Ahogy felkeltem, indultam is átöltözni, festeni - anyunak sikerült összemaszatolnia a falat, így nekem kellett kijavítanom a hibát -, reggelizni. Miután megvoltam minden lényeges kora reggeli kis programommal, felkaptam a táskámat a vállamra, és egy sálat tekertem a nyakam köré a hideg ellen. A cipőmmel szenvedtem egy darabig, érthetetlen módon éjjel mindig összegubancolódik a fűző. Végül megigazítottam a hajamat, hogy ne úgy nézzek ki, mint aki most ment neki az ajtónak - mert így volt - és indulhattam is. Ahogy kiléptem az ajtón, azonnali melegség öntött el, széles mosollyal lépkedtem a járdán, ki a kapun. Kris a motorjának dőlve figyelt engem, majd felém nyújtotta a kezét, közelebb húzott magához és megcsókolt. Nem tarthatott tovább pár másodpercnél, én mégis úgy éreztem, órák hosszán át álldogáltunk így.
- Mesélj, milyen volt a vidámpark? - vigyorodott el, mire én nyakig elpirultam.
- Egész elviselhető - szálltam be végül a játékba.
- Megöl a kíváncsiság - szólt, erre mind a ketten elröhögtük magunkat, majd felszálltunk a motorra és megcéloztuk a sulit. Az első olyan pillanatunk, ami nem azzal végződött, hogy öltük egymást. Kivételes alkalom.
A kapuk előtt már vártak ránk a kedves barátaink. Kris leparkolt, majd megfogta a kezem, az ujjait az enyéimre kulcsolta, így sétáltunk be az udvarra. Ahol Leila először is a nyakamba ugrott, én fuldokoltam, a többiek meg tapsoltak, és bár tök megható volt, meg minden, kicsit sok volt nekem ez a felhajtás. De mindegy is, a lényeg, hogy örültek, amiért örültünk. Adamnek sikerült közelebb férkőznie hozzám, megölelt, majd gratulált hozzánk, végül súgott nekem egy gyors helyzetjelentést az April-üggyel kapcsolatban. Mark és Dave leálltak velem egy kicsit beszélgetni, majd folytatták a "ki rúgja messzebb a tankönyveket?" játékot. Aztán Levi is előkerült, egy fának dőlve intett nekem, én szóltam Krisnek, hogy mindjárt jövök, ő nézett egy nagyot, de elengedte a kezemet, én pedig oda siettem Levihoz.
- Hát így állunk - állapította meg egy furfangos mosollyal - Pedig igazán érdekeltél - kacsintott rám a napszemüvege alól.
- Hogyne. Én mindenki szívében nyomot hagyok - nevettem el magam, mire ő fél karral átölelt.
- Jól van, Pöttöm - azzal vissza is sétáltunk a többiekhez. Ennyivel lerendeztük az egészet. Levi nagyon jól tudta, hogy semmit sem tehetett, de onnantól kezdve vigyázott rám, mert barátok voltunk. És amúgy sem akarta felrúgni az egyezségünket.
Bevonultunk az épületbe, fel a termünkbe. Az ikrek mindenképp meg akarták mutatni a táncukat, amit állítólag a hétvégén koreografáltak, így a hülyék összetolták a padokat, mi leültünk az előre kialakított nézőtérre, onnan figyeltük Lorát és Megant. Mondjuk, az előadásukhoz nem tudtam hozzászólni, de azért aranyos volt. Rose később elkérte a matek házimat, hogy óra előtt még gyorsan lemásolhassa, ezt Jared sajnos észrevette, ő magának akarta a jó jegyet, így veszekedni kezdtek Rosezal, aztán verekedni, erre Leila visítozott, hogy hagyják abba, a másik két hülye folyamatosan azt kántálta, hogy "buuunyó, buuunyó!", Brent röhögött, Carla pedig fogadott az ikrekkel, hogy melyikük dől ki hamarabb. Hát nem is tudom... Én csak bámultam rájuk, Krisszel együtt, úgy tűnt, adott esetben mi voltunk a legnormálisabbak. Legalább is ezt hittem, ugyan is Kris is őrjöngeni kezdett egy kis idő múlva, hogy "ez az Jared, le tudod nyomni!". Na, kész, itt vesztettük el az eszünket, ment tovább a szokásos állatkodás, ráadásul felső fokon, egészen addig, míg be nem lépett a tanár és fel nem küldte a két balhést az igazgatóiba. Így szegények kaptak egy-egy intőt és még a házijuk sem volt kész. De se baj, kicsit sem szomorította el őket a helyzet.
Szünetben a kis csapat eldöntötte, hogy "márpedig mi most kimegyünk az udvarra", ezért fogtuk magunkat és lecsörtettünk a lépcsőn, ki a főbejáraton. Elfoglaltuk megszokott helyünket a lelátó alatt, szépen bevártuk Adaméket is, majd kezdetét vette a "mese a szombatról" című kis regényünkről való tájékoztatás. Egy szóval, Aprilék tudni akarták, mi történt aznap. Bele is kezdtünk a sztoriba, Rose éppen vadul magyarázta az esetet, mikor a vattacukortól ragacsos keze hozzá tapadt egy kiskutya szőréhez - áhítattal hallgattuk -, mikor Sarah is úgy döntött, beül a hallgatóság közé. Az arcomról azonnal elrebbent az a falat kis mosoly, amit Rose okozott, Sarah levágta magát törökülésbe, ördögi vigyorral figyelt engem. Carla ezt azonnal észrevette, kétségbeesetten kapkodta köztünk a fejét, majdnem kiesett Brent öléből. Majd egy kis idő után - mikor már képes lettem volna az ájulásra is - hirtelen megszólalt.
- Kris, mondd el nekik, mi történt még! - kiáltotta széles mosollyal, mire én bennem megfagyott a vér. Idegesen pillantottam a mellettem ülő Krisre, aki látva rajtam a feszültséget, megszorította egy kicsit a kezemet.
- Nem hinném, hogy ez olyan marha jó sztori - röhögött fel aztán, mire Megan felnevetett, Lora meg nyávogni kezdett, merthogy "ő még nem is hallotta".
Ebből jött a vita, a társaság fele azért üvöltözött, mert kíváncsi volt, a másik fele azért, mert nem volt kíváncsi, egy ember síri csendben, holtsápadt fejjel ücsörgött, egynek pedig azonnali hányingere volt. Gondolom, nem kell részleteznem, ki melyik státuszba tartozott. Tehát, a hirtelen kialakult háborúnkra mindenki felénk fordult az udvaron, kérdőn pillantgattak ránk, sugdolózni kezdtek, majd ránk untak és folytatták azt, amit addig csináltak. Míg Kris próbálta hárítani a komment-támadásokat, addig én veszélyes farkasszemet néztem az ideg összeroppanás szélén álló Sarahval. Aztán, a lány felpattant, mind rá emeltük a tekintetünket, már csend volt, ő még mindig engem bámult, majd sarkon fordult és elsétált. Ezek után Daveék és a hülyék hangos "húúú"-zásba kezdtek, én zavartan bámultam a földet, Carla diadalmas sikerét ünnepelte, April és Leila kérdőn meredtek rám, Rose meg röhögött. Ez volt aztán a kulturált viselkedés legteteje. Legalábbis részükről. Szóval, én ezt az esetet betudtam egy "ez az Jenny, most aztán ásd el magad!" történetnek. Király.
Csengetéskor mindannyian felugrottunk, csordaként indultunk vissza az épületbe, pár embert fel is döntöttünk, de hát ez nálunk már részlet kérdés. Próbáltam elkerülni Carlát, mérges voltam rá, hülyeség volt felhoznia ezt az egészet, úgy, hogy Sarah is ott volt. Próbáltam átvágni a tömegen, elértem a szekrényemig, kivágtam az ajtaját, idegesen matattam benne, nem találtam a könyveimet, még ez is, valaki neki lökött a falnak. Dühöngve keresgéltem tovább a töri cuccom, közben Kris lépett mellém.
- Figyelj csak... - kezdte, én meg hatalmas sikerrel kihalásztam a könyvemet - Minden oké? - kérdezte, én rá se néztem, csak becsaptam a szekrényem ajtaját és elindultam a folyosón. Kris elkapta a karomat, minek következtében majdnem elestem, de őt nem érdekelte, visszahúzott magához - Jenny - nézett a szemembe.
- Jól vagyok - fújtattam - Csak engedj el - ő erre elkapta a kezét, én pedig becsörtettem a termünkbe és leültem a helyemre.
És ezennel megint búcsút mondtam a jókedvtől, a vidámságtól és a nevetéstől, ugyan is arra a napra teljesen hanyagoltam az ilyen és ehhez hasonló elfoglaltságokat. Fel sem álltam a padomból, semmit nem csináltam órákon, csak rajzolgattam, zenét hallgattam és mérgelődtem. Hiába, hisztizni tudni kell, én már mesterien bánok ezzel a képességgel. Tanítás után elsőként hagytam el a termet, elmentem ebédelni, teljesen elkülönültem a többiektől, egyedül Roset tűrtem meg magam mellett. Igazán hálás voltam neki, amiért nem faggatott, hanem békén hagyott. Igen, nekem ennyi is elég, hogy szörnyen érezzem magam, pedig kicsit sem bírtam Saraht, de hát ez azért mégsem volt emberi dolog! Velem együtt persze Carla is végig durcizta a napot, nagyon jól tudta, hogy dühös voltam rá. Szóval, Kris és Brent mondhatni, beleőrült abba, hogy fogalmuk nem volt arról, mi bajunk, így ők ketten együtt próbáltak nyomozni, Carla kerülni a további feszkót, én meg Carlát.
A kapuk előtt vártam Krisre, a táskámban matattam a telefonomat keresgélve, már egy ideje csöngött. Aztán végre ráakadtam, gyorsan a fülemhez kaptam.
- Igen? - kiáltottam.
- Figyu - kezdte Dani -, el kell mennem valahová, holnap jövök csak haza. Szólnál Anyuéknak, mert nem értem el őket.
- Persze - fogtam a fejem - Hová mész?
- Az most lényegtelen... Lisa se megy haza! - jutott hirtelen eszébe.
- Hát jó... - néztem nagyot - Szia.
- Szia. Tökmag! - szólt még egyszer bele a kagylóba - Vigyázz magadra - mosolyogva tettem el a telefonom. Dani nekem mondott el valamit, ráadásul újra emberként kezel? A bátyám felnőtt... Olyan büszke voltam rá!
Eközben Kris érkezett meg elém a motorral. Szájából kilógott a füstölgő cigaretta, gyönyörű zöld szemeivel folyamatosan engem bámult. Gyorsan bekötöttem a cipőmet - bénáztam vele egy sort -, majd szép lassan oda sétáltam hozzá. Egyik kezében egy sisakot szorongatott, elvettem tőle, felvettem és felültem mögé a motorra. Ezután elindultunk haza felé. Egyetlen szót sem szólt, csöndben figyelte az utat. Kirakott a ház előtt, én gyorsan megpusziltam, majd berohantam az ajtón.
Innentől kezdve két órán keresztül terrorizáltam az agyamat mindenféle ismeretlen matek egyenlettel és irodalmi művekkel. Gondoltam, ki kéne már találnom egy sajátos tanulási módszert, ha már hülye vagyok ahhoz, hogy normál ember módjára magoljak. Ja, csak ehhez elég nehéz volt neki kezdeni. Szóval, inkább hagytam az egészet, majd máskor rendezek agykontrollt, a lényeg, hogy egy mukkot nem értettem a leckémből. És a hangulat csak fokozódott, mikor ki kellett dolgoznom egy tételt. Ötkor monda fel az eszem a teljes szolgálatot, hanyatt vágtam magam a földön, próbáltam egy kicsit ellazulni, de sajnos nem ment. Megdörzsöltem a szemeimet, átfordultam a hasamra, úgy olvastam tovább a feladott verset, hátha tovább is el tudok jutni a szerkezeténél, de hamar feladtam.
Gondoltam, alszom egyet, ott a földön, tök spontán, már lehunytam a szemeimet, szerettem volna pihenni csak pár percet. De természetesen én még ehhez is szerencsétlen vagyok. Ekkor jelent meg a párkányban Kris, ezzel megmentve az életemet. Rohantam kinyitni az ablakot, ő bemászott a szobámba és megállt egyenesen előttem.
- Utoljára kérdezem a mai nap folyamán - nézett a szemembe - Minden oké? - hát ez az egész először is sokkolt, aztán átgondoltam, mennyire lehettem antiszociális a többiekkel. Hát nem egy kicsit, nagyon.
- Persze - vontam meg a vállam.
- Nem érdekel Sarah. Cseppet sem. Engem csak te érdekelsz - mondta, mire mosolyogva bólintottam.
- Értem. De... - kezdtem - Tudsz segíteni a háziban? - mutattam a padlón széthajigált füzeteimre és tankönyveimre, mire ő finoman elmosolyodott, két keze közé fogta az arcom, majd megcsókolt.
- Figyelni kellett volna az órán - mondta, erre felnevettem, ő meg újra megcsókolt.
Egy ideig ezzel el is voltunk, aztán be kellett látnunk, hogy a házim nem készül el magától, így muszáj volt kezdenünk vele valamit. Leültünk, őrült sebességgel irkáltunk, magyaráztunk egymásnak, közben nem bírtuk ki, hogy ne röhögjünk a másik logikáján. Ami az én esetemben teljesen érthető, azonban Kris ritkán téved, éppen ezért volt vicces, mikor tele írta matek példákkal a történelem füzetemet. Ráadásul hibás eredményekkel. Végül feladtuk, kerestünk egy számológépet, azzal oldottuk meg a részletszámításokat, hogy ha már hülyék vagyunk, valamire juthassunk legalább. Szóval, beletelt egy kis időbe, de sikerült. Mondjuk, én szívem szerint egy kisebb ünnepséget rendeztem volna...
Az ágyamon ülve nyomkodtuk a laptopom, valamiért nem akart elindulni a net, ezt a hatalamas problémát próbáltuk orvosolni. Aztán, mint valami isteni csoda, a skype betöltött és csilingelni kezdett, ami röviden annyit jelentett: Máté hív. Igaz, rajta kívül engem nem keres túl sok ember. Szóval, visszaírtam neki, hogy nem túl alkalmas az idő a beszélgetésre, amitől természetesen ő teljesen lelombozódott, így a két sor helyett - amit eredetileg szántam volna rá -, kisebb regényt kellett küldenem neki az érveimről. Én ezzel teljesen le is voltam foglalva, észre sem vettem, hogy Kris már az ablakban ült. Aztán hirtelen felkaptam a fejemet.
- Fújj! Dobd már el! - kiáltottam rá, mert épp rágyújtani készült. Még szép, hogy rám se hederített, csak elröhögte magát, a cigaretta meg füstölögni kezdett.
Felpattantam az ágyról és leültem mellé a párkányra. Néztem egy darabig, míg ő a képembe vigyorogva szívta tovább a hülyeségét. Azt hittem, megfulladok az arcomban landoló borzalmas füstmennyiségtől.
- Na jó! Add ide! - kaptam ki a kezéből egyetlen mozdulattal a szálat.
- Hé! - kiáltotta el magát - Kérem vissza!
És ezennel indítjuk is az "olcsó játék hülye gyerekeknek" vetélkedőt! Ugyan is Kris megpróbálta visszaszerezni a cigijét, mert idő közben a dobozt is sikerült kihalásznom a zsebéből. Én megijedtem, gyorsan felpattantam és elrohantam, mert nem akartam kiesni az ablakon, ő rohant utánam. A nagy futkározásban feldöntöttünk pár virágcserepet, széket, lámpát, eltörtünk egy antik vázát, és juttattam egy kis hamut a krémszínű falra. Természetesen Kris megbotlott a lépcsőn hagyott kabátomban - mondjuk, fogalmam nincs, hogy kerülhetett oda -, ennek köszönhetően legurult a lépcsőn, egyenesen rám esett. Ez volt az első fázis. Életemben először voltam olyan ügyes, és időben feltápászkodtam a földről, azzal szaladtam is tovább, Kris üvöltözött, a szomszédok meg szerintem féltek. Aztán nem bírtam tovább, teljesen kifulladtam, már hatszor megkerültem menekülés közben a konyhát, végül nekidőltem a pultnak, ott próbáltam kifújni magam egy kicsit. Egy vita Krisszel többet ér, mint ezer tesi óra. Már majdnem túl voltam az ájuláson, mikor a hátam mögül előbukkanó Kris elkapta a derekam, majd felemelt, én meg azt hittem elhányom magam, ugyan is elkezdett a szoba közepén pörögni, velem együtt.
- Jó! Elég volt! Megadom magam! - ordítottam, mire végre abbahagyta a kínzásomat és felültetett a konyhapultra. Majd megállt velem szemben, úgy ölelt át és puszilt bele a hasamba.
- Kérem - nyújtotta a kezét. Gondoltam egyet, elővettem egy szálat a dobozból.
- Gyújtsd meg - kértem.
- Miért? - nézett rám kérdőn.
- Kíváncsi vagyok, hogy mi az, ami olyan jó benne - mondtam, aztán átgondoltam a dolgot, de még így sem tágítottam.
- Megőrültél? Szó sem lehet róla! - rázta meg a fejét, majd megpróbálta kicsavarni a kezemből a papírdobozt.
- De! Most már kíváncsi vagyok rá. Kérlek! - ellenkeztem, de már késő volt, Kris visszaszerezte a zsákmányom.
- Majd egyszer kipróbálhatod. De addig... - szólt, közben segített nekem lemászni a pultról - Meg ne halljam, hogy bárkitől is elfogadtál egyetlen szálat is! - tette fel "fenyegetőn" a mutatóujját.
- Oké - ígértem meg. Hiába, a kettőnk csatája csak az én vereségemmel végződhetett.
Az este persze nagyon jól telt, eltekintve attól, hogy fogalmam nem volt arról, hol lehettek a szüleim és a bátyám. Mivel egyedül lettem volna, Kris áthozta Lolát, ők voltak velem egészen este tizenegyig. Egész jól elvoltunk, társasoztunk, bújócskáztunk, táncoltunk - jó, mondjuk ezt Kris kihagyta, ő volt a zsűri -, fodrászkodtunk - Kris befonta a hajam... na, ez még tőle is fura -, és rajzoltunk. Nagyon jól esett, hogy ott voltak velem. Ezzel szebbé is tették a napomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése