3.fejezet

 Reggel apu egyik rövidujjú felsőjében keltem a tegnapi farmerommal.
 - Hogy a frászba került ez rám?!
 Kimásztam az ágyamból és a tükörbe néztem. A hajamból eltűnt a hányás.
 - Mi a...? - néztem nagyokat - Hű... Én ilyet is tudok?!
 Átrohantam a folyosón és verni kezdtem a bátyám ajtaját.
 - Dani! Dani, nyisd ki! - hallottam, ahogy elfordítja a kulcsot, úgyhogy rácsaptam az ajtót.
 - Áú! - kiáltott - Köszi verd neki a fejemnek! - kapott a homlokához - Mit akarsz? - visszaült a székébe és folytatta GTA-zást.
 - Hogy kerültem haza? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
 - Valami csávó hozott. Már félálomban voltál, mikor bedobott a zuhany alá és hozzád vágta apu egyik pólóját a szennyesből.
 - Te beengedted a házba? - kiabáltam, meg akartam őrülni.
 - A nadrágodon kívül mindened tiszta hányás volt, csak nem képzeled, hogy hozzádértem?! - megállás nélkül játszott tovább, én meg már szétkapartam az ajtót dühömben - Nem értem, mi bajod van, még kaját sem lopott a hűtőből.
 Ja, igen. Dani egy zombi, aki még mindig velünk él, nem dolgozik, csak eszik, iszik, gépezik és alszik. Tiszta zombi.
 Ránéztem, míg ő üveges tekintettel bámulta a monitort. A szobája akár egy férfibarlang: pizzás dobozok mindenütt, néhol üres Coke-os doboz, alsónadrágok széthajigálva, tök sötét.
 - Undorító itt minden. Legalább a függönyöd húzd el - semmi válasz - Na jó.
 Odasétáltam az ablakhoz és úgy, ahogy volt, letéptem a függönyt a helyéről.
 Furcsa volt világosban látni azt a szemétdombot.
 - Nemáár! - kiáltotta - Hülye nyomi! Kifelé innen! - üvöltötte eltakart szemmel.
 - Hülye zombi! Büdös, lusta disznó! Egyedül fogsz meghalni egy GTA-s tokkal a kezedben! - kiabáltam és rohantam ki abból az undormányból.
 A folyosón sétálgatva feltűnt, hogy túl nagy a csönd. Apu iylenkor már edzeni szokott vagy egy órán keresztül.
 Lerobogtam a lépcsőn. Senkit sem láttam csak egy cetlit az hamuasztalon.
 "Szia Jenny! Még hajnalban elmentünk anyáddal a belvárosba. Még nem tudom mikor jövünk vissza. Kaja a hűtőben. 
Apu"
 Fogalmam nem volt mit keresnek reggel a belvárosban... Igazából meg sem akartam tudni. 
 Éhes voltam. Kidobtam a cetlit és bementem a konyhába. 
 Nem tudom apu miről beszélt, de, hogy a hűtőben semmi ehető nem volt, az tuti.
 Megpördültem és a mosogató felé vettem az irányt. Pechemre megtaláltam a rakottkrumplis jénait, csak üresen.
 - Nem lopott kaját, mi? - dobolni kezdtem az üvegtálakon - És most mit egyek?
 Benyúltam a szekrénybe, hátha találok valamit. Lelöktem magamnak egy doboz mézes-szeletet, majd megettem. Nem volt sok, de mégis csak valami.
 - Sietnem kell - visszarohantam az emeletre öltözni. 
 Keresgélni kezdtem a ruhásszekrény belsejében a "Never Forever" feliratú pulóverem. Miután megtaláltam átvettem a farmerem egy kopottabbra, ami illett a fekete pulcsimhoz. Majd futottam a fürdőbe, hogy kifésüljem a hajamat, a nagyon hosszú hajamat és a tükörbe mosolyogtam. Minta őt láttam volna - Ó, a sapim! - fogtam és feldobtam a fejemre.
 A legkedvesebb kincsem. Már kicsit elkopott, annyit hordtam, de még mindig ugyanolyan. Szürke, türkiz színű silderén pedig a friends felirat villog. 
 Elhesegedtem a kósza, régi emlékeket és megmostam a fogam. Fogtam a kabátomat, a táskám, és a lépcső felé vettem az irányt. Mikor kiléptem az ajtón, meglepő módon Kris várt engem a járda mellett, motorjának dőlve. Nagyon nyomulós. De nem volt kedvem gyalogolni.
 - Ó, te rám vártál? Elvinnél a suliba? - mosolyogtam rá, de ő csak felvonta a szemöldökét, egyáltalán nem tűnt barátságosnak. Lesétáltam a lépcsőn és megálltam vele szemben.
 - Szerinted kire várok már negyed órája? - elővett egy doboz cigarettát, és rágyújtott - Pattanj fel! - és az arcomba fújta a füstöt.
 Köhögni kezdtem.
 - Fúj! Te cigizel?
 - Mért, minek látszik? - újra az arcomba fújta a füstöt.
 Sóhajtottam majd próbáltam ellegyezni a kellemetlen bűzt.
 - Mérges vagy rám? - kérdeztem csukott szemmel, fuldokolva.
 - Tegnap fél órán keresztül mostam a hányásodat a hajadból - szólt dühösen - Ma még felszállsz?
 Megforgattam a szemeimet, majd kikaptam a szájából a cigarettát, a földre dobtam és jól összetapostam. Közben végig a képébe mosolyogtam.
 - Köszi, ez rendes volt! - vigyorodott el - Megmentettél a haláltól! - ő is megforgatta a szemeit.
 -Mehetünk!
 Felültünk a motorra és percek alatt elértük a suli kapuit. Az udvaron sétáltunk át, mivel az első óránk biosz volt, és a kettes számú iskolaépületben voltak a biológia és kémia termek.
 A tinik nagyrésze feküdt a padokon, a földön vagy a korlát peremén egészen addig, míg el nem sétáltunk mellettük. Mindenki rögtön felült és elkezdett nézni minket. A hideg is kirázott tőlük. 
 Odahajoltam Krishez, de a tekintetemet nem vettem le a sok szempárról: - Öhm.. Kris, az normális, hogy mindenki bámul ránk?
 - Új vagy, én pedig a suli alfája - majd közelebb hajolt hozzám - Még nem vetted észre? - nevetni kezdett.
 Nem, nem vettem észre. Mert itt adod a nagyfiút, a védelmet nyújtó és a perverz pasit. És kár, hogy ezeket nem hangosan monom, mert akkor kicsit rosszul éreznéd magad, Mr.Alfa - gondoltam magamban.
 - Ne is figyelj rájuk! - mondta.
 Átértünk a második épületbe, ahol egy lélek nem volt rajtunk meg egy-két emberen kívül. Megálltunk a biosz terem előtt. Elfelejtettem otthon elmenni a mellékhelységre, szóval próbáltam nem összepisilni magam.
 - Kris, merre van a női mosdó? - kérdeztem összeszorított fogakkal.
 - Arra - mutatott a folyosó végén lévő, "WC" feliratú ajtóra.
 - Köszi! - intettem és rohantam az ajtó felé tankönyvekkel a kezemben és táskával a hátamon. És ezalkalommal leellenőriztem, hogy tényleg a lány WC-be nyitottam-e.
 Miután végeztem, megmostam a kezeim és a tükörbe néztem.
 - A második nap. Megtudod csinálni! - beszéltem magamhoz, majd az órámra néztem - még öt perc csengetésig - mondtam - Le kéne szoknod arról, hogy magaddal beszélgetsz... - néztem szemrehányóan a tükörképemre.
 Felkaptam a könyveket és kiléptem az ajtón.
 Mégcsak ki sem tettem a lábam a folyosóra, amikor valaki magával sodort és vele együtt neki csapódtam a földnek. A térdemet eltörtem, abban biztos voltam, annyira fájt, ezért felsikoltottam. Az a bizonyos személy meg éppen rám esett, rajta az egyik lábam, így ő sem tudott mozdulni.
 - Ah, jól vagy? - kapott a fejéhez miközben próbáltam leemelni róla a lábamat.
 - Persze, csak a térdemet törtem ripityára, de azért köszi - mondtam, majd felnéztem gázolómra.
 Valami eszméletlen helyes srác ült velem szemben. Fekete haja fel volt zselézve, sötétbarna szeme pedig felcsillant a mosolyára. 
 Felállt, letörölte a port az ingjéről és fekete farmerjéről, majd felém nyújtotta a kezét.
 - Az nem baj, megmaradunk - nevette.
 Tenyerére tettem a kezemet, majd felhúzott. Elmosolyodtam.
 - Még nem láttalak errefelé. Új vagy, nem igaz? - kérdezte, mire bólintottam - Hogy hívnak?
 - Jennifer, másodikos - mosolyogtam - De hívj csak Jennek, mindenki így hív - mondtam.
 - Jen - ismételte - Én Adam vagyok, harmadikos - mondta - De szólíts csak Adnek, mindenki így hív - mosolygott.
 Sajnos becsengettek, és vége volt a csodás pillanatnak.
 - Óh, órára kell mennem - mondta.
 - Öhm, nekem is... - mosolyogtam.
 - Akkor... - vigyorgott, mintha kicsit ő is zavarban volna.
 - Akkor... Szia! - intettem.
 -Szia!
 Majd felkapta a zuhanásban elejtett könyveket, és elsétált. Én meg csak ott álltam és gondolkodtam az egészen, hogy ez mégis, hogyan történhetett.
 Én is összeszedtem a cuccaimat a földről. Elindultam a terembe. Beültem az egyik padba, ahol Kris beszélgetett pár haverjával.
 Felkönyököltem az asztallapra. Próbáltam felidézni a nemrég történteket, az esés utáni eseményeket, a srácot.
 Teljesen elbambultam, már csak azt vettem észre, hogy Kris csettintget a képem előtt.
 - Hahó! Jenny! Itt vagy? Min filózol?
Összerezzentem, majd intettem - Semmin, nincs semmi! - mondtam.
 Végignézett rajtam.
 - Megint elestél? - vigyorodott el.
 Csak bámultam rá csodálkozva - Igen, miért?
 - A nadrágod kiszakadt, és vérzik a térded - mutatott nevetve a lábamra.
 - Észre se vettem - előkerestem egy zsebkendőt a táskámból, majd letöröltem a vért a térdemről.
 Ekkor belépett a tanár és megkezdődött az óra. Mielőtt még elkezdtünk volna tanulni, a tanárnő kihívott a táblához, hogy bemutatkozzak. Utána visszaküldött a helyemre, és indulhatott a tanítás, ami számomra tök kínai volt. Tavaly nem tanítottak meg mindent a másik suliban, úgy két anyaggal voltam lemaradva. És biztos voltam benne, hogy minden tárgyból.
 Jelentkeztem is, hogy ne doga közben derüljön ki, mekkora sötétség is van odabent ezügyben. 
 - Rendben Jennifer, kivel ismerkedtél össze? - kérdezte a hölgy és mondtam volna a lányokat, de az órára csak Kris jött.
 - Krisszel, tanárnő - feleltem.
 - Remek, Collins, maga fogja pár hónapon keresztül korrepetálni Jennyt - mondta, Kris pedig csak bólintott - A következő órára tanuljatok, Jennifer kivételével mindenki dolgozatot fog írni!
 Kicsengettek. A cuccaimmal együtt indultam kifelé a teremből.
 - Úgy hallottam randink lesz délután - szaladt utánam Kris.
 - Igen, kedvem támadt fejbe lőni magamat - mondtam nyersen, de ő csak vágott egy fintort és jött tovább mellettem - Mi a következő óra?
 - Azt hiszem tesi - mondta - De nyugi, most Carláék is ott lesznek.
 A két épület közti folyosón voltak a szekrények. Megálltunk ott, hogy lerakjuk a könyveinket, mikor Leila rohant oda hozzánk.
 - Sziasztok - a szekrénye éppen az enyém mellett volt.
 - Szia - köszöntünk.
 - Tök jó a sapid - mosolyogta.
 - Oh, köszi! - mondtam.
 - Milyen volt a biosz, Jen? - kérdezte.
 - Le vagyok maradva pár anyaggal, de egész jó volt - válaszoltam.
 - Korrepetálnom kell a hölgyet - nevetett Kris, mire én megforgattam a szemeimet és becsaptam a szekrényt.
 - Hát - kezdtem -, valahogyan be kell hoznom a lemaradást. Még, ha te is vagy rá az egyetlen esélyem.
 - De, ugye nem volt semmi gáz? - kérdezte - Nem dobtak meg semmivel, meg ilyenek?
 - Nem, miért? - néztem nagyot, majd leesett - Jaa, hogy az alfás téma - mondtam - Csak megbámultak, ennyi.
 Leila elmosolyodott. A szemei csillogtak, fekete, hosszú haja pedig meglibbent, mikor megpördült.
 - Óh, sziasztok - vigyorgott Brentre és Carlára.
 - Helló - hangzott a válasz.
 - Csá! - kiáltott Kris Brentre.
 - Szevasz! - csapott Kris tenyerébe - Mehetünk? - kérdezte, mire mi bólintottunk.
 Elindultunk a sportcsarnokba, közben beszélgetni kezdtünk a lányokkal, hol kéne találkozni majd valamikor.
 - Mit szólnátok, ha bemennénk a belvárosba fagyizni, meg ilyenek? - érdeklődött Leila az öltözőben, miközben a cipője fűzőjével szórakozott.
 - Nem rossz... Kéne egypár új holmi, elmehetnénk vásárolni is - szólt Carla, és összefogta a haját - Mit szólsz hozzá Jen? - mosolygott rám.
 Én éppen totál le voltam foglalva a flakonom kupakjával: - Nekem jó - szóltam.
 Biztosan látták, hogy unatkozom, mivel én fél perc alatt elkészültem, ők meg már negyed órája beszélgettek a többiekkel. Összenéztek, majd kirángattak az öltözőből, be a csarnokba. 
 - Te tartasz a vásárlástól? - mosolyogtak rám.
 - Nem a kedvenc elfoglaltságom. 
 Összenéztek.
 - Fura vagy, Jenny - nevették.
 - Tudom - feleltem és rájuk mosolyogtam.
 Ekkor belépett az edző és közölte a feladatot az összevont csoporttal. Kishílyán hatvanan lehettünk, és valami fogójátékot kellett játszanunk bemelegítés után. Mielőtt a játék elkezdődött volna, Carla és Leila karon ragadtak, hogy elmondják a szabályokat.
 - Nos - kezdték -, az egésznek a lényege, hogy futnod kell azok elől - mutatott Carla három srácra, akik karjára neon-sárga szalag volt kötve.
 - Ha elkapnak, csinálsz húsz fekvőtámaszt, harminc felülést, utána meg leülsz - vonta meg a vállát Leila - De nyugi, amíg tudunk melletted maradunk, mert ezek a marhák mindenkit felöklelnek. Sípszóra fuss amerre látsz! -  vetett felém egy mosolyt.
 Az edző belefújt a sípjába mire mindenki futni kezdett. Még a két lány is, otthagyva engem a káosz közepén. Köszi, csajok - gondoltam magambam, utána futni kezdtem. A nagy rohanásban kétszer estem el, csak úgy magamtól. A tömeg a felére csökkent, több mint valószínű, mert elfogták őket. Ebben a suliban a fogócska kész háború volt, ezért elterveztem, hogy kimegyek a pálya szélére és kiesettnek nyilvánítom magam. Sétálva biztos felborítottak volna, úgyhogy rohanni kezdtem. Már csak pár méter volt a padokig, amikor valaki nekemjött  szemből és mind a ketten visszacsapódtunk egymásról.
 Felsikoltottam, mert a homlokomat is beütöttem, így a tenyerembe temettem az arcomat.
 - Hoppá, ne haragudj! - egész ismerős volt a hangja - Mondd csak, jól vagy?
 Felnéztem, de a kezemet még mindig nem vettem le a homlokomról, attól féltem vérezni fog. Hirtelen Adamat pillantottam meg.
 - Óh - szólt meglepetten -, te vagy az, Jenny? - nevetni kezdett - Fura, hogy megint így találkozunk.
 Nevettünk egy sort, majd felállt és utánam nyújtotta a kezét, és segített talpra állnom. Déjá vu.
 - Nagyon fáj? - kérdezte aggodalmasan.
 - Mi? - kérdeztem vissza, mire ő a fejemre mutatott - Ja, ez? Semmiség.
 - Akkor jó - mondta lágy hangon - De azért inkább üljünk le... - azzal az állához kapott, ami vérezni kezdett.
 - Óh, nagyon fáj? - kérdeztem.
 - Nem, nem, csak lemosom és jobb lesz - válaszolta, majd a mosdó felé indult.
 - Bocsi! - szóltam utána mire ő megfordult.
 - Nincs baj, kicsit az én hibám is, szóval semmi gáz! - mosolyogta és kiment.
 Milyen helyes srác-sóhajtottam úgy magamban.
 Megpördültem, hogy visszaszálljak a játékba, mikor Krist pillantottam meg. Ijedtemben ugrottam egyet.
 - Váá! Hülye! A frászt hozod rám! - kiabáltam rá.
 - Te jó ég, már tiszta közveszélyes vagy, mit tettél Addel? - nevetett.
 - Ismered..?
 - Jen. Már második éve, hogy ide járok, hogy ne ismerném?! Egyébként is, én kérdeztem előbb.
 - Igaz -  mondtam, majd morcosan elfújtam a szemembe lógó hajszálakat - Csak egymásba botlottunk... Szó szerint...
  Kris hirtelen nevetni kezdett.
 - Miért olyan vicces?!
 - Hát mert... Ne is haragudj, de marha béna vagy!
 - Ah, persze, kitalálhattam volna - mondtam, majd elsétáltam, miközben még mindig vihogott, mint egy őrült - Nevess csak! - kiabáltam vissza.
 Röplabda után visszamentünk a lányokkal átöltözni, majd a terembe. Végig kuncogtak és még csak nem is mondták miért. A szünet utolsó öt percében én már nem bírtam tovább.
 - Csakúgy kíváncsiságból, min nevettek?-kérdeztem.
 Összenéztek: - Kris mesélte, hogy máris összebarátroztál az új sráccal - vihogták.
 - Az új... Adamre gondoltok? - kérdeztem meglepetten.
 - Ki másra? - mosolyogták.
 - Kris nem is mondta, hogy ő is új... 
 - Már régóta itt lakik a közelben - mondta Carla - de csak most jött át a sulinkba...
 - Na, és mi a terved vele? - ugrott hozzám Leila - Elhívott már randira?
 - Mi tervem volna vele? Idáig kétszer botlottam belé... És sajnos szószerint...
 - Egy huszasba, hogy elhívja - fordult Carlához ördögi vigyorral.
 - Tartom! Még ma elhívja.
 Nevetgélni kezdtek. Én meg csak ott néztem nagyokat. Majd pont engem hív el, mi? - gondoltam. 
 - Úgysem hív el! - erősködtem.
 - Igazad van - játszotta Leila a hattyú halálát, majd fél szemével rám kacsintott és mosolyogni kezdett - Lehet, hogy...
 - ...Az ellenfele hamarabb lecsap rád! - kiáltotta Carla, majd hatalmas vihorászásba kezdett barátnőjével.
 - Milyen ellenfél?! - faggattam őket, persze tök reménytelenül, mert a röhögéstől alig tudtak beszélni - Kiről beszéltek?!
 - Hát...
 - Hagyd csak, Carla, magától kell rájönnie... - húzta vissza Leila a lányt.
 - Mire? - kérdeztem, de persze nem kaptam választ - És mi olyan vicces, én is tudni akaroom - nyávogtam.
 - Aki tudatlan, az az is marad! - zárta le a témát Carla - Jut eszembe, Leila, nálad van a múltkori francia lap? Az enyém eltűnt, pedig még két tételt meg kellett volna tanulnom...
 - Igen, majd odaadom.
 - Oh, nagyon kösznöm! - ezzel mindketten bepördültek a padjukba.
 Egész irodalmon csak arra tudtam gondolni, amit a lányok mondtak. Az óra egy örökkévalóságnak tűnt, szinte belefájdult a fejem. A füzetemet telefirkáltam, mint ahogy a tolltartómat és a padot is. Nem tellt gyorsabban az óra, de lefoglalt egy kis időre. Folyamatosan a faliórát bámultam és görcsösen doboltam az ujjaimmal a padon. Az utcsó tíz percet a pad radírozásával töltöttem, hisz nem az enyém, és semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy elkapjanak az iskolai tárgyak megrongálásáért. Aztán kicsöngettek, és én ráeszméltem, hogy semmit nem csináltam órán, csak felírtam a táblára írt két mondatot a füzetembe. Ez kicsit ciki - gondoltam. 
 - Leila! - kiáltottam a lány után.
 - Tessék?
 - Kicsit nem figyeltem órán... Megmutatnád, mit írtatok? - mosolyogtam kínomban.
 - Aludhattál is volna. Semmit nem írtunk, az volt a téma ami a könyvben, csak kétszer olyan hosszú volt az előadás.
 Aludni, mi? Még, ha aludni tudtam volna!
 További négy órán volt szerencsém unalmamban kifejezni a kreatívitásomat, szoros kapcsolatot kötni a faliórákkal és leplezni zavarodottságomat . Ebédnél valahogyan tej került a sültkrumplimra, ketchup meg a poharamba. A folyosókon kétszer tévedtem el és nekimentem egy tök alacsony csajnak. Így aztán el sem tudom mondani, mennyire örültem, mikor megláttam Krist a motorjának dőlve. Persze cigi a szájában, a kabátja meg ott röhögött az ülésen, az amúgy eszméletlen hűvös szeptember elején. Intett, majd a motorja felé fordult. 
 Nagy vidáman indultam felé, remélve, hogy itt, a suli kapujában már semmi gond nem érhet, amikor valami nehéz nekem zuhant, én meg estem egy marha nagyot. Sajnos a rajtam lévő súlytól mozdulni sem tudtam, míg az le nem került rólam. Felültem, és megfordultam, hogy láthassam, mi történt.
 - Ah, Jen, szia! - intett felém Adam a tarkóját dörzsölve.
 - Szia! Öhm, úgy látom ez már szokássá válik - nevettem.
 - Valahogyan csak megtörjük ezt a szokást - nevetett velem együtt - Figyelj csak, azon gondolkoztam, nincsen-e kedved eljönni moziba szombaton...
 Tényleg elhívott. Én meg nem hittem Carláéknak. Tudhatnak valamit, amit én nem.
 - Moziba? - eszembe jutott, hogy Mr. Alfa korrepetálást tartana nekem pár hétig. Végülis, nem gond, ha kihagyom a szombati tanulást - Szívesen elmennék! - mosolyogtam rá.
 - Tényleg? Ez remek! Ha megadod a címedet, hétre érted megyek!
 Előhúztam egy kis cetlit és ráírtam a címünket. Majd átnyújtottam Adamnek és lesöpörtem magamról a port.
 - Szuper! Találkozunk szombaton! 
 - Vagy hamarabb... - nevettem.
 - Vagy hamarabb... - ismételte meg, intett, majd elindult az ellenkező irányba.
 Remek - gondoltam - gazdagabb lettem egy hétvégi programmal. Ez alapjában tök jó.
 Odamentem Krishez, mire a jutalmam egy, az arcomban landoló füstfelhő volt.
 - Neked is szia! - köhögtem.
 Kivette a szájábl a cigarettát.
 - A harmadik, csak a mai napon. Sajnálom a srácot...
 - Csak fogd be és vigyél haza! - megragadtam a cigit és a földre dobtam.
 Kris utána nézett, majd rám.
 - Úgy látom, valaki gyalog akar hazamenni.
 - Több szerencsém lenne...
 - Szerintem meg nem. Szállj fel és induljunk végre! - majd felült és beindította a motort.
 Elfoglaltam a kis helyemet mögötte és síri csöndben voltam egészen hazáig.
 Amikor megálltunk a házunk előtt sem Kris, sem én nem szálltam le a motorról. Felhúztam a lábam és a térdemre hajtottam a fejem. Vártam. Azt hittem leráncigál majd az ülésről, de úgy tűnt neki sincs kedve hazamenni.
 - Veled? Mi van? - kérdezte, ahogyan beletúrt a hajába.
 - Adam randira hívott. Asszem'...
 Nem szólt semmit. Nem láttam az arcát, úgyhogy szerintem csak próbált nem megfulladni a röhögéstől, miközben visszafojtotta. Ehejett megértő mosollyal nézett maga mögé.
 - Ez ügyben sajnos nem segíthetek. Leila és Carla a szakértő - mondta.
 - Ja...
 Kis ideig csak csöndben ültünk. Én elvoltam a hajam birizgálásával, míg Kris csak meredt maga elé a semmibe.
 - És veled? - kérdeztem.
 Nem szólt semmit. Csak bámult előre.
 - Depizel még vagy elmondod mi történt?!
 - Nem akarok holnap suliba menni... - mondta.
 - Ez most komoly? - akadtam ki - Mi vagy te, én?!
Nevetni kezdett, de csak úgy halkan. Nem úgy nézett ki, mintha meg akart volna ütni vagy leordítani a fejem. Valami nagyon nem tetszett rajta.
 - Jaaaj, mondd már, mi bajod! Megőrítesz, hogy csak itt ülsz és rejtélyeskedsz! Ha nem mondod mi a frász bajod van, nem tudok segíteni! - kicsit féltem, mit fog válaszolni, ugyanis felemeltem a hangom. És Kris esetében ez nem volt túl jó.
 Csak nézett rám nagy, ijedt szemekkel, utána meg nevetni kezdett.
 - Te... Te tök hülye vagy!
 - Öhm... Köszi?
 - Nincs semmi komoly bajom! - mondta - Csak Aprillel ma szakított a barátja.
 - Hehh... nekem aztán mondhatod, fogalmam sincs ki az a lány - mosolyogtam.
 - Az mindegy is. A lényeg, hogy megint miattam történt.
 - Hogy érted azt, hogy megint, meg, hogy miattad? - érdeklődtem.
 - Az... Kissé zavaros...
 - Aha. Szóval nem mondasz többet.
 Kris megrázta a fejét, majd felállt a motorról.
 - Bemegyünk? - mutatott a házunk felé.
 - Hozzám?
 - Hát, nem? Azt hittem korrepetálnom kell téged - vigyorodott el.
 - Neee... Csak ma nee... Tudod mit? Holnap se... 
 Hátára kapta a táskáját, majd az ajtó felé mutatott.
 - Nyomás befelé!
 A lépcsőn állva túrtam föl a táskám, mintha a kulcsaimat keresném, de persze Kris átlátott rajtam...
 - Meg sem próbálod megkeresni a kulcsodat, ugye?
 - Nem akarom, hogy begyere.
 - Akkor megbuksz bioszból! - vigyorogni kezdett - Meg, ha már itt tartunk, mindenből. Irodalmon, matekon és francián csak néztél ki a fejedből.
Vágtam egy képet, majd kinyitottam az ajtót.
 - Fáradjon beljebb! - szóltam gúnyosan.
 A hallban csak lerúgtam magamról a cipőmet, a kabimat meg felhajítottam a fogasra. Intettem Krisnek, hogy miután végzett a vetkőzéssel jöjjön fel az emeletre.
 A szobámban ledobtam a sapimat az ágyra, majd belehuppantam a székembe. Kicsivel később Kris is betoppant egy tányér vaníliás pudinggal a kezében.
 - Azt meg honnan szedted? - kérdeztem, de már úgy is sejtettem a választ.
 - A hűtőtökből.
 A homlokomhoz kaptam és próbáltam higgadt maradni.
 - Na jó... A hűtő tabu, világos?! - kérdeztem.
 - Oké, oké. De ezt most már megeszem - azzal falni kezdte a MI kajánkat. 
 Előhúztam a könyveimet a táskámból, majd az asztalra tettem. Nagyon kíváncsi voltam az új tanárom módszereire. Kris felé pillantottam.
 - Na, mi van? A házi nem íródik meg magától. Kezdd el és szólj, ha elakadtál - mondta.
 - Szinte már biztos voltam ebben...
 Visszafordultam az asztalomhoz. Kinyitottam a könyvem a házinál. Még a feladatot sem értettem. Elsápadtam a leírások láttán. Mintha megakartak volna ölni. 
 - Öh... - nyögtem.
 - Jaaj, ne már! - bőgte el magát Kris - Melyik részét nem érted? - hajolt fölém.
 - Ezt... - ujjamat végighúztam az oldalon. Tanárom Kétségbe esetten meredt rám.
 - Sok dolgunk lesz, ugye tudod?
 - Elmagyaráznád? - suttogtam.
 Bólintott, majd felült az asztalomra. Elővetette velem a tavalyi könyveimet, mert az utolsó két anyagot nem vettük még otthon. Szóról szóra elmagyarázott nekem mindent, méghozzá az én nyelvemen, mármint nem magyarul, csak olyan diáknyelven, hogy értsek is valamit. Nem volt olyan nehéz, könnyen bemagoltam a  fontosabb dolgokat, de még mindig nem mentek a részletek. 
 Kris puskát iratott velem, mondván, hogy nem használhatom, csak addig míg nem rögzül belém, arről tudjak tanulni. Nem is volt olyan rossz ötlet, bevált. Vicces volt, mert ahányszor valami hülyeséget válaszoltam a kérdésekre ránk tört a tíz perces röhögőgörcs. 
 Az idő egész gyorsan elrepült. Nyolc körül lehetett mikor végeztünk. Eltettem a könyveimet, majd az ágyra dőltem.
 - Végre! Kész vagyok! - sóhajtottam.
 - Ez itt ki? - kérdezte Kris egy a polcomról leemelt képre mutogatva.
Felültem az ágyamon, mire Kris mellém ült és átnyújtotta a képet. Elmosolyodtam - Ez itt egy régi osztálytársam - mutattam én is a képre, amin én és egy srác álltunk egymás mellett egyik kezünkkel átkarolva egymást, másikkal pedig a "szeretünk Zoé!" feliratot tartva.
 - Jó, de ki? - makacskodott.
 - Máténak hívják. Ő volt Zoé barátja - végigsimítottam a fotót - Ez akkor készült, mikor Zoé nyaralni indult. 
 Kris nem szólt. Csak bámulta tovább a képet. Szomorúnak látszott. De lehet, hogy csak együttérzett velem. Barna haja lelógott homlokán, eltakarva smaragdzöld szemét. Az ablakomon beszűrődő holdfény megtört csillogó fürtjein. Fáradt lehetett. Nem is csodáltam. Elég nehéz eset lehettem. Szemeit alig bírta nyitva tartani. 
 - Fáradtnak látszol. Nem kéne hazamenned? - kérdeztem.
 - Nem, jól vagyok... - szólt, mire gyomorkorgást hallottam - Meg éhes...
 - Gondolom nálatok nincs semmi kaja... - sziszegtem, erre megrázta a fejét - Jól van, gyere.
 Lecsörtettünk a konyhába, ahol Dani félig bemászva a hűtőbe túrt fel mindent.
 - Eltűnt a pudingom! Ilyen nincs! - dünnyögte.
 Öszzenéztünk Krisszel, majd ő szép lassan kislisszolt az étkezőbe.
 - Csá! Kaja van? - kérdeztem felpattanva a pultra.
 - Ja, hús hússal. Te sem láttad a pudingomat? - kérdezte Dani.
 - Neem... - ráztam a fejemet, már-már feltűnően - Sajtos csirke?
 - Kint az asztalon - mutatott az étkező felé.
 Ahha. Csak volt. Tuti biztos volt, hogy egyedül kezdte el enni a MI kajánkat. Milyen ez már? És mennyit eszik már az a gyerek?
 Kimentem Krishez, aki már nagyban falt.
 - Az ott az én sajtos csirkém amit eszel! Ezt jól jegyezd meg! - néztem rá összehúzott szemekkel, mire ő röhögni kezdett.
 - Hagytam neked is - vigyorgott.
 - Jaa, köszi, hogy megengeded azt, hogy egyek a MI házunkban, a MI asztalunknál, a MI kajánkból! - hadartam, mire csak még jobban röhögött.
 Leültem vele szemben és enni kezdtem a maradékot. Két csirkecomb. Kettő!!! 
 Csendben ettünk, mikor apu lépett be a házba.
 - Sziasztok! - szólt és már ment is volna tovább, de megállt, majd megfordult és Krisre mutatott - Ki a srác a kajánkkal a kezében? - kérdezte.
 - Újdonsült amerikai haver - válaszoltam.
 - Hi! - intett Kris apunak.
 - Hello... - intett vissza zavartan, majd besétált a konyhába.
 Nevettünk egy sort, majd Kris elköszönt és hazament. Cseles, nagyon cseles, fogadni mertem volna, hogy onnantól kezdve nálunk vacsorázik majd.
 Felmentem a szobámba, majd bedőltem az ágyba, úgy, ahogy voltam. És elaludtam.