Pénteken elmaradt a dupla angolunk, így az ofő hozott nekünk pár játékot, amivel elüthettük az időt. Ami természetesen nem lehetett más, mint az Activity. Mivel tizenhárman voltunk, valakinek ki kellett szállnia a játékból, gondolom, nem meglepő, hogy Natalie volt az az ember. Ő indította az órát és felügyelte, hogy csalunk-e. A csapatok elég érdekesek voltak, senki sem oda jutott, ahová akart volna és senki sem olyan bábut kapott, amilyet szeretett volna - erről nem tudok mit mondani... Tehát, Nick, Carla és Rose a sárga bábuval, Leila, Brent és Leo a pirossal, Kris, Toby és Lora a zölddel, Jared, Megan és én pedig a kék figurával, mert Megan szerint "az elviselhetőbb, mint a zöld". Szóval, elkezdtük a játékot, nagyjából mentek a dolgok, aztán én következtem, mutogatnom kellett. Elvettem egy kártyát, elolvastam, majd örömmel konstatáltam, hogy egész könnyű a feladat. Aztán ránéztem a csapattársaimra és átgondoltam még egyszer. Konkrétan holt sápadt lettem.
- Mi az Jen? Ilyen szörnyű a helyzet? - röhögött Brent, mire fájdalmas arccal felé fordultam.
- Nem, csak hát... Jared és Megan... - sajnos nem tudtam kifejezni magam.
- Ne aggódj, Jenny. Tudom, mit érzel - szólt Carla, és hol a balján ülő, jégkrémet faló Nickre, hol pedig az orrán tollat egyensúlyozó Rosera pillantgatott.
Gondoltam, mi rossz történhet, maximum nem nyerünk. Felálltam, egyenesen az osztálytársaimmal szemben, hátha legalább ők ki tudják majd találni, ha a társaim nem is. Jeleztem Natalienak, aki megfordította a kis homokórát, amin azonnal pörögni kezdett az idő. Belekezdtem a mutogatásba, mire Megan szeme felcsillant.
- Ó! Doktor néni! - kiáltotta, mire megráztam a fejem.
- Drog? - vonta fel a szemöldökét Jared, mire a homlokomra csaptam, majd, mintha meg sem hallottam volna, folytattam a játékot.
- Úúú! Szuri! - hirtelen Megan felé fordultam, mire a kezemmel intettem, hogy majdnem. Szegény Megan értetlenül meredt rám, kétségbeesetten fordult körbe, hogy "ez" vajon mit jelentett.
- Mondd más szóval a szurit! - kiáltott rá Toby, mire a kislány gondolkodni kezdett, én pedig hálásan pillantottam Tobyra. Ők már mind tudták a megoldást.
- Naaa, de nem tudom máshogy! Szuri! - erősködött Megan.
- Más szóval!!! - ordították a többiek tök egyszerre, mire Megan ijedt tekintettel bámult rám.
- De az szuriii!!! - nyávogta.
- Letelt az idő - szólt unottan Natalie.
- Fecskendő - mosolyogtam Meganre, mikor már végre abba hagyhattam az idióta ugrálást.
- Jó, de nekem az szuri! - nevetett.
Ez után még szenvedtünk egy darabig, ugyan is Rose nem bírta elmagyarázni a "második világháborút" - ezt nem is értettem -, Lora lerajzolni egy feszületet - nem tudta, mi az - Brent pedig szétröhögte az agyát a feladaton - a szaporodást kellett volna elmutogatnia -, így ők sem jártak nagyobb sikerrel. Igen, pont a legszerencsétlenebbeket kellett kiküldeni mindenki elé, hogy "na, gyerünk, valamit alkossál, azt' kész!". Végül az eredmény: Tobyék lettek az elsők, Brenték a másodikok, Carláék a harmadikok, mi pedig Megannel és Jareddel az utolsók. Természetesen a kapott helyezett miatt kicsit sem szomorodtunk el, a lényeg az volt, hogy röhögtünk egy nagyot.
Péntek estére áthívtam Roset, hogy ne egyedül legyek már a nagy nap előtt. Ami nem más volt, mint - Nick jóvoltából - a mi kis "party in the USA" estünk. Rose szívesen fogadta el a meghívást - mint utóbb kiderült, nem volt kulcsa otthonra... -, így buliztunk kettesben. Hajnali háromig filmeztünk, megnéztük a Star Wars harmadik részét, majd az Eredetet. Közben tömtük magunkba a popcornt, beszélgettünk, kicsit rajzoltunk, szóval elvoltunk. Kettő körül jöttünk rá, hogy aludni is kéne, mi meg is próbáltuk, de hát, nem sikerült.
Reggel tizenegy körül keltünk, csináltunk magunknak egy kiadós reggelit, ezzel az ebédet is letudtuk. Átöltöztünk, felkaptuk magunkra a táskánkat, majd kiléptünk a kapun, egyenesen a nagyvilágba. Fogalmunk nem volt, mivel üssük el az időt hatig, így a véletlenre bízva magunkat, felszálltunk a plázába vezető buszra. Az ott történt dolgokat inkább nem részletezném, a lényeg, hogy ki lettünk tiltva egy hétre a plázából...
Aztán hat előtt kicsivel megszólalt a csengő, Rosezal sikítottunk egyet örömünkben, majd felkaptuk a cuccainkat, magunkra aggattunk egy pulcsit és kimentünk a kapun. A járdán Toby állt, a kerítésnek dőlve, majd , mikor meglátott, rám mosolygott és kinyitotta nekünk a tolóajtót. Az ülések át voltak rendezve, hátul kilenc állt sorban egymás mögött és mellett, elöl három. Ez először kicsit fura volt, de aztán rájöttem, hogy Jared - formáját adva - a földön fog ülni az úton. Toby és Natalie vállalták az út nagyon nehéz részét, ők beültek velünk hátra, Nick vezetett, rajta kívül még Brent és Carla ültek legelöl. Az út elég érdekesen telt, az ikrek két kilométer után elkezdtek énekelni, Jared és Leo Family Guy epizódokon röhögtek, Leila Krisszel kiabált Natalie az ikrekkel, Toby meg a hülyékkel, hogy "idióták", Rose pedig üvöltette a telefonján lévő Black Eyed Peas számokat. Én rajtuk csak a fejemet fogtam, gondoltam, meglesem, hogy zajlik az élet a volán mögött, így előre hajoltam két ülés között, aztán gyorsan vissza is fordultam, mert a helyzet ott sem volt jobb, Brent folyamatosan Nickkel üvöltött, mert állítólag rossz felé mentünk, Carla egy térképet forgatott a kezei között kétségbeesetten, én meg örömmel konstatáltam, hogy az amerikaiak eltévedtek a környékükön....
És hihetetlen, de egy órányi ide-oda kóválygás után megtaláltuk a helyes irányt és meg is érkeztünk a célhoz. A kiszállás is okozott kisebb gondokat, mondhatni úgy estünk ki a furgonból, mint egy csorda, mindenki egyszerre indult meg a lépcső felé. Tehát, miután ezt letudtuk, megpillantottuk azt a gyönyört, amiben pár perccel később már részünk is lehetett. Leila és Natalie elmentek megvenni nekünk a jegyeket, Brent, Toby és Kris pedig egymás mellett állva, halkan beszélgetve felügyeltek bennünket. Majd a két lány megérkezett a jegyeinkkel, és már indulhattunk is be. Átsétáltunk a hatalmas kapuk között, közben mind nagyokat pislogva nézelődtünk a körülöttünk lévő dolgokon.
- Valaki csípjen meg... - bámult Jared a távolban álló hullámvasútra.
- Már nem is azért - szólalt meg egy idő után Rose, mire mind felé fordultunk -, de ma még felülünk valamire? - erre felröhögtünk, és még mielőtt tizenhárom felé szaladtunk volna, közösen eldöntöttük, hogy hova megyünk először, miket próbálunk ki együtt, aztán mindenki mehet arra, amerre akar, és egy megbeszélt helyen találkozunk olyan éjfél körül.
Legelőször a NAGY körhintát támadtuk le, mert az ikrek és a hülyék minden oda akartak feljutni. Megvártuk, míg eljátszadozták azt a nagyon kemény öt percet a hintán, majd, mikor letelt az idejük, visszasétáltak hozzánk, beszámoltak a fent látottakról, az élményeikről, majd mehettünk tovább. Bátran kijelenthetem, hogy a szellemvasúton egyszer sem ájultam el, vagy sírtam. Csak visítoztam, Rosezal és Leilával együtt, akikkel egy kocsiban ültem, a többiekről nem tudok, de fogadni mernék, hogy az ikrek bőgtek is. Persze az odabent lévő feszültséget az is fokozta, hogy Rose néha felkiáltott, hogy "láttad ezt?", "úristen, ott mozog valami!", ilyenkor én Leilával sikítottam egyet, ő röhögött, aztán pedig fordítva, ugyan is a feje felett elrepült egy balta. Hálát adtunk Istennek, mikor végre kijutottunk a barlangból és napvilágot látva elhagyhattuk a területet. Közben Meganékre rájött a pisilhetnék, így rohangálhattunk nekik mosdót keresni. Majd, ha már úgy alakult, hogy találtunk egy büfés standot, rendeltünk magunknak nyolc hamburgert és öt hot dogot, hiszen eléggé megéheztünk már így, mindennek az elején. Szórakozottan figyeltem a padokon ülő kis társaságunkat.
- Jen, ne nézzél már! Tömd a fejed! - röhögött teli szájjal Nick, mire feleszméltem a bambulásból és enni kezdtem a hambimat.
- Ezt már nem kérem - mondta Lora, majd áttolta az ételt Leonak.
- Milyen lány vagy te? - csóválta Leo a fejét, majd elvette Lora kajáját is és folytatta az evést.
- Ezt figyeljétek! - kiáltott Jared, mire mind oda fordultunk. A hatalmas szenzáció annyiból állt, hogy a csuklóit összeszorítva tartott meg egy pohár kólát, ujjai között meg a hot dogját fogta.
- És ez miért is jó? - kérdeztem.
- Mert időt spórolok azzal, hogy mind a kettő a kezemben van - mondta büszkén Jared, mi meg értetlenül figyeltük, hogy mi is fog történni. Nem volt nagy cucc, annyi történt, hogy mikor beleakart harapni a hot dogba, az üdítő megbillent és az egész az ölébe folyt. Mi persze röhögtünk rajta egy jót, de őt ez cseppet sem érdekelte, megvonta a vállát, majd folytatta az evést. Ekkor vettem észre Carla kezében a fényképezőgépet, gondolom, Jared iménti teljesítményét is levideózta.
- Én is megnézhetem? - hajoltam hozzá közelebb.
- Persze - bólintott, majd visszatekerte a felvételeket.
- Ez mi? - kérdeztem, mikor a képernyőn három alak ölelgette egymást, sötétben.
- Ezek ti vagytok a szellemvasúton - mosolygott rám, mire hangosan felnevettem.
Ezek után mind elszakadtunk egymástól, az ikrek és a hülyék lerohanták a céllövöldét, Natalie és Toby a tükörlabirintust, Carla és Brent a szerelmesek barlangját, Leila, Rose és Kris pedig maradtak velem. Hosszas tanakodás után arra jutottunk, hogy beülünk egy dodzsemre. Végig türelmesen álltunk a sorban, ez igen nagy szó, főleg, mert Rose nem mindig bírt magával. Miután bementünk, Rosezal azonnal beugrottunk egy vörös "járműbe", Krisék pedig egy feketébe. Aztán jöhetett a csata, amit természetesen Leiláék nyertek - valakinek ugyebár volt jogsija -, de kicsit sem szomorodtunk el, röhögtünk egy jót, majd fizettünk még egy kört. Aztán fájdalmas búcsút kellett vennünk a játéktól, tovább indultunk, hiszen hét forduló után már igazán abba lehetett hagyni a dodzsemezést is. Leila mindenképp akart egy vattacukrot, így sorba álltunk az egyik standnál is, hogy örömet szerezhessünk Leilának. Miután megkapta a cukros ragacsát, leültünk egy kicsit, beszélgettünk - azaz én a lányokhoz, Kris is a lányokhoz, a lányok pedig hozzám és Krishez -, nevetgéltünk, jól elvoltunk magunkban. Ezután elindultunk a hullámvasút irányába, mondván, hogy felülünk rá. A helyzet kicsit megváltozott mire beértünk, ugyan is Leilára, Rosera és rám azonnali hányinger és tériszony tört, amint megláttuk a "helyzet" méretét. Kris egy ideig vitatkozott velünk, hogy "azonnal induljunk meg" és "hogy ha már elrángattuk idáig, akkor üljünk is föl", aztán sikerült meggyőznie, beültünk a kocsikba, magunkra húztuk a biztonsági övet, majd vártunk, hogy elinduljon a menet. Nem telt sok időbe, mígnem megmozdultak a kocsik, fölfelé. Na, akkora sokkot kaptam, mint amilyet még soha, csupán annyi kellett hozzá, hogy egyszer csak zuhanni kezdjünk lefelé, Rose karjába kapaszkodva sikítoztam, és bár nem hallottam semmit sem a saját hangomtól, fogadni mertem volna, hogy a másik két barátnőm is üvöltözött. Valami elképesztően borzalmas érzés volt ide-oda pörögni, vágódni, fejjel lefelé száguldozni a magasban, főleg, hogy Leila nem rég evett, ráadásul mögöttem ült. Szerencsénkre senki nem okádta el magát, így az undorító részt legalább megúsztam, de a fejem belseje folyékonnyá vált a menet végére. Végül épségben megérkeztünk a földre, igaz, én a lányokkal kóvályogtam egy darabig - kicsit megszédültünk -, de Kris jól szórakozott rajtunk.
- Na jó - lihegte Rose, mikor már nagyjából visszanyerte az irányítást a teste felett - Ez szörnyű volt... Menjünk még egy kört! - derült fel egyetlen pillanat alatt, mi pedig pislogás nélkül meredtünk rá.
- Menj egyedül, ha akarsz - rázta meg a fejét Leila. Erre Rose röhögni kezdett.
- Mi az, betojtál? - nézett kihívóan Leilára.
- Nem! - mondta, én pedig nagyon nem sejtettem jót.
- Akkor? - vonta fel Rose a szemöldökét, közben száját ördögi mosolyra húzta.
- Oké! - kiáltotta a lány, mire én teljesen elképedve próbáltam kinyögni magamból valamit.
- Öhm, izé - szólaltam meg végül - Biztos, hogy ez...?
- Biztos! - jelentette ki Leila, aztán Rosezal együtt visszaállt a sorba.
Hát nekem fogalmam nem volt arról, hogy mi értelme volt ennek az egésznek, rendeztek egy spontán hányó versenyt... Azért nevettem rajtuk egy sort, ha ők ezt jó mókának tartották... Gondoltam, megvárom őket a kapu előtt, leülök egy padra, elnézelődöm, míg végeznek, de Kris egyszer csak megindult.
- Hova mész? - kérdeztem, mire visszafordult és elmutatott a távolba - Addig oké, hogy el, de nem kéne megvárnunk őket?
- Minek? - mondta flegmán.
- Hát nem is tudom. Mondjuk azért, hogy ne tűnjenek szem elől - tártam szét a karom.
- Majd előkerülnek - vonta meg a vállát.
- De ne hagyj már itt egyedül! - kiáltottam rá, erre megint felém fordult.
- Gyere, ha nem akarsz itt maradni. De ha nem szeretnél jönni, akkor nem kell - húzta gúnyos vigyorra a száját. Kicsit hasonlított Roséra, bár az övében volt valami, amitől még a vér is megfagyott bennem.
- Oké - adtam meg magam végül, majd elindultam Kris után.
Az egész vidámparkot bejártuk, csak úgy, céltalanul. Közben láttam pár osztálytársam, ahogy éppen röhögtek valamin, együtt. Az ikrek felszálltak a ringlispirre, műanyag lovakon ültek, onnan kiáltoztak, nevetgéltek, majd leállt a játék, Megan és Lora odaszaladtak a rájuk várakozó hülyékhez, megölelték őket és vadul magyarázni kezdték, milyen volt a ringlispir. Carláékat a virtuális játékok közelében láttam, ölelkeztek, valamiről beszélgettek, Brent néha elmosolyodott, aztán megcsókolta barátnőjét. Végül ők is eltűntek a látóhatáromból. Tobyék éppen üdítőt vettek, egymás mellett sétálgatva tárgyaltak valamiről, Natalie néha rálesett az órájára, telefonált egyet, aztán újra visszaszállt a beszélgetésbe. A parkban nagy volt a nyüzsi, mindenki sötétedés után jött el, mert az úgy tök buli, meg minden. A hangszórókból egy Jet szám üvöltött, voltak, akik csak úgy, heccből elkezdtek rá táncolni a tér közepén, aztán meg énekeltek. Színes fényű lámpások voltak kiállítva a legtöbb helyre, a világítás miatt sok volt a bogár is, néha egy egy kis rovarnak kedve támadt belerepülni az arcomba, én ilyenkor ugráltam egy kicsit, hátha megijed tőlem a kis lény és békén hagy. A levegő eléggé lehűlt, hiába voltam nagy pulcsiban, szörnyen fáztam. Egy idő után meguntam a járkálást, levágtam magam egy padra. Ekkor Kris hátra nézett, látta, hogy én onnan el nem fogok mozdulni, így fogta magát és leült mellém. Így ültünk tök csendben, ketten, a hidegben. Sál híján csak a kapucnimat használhattam, de mivel nem arra lett tervezve, hogy bokáig betakarjam magam vele, választanom kellett, hogy vagy a nyakam vagy a füleim. A füleim mellett döntöttem. Kesztyűm nem volt, így összedörzsölve a kezeimet próbáltam felmelegíteni magam. A lábam köszönte szépen, nagyon jól megvolt, bélelt bakancsban miért is ne lett volna. Egy idő után viszont a nyakam is elkezdett fázni, így a kapucnit le kellett, hogy csúsztassam a fejemről, hogy ne kapjak torokgyulladást. Ekkor Krisnek elege lett a szerencsétlenkedéseimből.
- Tessék - nyújtotta át a szürke kötött sapiját.
- Kösz - szóltam, majd elvettem tőle a sapkát és magamra húztam. Végre nem kellett variálnom a kapucnis verzióval.
Ezek után megint csönd lett, egyikünk sem szólt semmit, csak figyeltük a körülöttünk történteket. Egy ideig rendesen kattogott az agyam, aggódtam Rosék miatt, őket azóta nem is láttuk, hogy eljöttünk a hullámvasúttól. Már minden lehetséges velük történt dolgon végigrágtam magam, "mi van, ha bajuk esett" címszóval, kivéve azon, hogy teljesen jól vannak és még jól is érzik magukat. Felhúztam a lábamat a padra és átölelve a térdeimet nézelődtem tovább. Nagyon sokan voltak, a zene egyre hangosabban szólt. Egy kisfiú elesett, sírni kezdett, az apja felsegítette őt a földről, megvigasztalta, felvette a nyakába és már mentek is tovább. Két nő éppen veszekedett valamin, egy kis idő múlva már nem is érdekelte őket a dolog, kibékültek, megölelték egymást, nevetgéltek. Egy csapat férfi sörös üvegekkel a kezükben járkáltak, röhögtek egymáson. Észrevettem az óriáskereket, bámulni kezdtem, azon törtem a fejem, milyen lehet. Egy kicsit feltűnő lehetett, ahogy kitekert nyakkal forgolódtam oldalra, hogy láthassam a kerék tetejét.
- Fel akarsz ülni rá? - kérdezte mellőlem Kris, már ő is a kereket bámulta. Értetlenül néztem rá, mire megismételte az előbbi kérdést.
- Hát, izé... - hebegtem - Persze... - nyögtem.
Erre Kris felállt, biccentett egyet, én is feltápászkodtam, majd elindultunk az óriáskerékhez. Lassan mentünk, nehogy a körülöttünk állatkodó emberek felökleljenek bennünket. Sorba álltunk, viszonylag sokat kellett várnunk. Unalmamban rugdosni kezdtem a földön lévő kavicsokat, néztem, ahogy elgurultak előttem. Észre sem vettem, hogy Kris már előrébb volt, a jegypénztárnál állt meg, éppen egy nővel beszélgetett. Lehajtott fejjel várakoztam tovább. Csak a földet láttam, néhány lábat, ahogy elsétáltak mellettem. Aztán két srác cövekelt le előttem, én pedig nem mertem rájuk emelni a tekintetemet.
- Hé - szólt az egyik, a hangja nem volt fenyegető - Minden oké?
- Igen - kaptam fel a fejem hirtelen. A fiúk egyáltalán nem tűntek ijesztőnek. Mind kettőnek sötétbarna haja és koromfekete szeme volt.
- Egyedül vagy? - kérdezte az egyik aggodalmasan.
- Nem - ráztam meg a fejem.
- Kivel jöttél? - megpördültem és elmutattam Kris felé - Menj vissza hozzá. Kezdenek elvadulni a dolgok - mondta az egyik, majd maga mögé biccentett. Elnéztem mögötte, egy csapat részeg tini dobálta szét az üvegeket és ördögpatronokat.
- Köszi... - szóltam vékony hangon.
- Mi van itt? - termett mellettem Kris fél másodperc alatt.
- Semmi - mondtam.
- Vigyázz rá - azzal a két srác ott is hagyott minket. Értetlenül néztem Krisre.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Ne állj szóba idegenekkel! - Kris megfordult, én pedig tágra nyílt szemekkel figyeltem - Gyere már!
Gyorsan kapkodtam a lábaim, hogy beérjem a bűvész urat, akinek véletlenül sem állt szándékában bevárni engem. Végre eljutottunk a kapuig, onnan már simán beengedtek, segítettek beszállni a fülkébe - jó, béna voltam és megbotlottam -, majd leültem az egyik padra. Kris mellém vágta le magát, a lábait feltette a szemben lévő ülésekre és már indulhatott is a kerék. Egy ideig semmi bajom nem volt, négy-öt méter a magasban mit számít, még hét-nyolc méter sem kottyant meg. a de aztán emelkedtünk tovább és tovább, én kezdtem egyre feszültebb lenni, egyre inkább markoltam a padot, a körmeimmel végig szántottam a fa ülőkét. Eközben Kris vigyorogva figyelte, ahogy szenvedtem, néha meg is bökte a vállamat, így én megijedtem és sikoltottam egyet, ő röhögött, én meg dühöngtem. Csak a szokásos. Aztán az egész cucc legtetején megállt a kis szerkezet, nem ment tovább a fülke. Kíváncsi voltam, mi lehetett ennek az oka, de nem mertem kinézni az ablakokon.
- Ez így sokat nem ér, ha nem látsz semmit - nevetett Kris.
- Nem baj - szorítottam össze a fogaimat.
- Pedig szép - mondta, mire rászántam magam a dologra, kijjebb hajoltam.
A kilátás valami eszméletlen volt! A magasra tornyosuló házak, irodaépületek, a kivilágított város. Gyönyörű színpompában játszott az egész táj, az utcákon nagy volt a forgalom, az autók féklámpái vörösen izzottak a sötétben. Az ég fekete volt, rajta egy-két szürkés felhő terült el, kupolaként védve New Yorkot. Az egyik part is látszott, a víz tetején tükröződtek a tornyok, fényeik elárasztották a sima vizet. Leláttam a park többi részére is, ahogy az emberek sodródnak a külön féle játékok között, még Roset is megtaláltam, ahogy egy óriás mókusnak öltözött valakit üldözött. Tátva maradt a szám, csodálatosan éreztem magam, csak ennyi kellett hozzá.
- Hű - szóltam végül - Tényleg fantasztikus - erre Kris finoman elmosolyodott. Felvont szemöldökkel meredtem rá - Mi a baj?
- Lényegtelen - intett.
- Ha azt mondod, lényegtelen, akkor biztos, hogy lényeges - suttogtam.
- Jó, de ne mondd el senkinek. Titok - súgta ő is, mire csak bólintottam - Tudod - hajolt közelebb hozzám -, van egy lány, akibe beleszerettem - mondta halkan, én meg akkor kaptam szívinfarktust.
- Igen? - kérdeztem egér hangon.
- Igen. Csak ő nem szeret engem. Rám se néz - szólt, én meg elgondolkoztam. De hát Sarahra gondolt, nem? Miért ne nézne rá Krisre?
- Tényleg? - kerekedett el a szemem.
- Tényleg - súgta - Meg akartam csókolni, de ő nem engedte.
Ekkor esett le a dolog. Hiszen rólam beszélt! Én voltam az, aki rá se nézett! Én voltam az, aki nem engedte, hogy megcsókolja! Hirtelen szédülni kezdtem, azt sem tudtam, merre van a föl és a le, a szívem a torkomban dobogott, csak a szél hangját hallottam, ami időnként átsüvített a fülkén lévő kis réseken. Éreztem, hogy elpirulok, így erőt kellett vennem magamon, nem jöhettem ki ebből a beszélgetésből vesztesként.
- Igazán? - kérdeztem egy idő után - Pedig az a lány szeret téged - suttogtam. Erre ő felkapta a fejét, gyönyörű zöld szemeivel pedig engem bámult.
- Igen? - motyogta, mire én mosolyogva bólintottam. Ő erre közelebb csúszott hozzám a padon, majd felém dőlt - És szerinted megengedné, hogy most megcsókoljam?
Nem szóltam semmit, úgy gondolom, akkor nem is kellett. Csak hagytam, hogy magukkal ragadjanak a gondolataim, elrepítsenek egy sokkal szebb és színesebb világba. Kris megfogta az egyik kezemet, már nem fáztak az ujjaim. Én lehunytam a szemeimet, ő pedig egészen közel hajolt hozzám, éreztem ahogy levegőt vett, melegség öntött el, nagyon boldog voltam. Hagytam, hogy megcsókoljon, majd megint, újra és újra, nem is tudom már, mennyi ideig tartott az egész. Már kicsit sem kottyant meg az a kis hideg, teljesen elterelte a figyelmem az időről az a tény, hogy Kris átölelt, megcsókolt, a szemembe nézett, elmosolyodott és újra megcsókolt, hogy velem volt, mellettem volt. Már nem érdekelt Sarah, az sem, hogy Kris megbántott, hogy haragudtam rá. Csak is Ő érdekelt. De ő nagyon.
Aztán a fülke ajtaja hirtelen kivágódott, mi meg ijedtünkben szétrebbentünk. Az ajtóban négy nő várakozott, mi meg akkor kapcsoltunk, gyorsan felpattantunk a padról és elhagytuk a fülkét. Ezután elrohantunk, fogalmam nem volt merre, Kris szorosan fogta a kezemet, ő vezetett. Aztán megálltunk egy hatalmas hirdetőtábla oldalánál, ahol kicsit kisebb volt a forgalom, elnevettük magunkat, sokáig röhögtünk, aztán Kris átölelt és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Jenny - suttogta a fülembe.
- Igen?
- A többiek már várnak - mondta, nekem meg hirtelen eszembe jutott az egész megállapodásunk, miszerint éjfélkor találkozzunk a bejárat melletti szobornál.
Ezután természetesen még inkább rohantunk, főleg, mert a kedves osztálytársaink már negyed órája vártak ránk. Átnyomultunk a tömegen, közben próbáltunk nem elszakadni egymástól. Bár nehéz volt, mert valaki leöntött sörrel, így megbotlottam, de aztán sikerült visszanyernem az egyensúlyomat. Aztán végre megpillantottuk a szobrot, majd a többieket is. Végül megálltunk, egyenesen előttük. Először senki nem szólt semmit, csak pár pillanat múlva fordultak felénk, teljesen egyszerre, tátott szájjal. Több, mint valószínű, hogy meglátták, ahogy Kris a kezemet szorongatta.
- Na látjátok, erről van szó! - nevetett Carla, miután felébredt a sokkból.
- Mi történt, míg távol voltunk egymástól? - bámult Rose teljesen elképedve.
- Magyarázatot követelünk - röhögött fel Brent is, mire mind csatlakoztunk hozzá.
- Na Dinamo - tette rá Nick a kezét Kris vállára -, ezt is összehoztad.
Miután összeszedtük magunkat, elindultunk a parkoló felé. Természetesen egész úton faggattak minket, hogy mi történt velünk, de mi nem mondtunk semmit, csak csöndben néztük egymást, néha elnevettük magunkat, mikor a három hülye kitalált egy történetet a mi kis egymásra találásunkról. Így telt az út.
Azon a napon kaptam valamit, ami százszor többet ér nekem mindennél. Minden olyan gyorsan történt, mint az első napomon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése