - Akkor jó. Most mennem kell. Szia - intett.
 - Szia.
 Épphogy csak arrébb tudtunk sétálni, de Leila máris belém karolt és visszahúzott.
 - Mikor hívott el? - kérdezte csillogó szemekkel. 
 - Tegnap - sóhajtottam.
 - És miért nem avattál be minket? - ugrándozott tapsikolva, mire a fél udvaron felénk fordultak.
 - Pont ezért - suttogtam, mire kapcsolt és ő is suttogni kezdett.
 - Hova mentek és hánykor? - kérdezte.
 - Moziba és hétkor - mosolyogtam rá.
 - Elmondhatom Carlának? - kérdezte, mire bólintottam - És átmehetünk segíteni kiválasztani a ruhádat? - na, ez már húzósabb kérdés volt, hezitáltam egy kicsit, majd esetlenül újra bólintottam - Í, de jó!
 Az a legjobb abban, ha Leilával beszélgetünk, hogy magyarul beszélgetünk. És ez azért jó, mert nem valószínű, hogy körülöttünk érti valaki, mi a téma. 
 Visszaindultunk a többiekhez, miközben Leila arról áradozott, hogy mennyire jól mutatnék szoknyában, én meg, hogy ez mennyire nem fog megtörténni. A lelátó alatt az ikrek már osztogatták a kaját, mikor Leila Carla mellé huppant és a fülébe súgott valamit. Naná, hogy a szombati programunkat, mert Carla felsikított, erre persze mindenki magyarázatra várva meredt rájuk. Én az arcomra csaptam és le sem engedtem a kezemet. Szeretem, ha valaki diszkréten kezeli a dolgokat. Kris már sejtette miről van szó, gondolom azt is látta, hogy Adammel beszélgetek, ezért röhögni kezdett, a többiek meg csak figyelték a jelenetet, ami valahogy így nézhetett ki: Jen két kézzel takarja egyre vöröslő fejét, Kris a pudingjában turkálva röhög, a két lány meg visong, ebből lehet arra következtetni, hogy totál idióták vagyunk.
 - Én félek megkérdezni, hogy most mi van... - motyogta Leo, a kemény, fültágítós srác, valami heggel a szemöldökén. Nem csodálom, én is féltem volna, kívülállóként.
 A három hülye beljebb húzódott az árnyékban, mintha halálos betegséggel fertőződtek volnánk. Toby felvont szemöldökkel nézett végig rajtunk, majd megrázta a fejét és tovább olvasott, csakúgy, mint Natalie, akinek közben majdnem torkán akadt a szendvics ijedtében. Az ikrek nem értették, Kris mért nevet, csak vele együtt röhögtek. Rose pedig mosolyogva fürkészett.
 És ekkor hű társam, a csengő megszólalt és kimentett a kínos helyzetből. Karon ragadtam Roset és vele együtt rohantam föl a terembe.
 - Van valami oka annak, hogy a hülyék halálra rémültek a kis előadásotoktól? Nagyon ijesztőek voltatok - vigyorogta.
 - Nincs különösebb oka... - motyogtam.
 A teremben levágódtam a helyemre és a kezemre tetovált képeket bámultam. Fogalmam nem volt, hogy hogy fogom túlélni a szombatot. Leila szoknyát akart rám adni! Ezek megőrültek!
 - Szóval randid lesz - meredt Rose összehúzott szemekkel a karomra.
 - Mi van? - néztem nagyot. 
 Majd észrevettem, mit figyel annyira. A kezemen egy szivecske közepén ott virított nagy betűkkel a "SZOMBAT ESTE RANDI!" felirat. Kris! Az áruló! Felé kaptam a fejem, mire ő csak visszafojtott nevetéssel, vigyorogva széttárta karját. Ott volt a kezében a filc.
 - Mégis hogy csinálod ezt?! - kiáltottam rá, mire megvonta vállait - Ügyes, nagyon ügyes. Nem akarod, hogy túléljem a gimit, mi? - motyogtam fel sem nézve kezemről - Legalább alkoholos? - gúnyos vigyort villantott felém. 
 - Összevérezted a felsőm - mutatott a hátára. Észre se vettem. Hoppá - Ez a bosszú.
 - Hosszú csata előtt állunk, remélem tisztában vagy ezzel - mondtam komoly tekintettel. 
 Nem tartott sokáig, hamar elröhögtük magunkat. 
 - Ha így folytatjuk, bővül Leoék csapata - mutatott a hámor hülyére.
 - Mi? Csatlakozol hozzánk, Jenny? - kérdezték lelkesen, mire nevetve megráztam a fejem - Ó. Ez sajnálatos. Azért kaphatunk a hajadból? Emlékbe - na, itt már az is röhögött, aki csak a beszélgetésünk utolsó felét kapta el.
 - A miénkből kaphatsz! - ugrándoztak hozzánk az ikrek.
 - A tietekből már van - mondta Nick.
 - Ti elteszitek az ikrektől vágott hajat?! - néztem rájuk furán.
 - Nem. Mi a mindenkitől vágott hajat tesszük el - csak nekem volt ez fura?
 - Az enyémből mikor vágtatok? - nézett ki Brent Carla mögül. Nem. Nem csak nekem volt fura.
 - Amikor a mienkből - biccentett Kris Toby felé nevetve.
 - Akkor sem adok nektek a hajamból - mosolyogtam rájuk.
 - Ó, dehogynem. Ha máshogy nem megy, majd erővel - mondták a hülyék. Ez most így ijesztően hangzik, de mi végigröhögtük a szünetet.
 Csengetéskor bejött a franciatanár, leadta az anyagot és intett, hogy bárki csinálhat bármit, csak ne őrjöngve. Ezután hozzám lépett és megkérdezte, hogy állok a franciával.
 - Barátkozom vele - mosolyodtam a tanárra, mire bólintott.
 - Azért kérj segítséget az osztálytársaidtól, ha valami nem megy.
 - Persze - mondtam.
 Ami azt illeti, már úgy ahogy, de makogtam franciául, ugyanis a nyáron elvégeztem egy tanfolyamot a szüleim kérésére. Akkor mégcsak nem is sejtettem, hogy mire lesz jó nekem. Utólag hasznos. Szép lett volna, ha lemaradok és az angolon kívül nem beszélek máshogy kint, Amerikában. 
 Ebéd után elköszöntünk a többiektől, majd Kris átjött hozzánk, hogy korrepetáljon. Hogy én mennyit okultam hat óra tanításból. Ha úgy vesszük, tizenegy, hisz délelőtt is bombáztak az anyaggal. De péntek volt. A hét legjobb napja. Innentől kezdődik a hétvége. Ami azt jelenti, másnap szombat...