A program eddig teljesen sínen volt, aztán csöngettek.
- Megyek! - kiáltotta anyu. Csak azt nem tudtam, kinek.
A nappaliban Leila és Carla állt meg, épp, mikor a chipses zacsi aljáról szórtam a számba a morzsákat. A szívbajt hozták rám, félrenyeltem a kaját és leestem a földre. A fejemre. Felpattantam, majd lesöpörtem magamról a kajamaradványokat.
- Azt hittem, délután jöttök - néztem a lányokra.
- Előtte elmegyünk bevásárolni - mosolygott Carla.
- Hova? - kérdeztem döbbentem - Nem megyek vásárolni!
- Hajrá, lányok, én sehova nem tudom elrángatni - sóhajtotta anyu, majd otthagyott minket a nappaliban.
- Nincs elég erőtök hozzám - néztem összehúzott szemekkel Leiláékra, mire összenéztek, belém karoltak és felrángattak a lépcsőn.
A szobámban ülve figyeltem, ahogy kipakolták a szekrényem, szétválogatva a ruháimat.
- Jenny - nézett rám Carla - a szekrényed, akár egy fiúé.
- Nem veszek fel lányos göncöket! - mondtam, majd magamra vettem egy fehér rövid ujjút, koptatott farmerral - Add ide a bakancsom! - szóltam Leilának, aki az ágyamon vágta hanyatt magát.
Leila ízlése semleges. Legtöbbször pulcsikban látni, ha meleg van rövid farmerban, meg rikító színű ujjatlanokban járkál, topánkában. Ő sem híve a nőies eleganciának, de ha kell, kiöltözik. A kettőnk közti különbség az, hogy én az életben nem vennék topánkát, szoknyát vagy akármit, mert nem is áll jól rajtam!
Nekem dobta a bakancsom, majd a plafont fürkészve lóbálni kezdte a lábát a levegőben. Ő Leila. Így szórakoztatja magát. Miután felöltöztem lerobogtunk a lépcsőn, magamhoz vettem a táskám és elindultunk. Vásárolni.
A lányok - vagyis inkább csak Carla, Leila mosolyogva követte, ő tartózkodott - üzletről üzletre járták be a boltokat. Az öltözőfülkének dőlve vártam, hogy rám aggassanak egy csomó szoknyát. Mellettem egy tőlem idősebb srác járkált fel-alá, idegesen, végül a tekintete megállt rajtam.
- A barátnőid, ugye? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- A barátnőd, ugye? - kérdeztem vissza, mire nevetni kezdtünk.
Ezt megbeszéltük. Mindkettőnket akaratunk ellenére tartottak ott. Carláék egy halom ruhával érkeztek, mire fájdalmas arccal néztem az előbbi srácra. Ő egy "Ég veled! Emlékezni fogok rád!" arckifejezéssel odébbállt, otthagyva engem. Eddig tartott a sorstársammal való viszony. Gondolom nem sokkal később ő is mehetett próbálni. Nem valószínű, hogy megúszta.
A helyzet az volt, hogy a fülkében rám került egy sötétkék egybe szoknya, mell alatti fehér, virágos szalaggal. Aztán jöttek a rózsaszín cuccok, toppok, fehér, spagettipántos felsők és egy kalap. A kalapot nem értettem, de mindegy, fölpróbáltam. Leila minden ruhadarabon "hűűűű"-zött, Carla pedig hol fejét rázva, hol pedig tapsikolva visította, hogy "Ezt márpedig meg kell vennünk!", én pedig egy "Ezt márpedig itt hagyjuk!"-kal félredobtam a göncöket. Végül lett egy új szegecses övem, egy fehér farmerom, koptatott rövid nadrágom, egy szoknyám - Leiláéknak nem kellett tudniuk, hogy miután hazaértünk úgyis kidobom - és egy pár sötétkék conversem. A lányoknak meg hat szoknyájuk, három ujjatlan felsőjük, két harisnyájuk, öt hosszú szárú farmerük és két pár cipőjük. Úgyhogy ez inkább ilyen "cipeljük el Jennyt, ha tetszik neki valami, azt megvesszük, mi meg vásárolgatunk egy jót" program volt. Miért jó, ha órákon keresztül nézelődünk egy üzletben, amikor vannak ruháim?! MIÉRT?!
Fél hatra értünk haza. Hat órányi borzalom... És túléltem.
Otthon megkönnyebbülve huppantam le a tévé elé meccset nézni - igen, fura vagyok -, amikor Leila kikapcsolta az adást.
- Naaaa! Döntő lesz! - kiáltottam, mire ijedten összenéztek.
- Meg sem kérdezzük, miért akarsz focit nézni. De készülődnöd kell, Ad mindjárt itt lesz! - mondta Carla, majd gyorsan tapsolt kettőt.
- Sziasztok! - szólt egy hang a hátunk mögül. Kris és Brent állt a nappali előtt.
- Kapcsold be a tévét! Megy a meccs! - kiáltotta Kris és már nyúlt volna a távirányítóért, mikor Carla rávágott a kezére és ő visszarántotta - Aú - mondta Kris, kézfejét vizsgálva, mire Brenttel felnevettünk.
- Nem néztek meccset! Segítetek nekünk, ezért hívtalak titeket - szólt Leila, fel sem nézve telefonjából, amin azt hiszem, facebookozott.
- Brent, szólj rá a csajodra! - mérgelődött Kris.
- Essünk túl rajta. Mit kell csinálnunk? - nézett ránk Brent.
- Szoknyát fog felvenni - mutatott rám Carla.
- A nagy fenét fogok felvenni! - meredtem rá elkerekedett szemekkel.
- Na, ebben kéne a segítség - mondták a lányok, mire Kris és Brent nevetve megindult felém. Kétségbe esetten hátráltam.
- Édes a bosszú, Kris? - kérdeztem ijedten.
- Ezt a cigimért kapod! - kiáltotta, majd rohanni kezdtem az emeletre.
Kergetőztünk egy darabig, utána anyu megunta az ordítozást és szólt, hogy hagyjuk abba. Ekkor a két fiú szó nélkül felkapott és a szobámba vonszolt. A lányok bezárták az ajtót, majd a kulcsot Brentnek adták. Okos húzás, Brent akkora volt hozzám képest, mint egy hegy. Dühösen levágtam magam az ágyra, majd szúrósan a szemükbe néztem.
- Akkor sem veszek fel szoknyát! - mondtam.
- Csak próbáld fel! Ha nem jó, max nem abban mész - szólt Leila még mindig a mobilt nyomkodva.
Ami azt illeti, az ötlet tök korrekt volt, mindenkivel szemben, így belementem és elmentem a fürdőbe átöltözni. Egy fekete, rövid - nagyon rövid -, több rétegű, szoknya nevű borzalmat kaptam magamra spagettipántos, kék felsővel és fekete topánkával. A cipő amúgy Carláé volt, csak odaadta felpróbálni. A tükörből a "szép" Jenny nézett vissza rám. Fúj. Dühösen becsaptam magam után a mosdó ajtaját, majd megálltam a többiek előtt. Carla és Leila elismerően bólintottak, a fiúk meg döbbenten fürkésztek.
- Ez egész jó, végül is... - szólt Brent.
- Hülyén érzem magam - mondtam fintorogva.
- Gyönyörű vagy! - visították a lányok, mire megráztam a fejem és Krisre néztem.
- Nem semmi... - biccentett döbbenten.
- Hát - kezdtem - Jól nézzetek meg, mert most láthattatok először és utoljára így!
- Öltözz át nyugodtan, ha akarsz. De szerintem így se nézel ki rosszul - vonta meg vállát Kris, mire mind döbbenten meredtünk rá - Most mi van? - nézett hülyén. Vagyis, ahogy szokott.
Bólintottam, majd visszamentem átöltözni. A fehér, hosszú szárú farmert húztam magamra amit délelőtt vettünk, egy sötétkék, keresztpántos felsővel, meg az új conversemmel. A szobába érve a többiek ismét rám néztek, majd elmosolyodtak.
- Azért ez se rossz - mondta Carla Brent vállának támasztva fejét.
- Köszi - legyintettem.
- Hidd el, még egy kis idő és megszereted azt a szoknyát - mosolygott Leila, mire a fiúk felpattantak.
- Na, mi megyünk focit nézni - jelentette ki Kris.
- Mármint nálunk...? - kérdeztem döbbenten.
- Nem. Nálunk - biccentett az ablak felé. Ja, tényleg. Szemben lakott velünk.
- Akkor sziasztok! - intett Brent, majd ott hagytak minket.
Húsz perc múlva csöngettek, én meg rohantam ajtót nyitni. Adam mosolyogva fürkészett a teraszról.
- Mehetünk? - kérdezte csillogó, barna szemekkel.
- Persze - mondtam, majd még bekiabáltam Carláéknak, hogy ne szedjék szét a lakást. Merthogy nem mentek el. Gondolom később biztos átnéztek a fiúkhoz... Vagyis csak remélem.
Lesétáltunk a lépcsőn, majd Ad megállt a kocsi mellett, kinyitotta az ajtót és segített beülni. Igen, mert először bevertem a fejem az ajtó sarkába. Feltekerve a rádiót, nevetgélve beszélgettünk. Az első téma természetesen a találkozásunkról esett, meg arról, hogy végül sikerült, csak háromszor elütnünk egymást. Végül is, három a magyar igazság. Itt inkább amerikai.
Miután megvettük a jegyeket és a kaját és bevonultunk a tizenegyes terembe. Valahol tök messze a vászontól foglaltunk helyet. Kicsit ideges voltam, nem voltam még randin. Moziban viszont voltam párszor, azt azért tudtam, hogy ott hogy mennek a dolgok.
- Tényleg nem baj, hogy akció filmet nézünk? - kérdezte Adam, kicsit közelebb hajolva hozzám.
- Nem, dehogy. Jobb is - motyogtam.
Amikor elkezdődött a film, még nem tudtuk, hogy sírva fogunk távozni. Sírva a nevetéstől... Meg a döbbenettől...
Adammel elnéztük a terem számát és valami über nyálas, szinte már nevetségesen romantikus cuccot kellett végigszenvednünk. Néha egymást kellett csípkednünk, álmodunk-e vagy komolyan kínoznak. Annyira röhögtünk, hogy már ordítoztak velünk a vászon előtt ülő nők - merthogy fiú nem ül be önszántából romantikus filmre -, hogy "azonnal fogjuk be vagy húzzunk ki onnan". És ekkor kész, vége, nem bírtuk, potyogtak a könnyeink, a hasunkat fogtuk, mert iszonyat fájt a nevetéstől és így támogattuk ki egymást a székek közül. A folyosón sikerült levegőhöz jutnunk, valamennyire megnyugodtunk és próbáltunk komoly arcot vágni. Aztán visszanéztünk a "11-es terem" feliratra, majd egymásra és újra nevetni kezdtünk.
Így ment ez egészen a kajáldáig. Vettünk egy egész pizzát, azt próbáltuk lenyomni. Még evés közben is röhögtünk és a film hihetetlenül, undorítóan, visszataszítóan béna szövegeiből idéztünk.
- "Ha te elmész, veled megyek. Soha nem hagylak magadra!" - motyogta Ad, hülye arckifejezéssel.
- "Biztosan ezt akarod?" - néztem meggyötörten - "Velem jönnél?"
- "Igen, mert..." - kezdte, majd röhögni kezdtem, mire ő is - Ne haragudj, de nem megy... Ez nekem túl sok! - felvont szemöldökkel meredtem rá. Mit tettem? - Ez egy szörnyen szar film. Nem tudok róla beszélni - olyan hangosan röhögtünk fel, hogy már ijesztően kezdtek ránk nézni.
Még volt egy szelet pizza, gondoltam megeszem, hisz rettenetesen éhes voltam. A kaja felé nyúltam, mire Adam vigyorogva, összeráncolt homlokkal nézett rám.
- Neked nem lánynak kéne lenned? - kérdezte, én meg éreztem, hogy elönt a pír.
- Neked meg nem fiúnak kéne lenned? - utaltam az előbbi szövegre, meg a filmre.
- Ott a pont - mondta. Még szép.
Tizenegy körül értem haza, Dani a tévé előtt Xboxozott, apu valakivel telefonált, anyu tornázott.
- Ez így nagyon átlátszó, nem gondoljátok? - kérdeztem, mire apa lerakta, az ezek szerint süket telefont, anya ledobta magáról a törülközőt, bátyjus meg tovább irtotta az űrlényeket. Őt nem a magánéletem érdekelte, hanem a játék. De jó! Érett huszonnégy éves bátyám van!
- Milyen volt a randi? - pattant mellém anya.
- Fantasztikus...? Inkább jó... Tudod mit? Vicces! - csaptam össze a tenyerem, ahogy rájöttem a megoldásra.
- Vicces...? Jaaaj, Jenny, egy randinak romantikusnak kéne lennie! - sóhajtott anyu.
- Ne is említsd azt a szót, hogy romantika! - mondtam, majd feltrappoltam a lépcsőn.
Ééééés. Túlestem életem első randiján. Vagy min...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése