- Mi van már? - dörzsölte meg a szemeit - Lelöktetek az ágyról, hagyjatok aludni! - amúgy nem kérdeztünk semmit, de mindegy.
- Rose, nem baj, ha lezuhanyzok? - ásítottam.
- Dehogy baj. Arra van a fürdő - mutatott egy ajtóra. Bólintottam, majd átléptem a földön fetrengő Krist.
Mikor végeztem, visszaindultam a többiekhez. Rose már átöltözött - vagy nem túl szégyenlős vagy megfenyegette Krist, hogy ha oda mer nézni, az ő fejét is befesti -, a bűvész úr meg az ablakban ülve cigizett. Összeszedtem az asztalon heverő holmimat, majd rálestem az órámra. Azt hittem, hülyét kapok, mikor megláttam, hogy mennyi az idő. Öt perc becsengetésig... Ahhoz képest elég higgadt voltam:
- Elkésünk - szóltam. Na, azok ketten tényleg hülyét kaptak, ugyan is egy "ez nem lehet igaz!" pillantás után őrült gyorsasággal pattantak fel, szedték a cuccaikat és rohantak ki a szobából magukkal rántva engem is.
Igen, legurultunk a lépcsőn, mert Rose hirtelen megbotlott és húzott minket is. Aztán, mint a bolondok, rohantunk ki az ajtón. Na most, hárman ültünk Kris motorján. Kris vezetett, mögötte én, én mögöttem meg Rose. Aki majdnem leesett az ülésről a kanyarokban. Nagy nehezen, de eljutottunk a suliig, ahol leparkoltunk a motorral és már futottunk is be az épületbe, át a folyosókon, egészen a teremig. Majd Rose kivágta maga előtt az ajtót, mi meg beestünk rajta.
- Gyerekek, örülnék, ha időben beérnétek az órára - mosolygott a biosz tanár. Kedves volt, szeretett minket. Vagy csak nem látott még minket extrém reggeleken.
Besétáltunk a leghátsó padsorba és elfoglaltuk a helyünket. Mondhatni, levágtuk magunkat a padba, röhögtünk egy sort a többiekkel, majd lehajtottuk a fejünket és elaludtunk. Szerettük a bioszt.
Szünetben kimentem Adammel, Aprillel, Rosezal és Leilával az udvarra. A lelátó alatti árnyékos területet támadtuk meg, Ad ott rollizott, ugratott és esett. Leila Aprillel nevetgélt valamin, Rose pedig mellettem ülve húzta a lóbőrt. Én meg zenét hallgattam, ha már nagyon nem érdekeltem a többieket, csak nem vettem észre, hogy elkezdtem énekelni a Pain-t. Erre Adam levágta magát mellém és vékony hangon énekelt velem. Aztán, gondoltam, miért ne, folytattuk az előadást és benyomtam a kedven triómat. Majka, Curtis, BLR, Nekem ez jár. Jó, ennek a szövegéből Adam nem értett semmit, de végig vigyorogta a számot és örömmel konstatálta, hogy olyan vagyok, mint egy fiú. Aztán hozzátette, hogy Leila is olyan, ugyan is az Ezek a lányokat már ő is kívülről fújta - ki se néztem volna belőle -, annál már ő is csatlakozott.
- Aú! - kiáltott hirtelen Adam.
- Mi az? - kérdeztük nevetve, mert közben ugrálni kezdett.
- Megcsípett egy hangya! - ordította. Na, erre ránk tört a röhögőgörcs - Mi lesz, ha átváltozom? - hülyült.
- Adam Parker, the amazing antman! - röhögtem fel.
- Milyen lenne már, ha kapnék szuper erőt is? - folytatta.
- Miért, egy hangya mit tud? - mosolyodott el April.
- Fel tud mászni a falra - mondta Leila.
- Na, azt én is tudom! - vigyorgott Adam, majd felállt, hátrált pár lépést és megcélozta a csarnok oldalát.
- Ez nagyon nem jó ötlet - vihogtam. Erre Ad elgondolkodott, odahívta az éppen akkor arra sétáló Davet és megkérte, hogy próbáljon meg felrohanni a falra. Erre Dave megvonta a vállát, letette a földre a kávéját és szaladni kezdett. Aztán visszapattant a vakolattól és kiterült a földön. Azt hiszem, fájt a feje...
- Még jó, hogy szóltál. Különben most én fetrengenék itt - nevetett Ad.
- Ne szóljunk valakinek, hogy rosszul van? - nézett ránk April. Adam bólintott, majd felrángatta Davet a földről és húzni kezdte a bejárat felé.
- Valaki hozza a rollerem! - kért meg minket. Mi meg szó nélkül vittük utána a járművet.
Visszaértünk a terembe, ahol már nagyban dúlt a káosz. Jared folyamatosan a szekrénybe ugrált, mondván, hogy "ő márpedig el fog jutni Narniába", Nick és Megan röhögtek rajta, Leo aludt, Lora az ő haját simogatta, Carla Brenttel romantikázott, Toby olvasott, Natalie tételeket dolgozott ki, Kris meg egy dobókockával játszott. Rose beült a padjába, majd rajzolgatni kezdett, én pedig Krishez sétáltam.
- Mi van? - sóhajtotta unottan.
- Anyuék hívtak vacsira. Lisa is ott lesz - mondtam. Felemelte a fejét, aztán röhögni kezdett.
- Akkor is nálatok ennék, ha nem hívtatok volna - mondta, én meg elgondolkodtam. Ugyan is ez teljesen igaz volt.
Tesi előtt még megálltunk a szekrényeknél bepakolni a cuccainkat. Közben próbáltunk nem agybajt kapni Jaredtől, aki egy Justin Bieber számot énekelgetett. A fiúk üvöltöztek vele, hogy "fogja már be!", míg mi, lányok a fejünket fogva szenvedtünk. Ekkor a hülye közölte, hogy "vagy ez vagy Katy Perrytől a Hot n' Cold". Katy Perryt választottuk. Aztán - ha már úgy is benne volt a gyilkolászásban - kértünk PSY-t és Pinket is. Hiába, Jared nagyon el tudott szórakozni délutánonként. Aztán hirtelen észrevettük Levit, akire a hülye rákiáltott egy "oppa, Gangnam style"-t.
- Honnan jöttél? - röhögött Kris, majd lepacsizott Levijal.
- A sittről - vigyorgott a srác, mire Rose közölte vele, hogy "állat" - Hamar leléptetek. Csak aztán jött a buli! - mondta Levi. Ezt nem díjaztam, úgyhogy előre siettem Carlához és Leilához. Nem igazán érdekeltek a "buli" részletei.
A csarnokban Adam és April már várt, szerintük jobb, ha a tesiterem ajtajában megfogják a kezem és óra végéig el sem engedik. Jogos. Aztán Roset is beavattuk és magunkhoz kötöttük egy ugrókötéllel, nehogy elvesszen. Képes rá. Nem tartottuk sokáig fogva, mert Megan elkunyizta a kötelet, mert hogy "ő most játszani fog vele". Odaadtuk neki, had örüljön. Komolyan azt hittük, hogy ugrálni fog, de az első esés után feladta és inkább lasszózni kezdett vele.
- Hű, Nick nézd, milyen ügyes vagyok! - kiáltotta, mire a hülye odakapta a fejét, majd vigyorogva elordította magát, hogy "jól van, de meg fogsz sérülni!". Hát, ez nem pont így lett, ugyan is, mikor Kris belépett rögtön áldozattá is vált. Mert az ugrókötél végén volt egy fadarab, ugyebár. Krisnek meg egy lila folt a szeme alatt a mutatvány után.
- Ne haragudj, nem volt szándékos! - sikítozott Megan, mire Kris csak megrázta a fejét, de nem vette le a kezét a szeméről.
Mindenki halál nyugodtan folytatta azt, amit addig csinált - Megan kis lelkiismeret-furdalással, nyafogott egy darabig -, én pedig oda sétáltam Krishez.
- Mutasd - álltam meg vele szemben. Felvonta fél szemöldökét, majd felnevetett és amolyan "hagyjál már!" fejjel nézett végig rajtam - Gyerünk! - sürgettem, mire hitetlenül megrázta a fejét, majd leengedte a kezét, hogy én is láthassam a sebet - Te jó ég... - suttogtam magam elé, mert hogy egy hajszálon múlott, hogy nem ütik ki Kris szemét. A szemhéja felett kicsivel felszakadt a bőre, és ahogy elvette onnan a tenyerét folyni kezdett a vére. Mondanom sem kell, azonnal rosszul lettem.
- Jól vagy? - nevetett fel, ahogy meglátta a sápadt arcom. Ekkor szinte már ömlött a fejéből a vörös cucc, ezért inkább elfordultam.
- Persze - szóltam hányingerrel küzdve - Csak menj el az orvosiba!
- Jó, de akkor viszlek téged is - röhögte. Ja, nagyon vicces volt... Gyilkos tekintettel fordultam vissza, hátha jobban bírom majd, de nem - Ennyi elég volt. Te is jössz velem! - jelentette ki, majd megragadta a karom és a csarnok kijárata felé ráncigált.
- Ti hova mentek? - kérdezte az edző, de mikor meglátta, hogyan nézünk ki, csak legyintett: - Menjetek csak!
Szerencsére épségben kijutottunk a folyosóra. Csak ott meg már ketten imbolyogtunk, mert közben Kris a vérveszteség miatt bekábult. Olyannyira, hogy velem együtt nevetett szinte a semmin. Szóval, egymást támogatva, röhögve, botladozva érkeztünk meg a gyengélkedőre. Mivel engem már ismertek ott, szó nélkül beengedtek. Krisről is hallottak már, de mivel ő nem jár oda minden második nap, kérdezgették egy darabig. Amolyan "vizsgáljuk meg, hátha eszméletét veszíti" beszélgetésbe kezdtek az ápolóval. Aztán leragasztották a sebet, nekem meg adtak egy homeopátiás gyógyszert. Kris hanyatt feküdt egy padon, úgy pihent, én meg a mosdó ajtaja előtt támasztottam a falat. Biztos, ami biztos.
Mikor már nem kétszázzal forgott velünk a világ visszaindultunk a többiekhez. Ők még nagyban futották a köröket, mi meg helyet foglaltunk a lelátón. Aztán Kris megtalálta a sérülését okozó játékot és előttem lengetve a kötelet, folyamatosan azt röhögte, hogy "nézd, még nyomot is hagytam rajta!". Mert hogy volt rajta egy-két csepp vér és fúúúújj! Mindegy. Végigsikoltoztam az órát.
Megvártam, míg átöltöztek a többiek, majd a kis társasággal együtt - Leila, Carla, Rose, April és Adam - visszaindultunk a terembe. Közben találkoztam Markkal, aki mindenképp tudni akarta, hogy hogy vagyok és, hogy hanyas a lábam - ööö, oké... -, majd elköszönt egy "vigyázz magadra, Angyalka!" mondattal és otthagyott.
Otthon, miután megcsináltam a házim, felmentem facebookra, hogy beszélhessek Leilával és Rosezal. Kris az ágyamon fekve hallgatta a Green Day albumaim. Én Rosezal veszekedtem, hogy hiába köszönt "nekem" az utcán, én nem voltam ott, de ő állította, hogy "márpedig én álltam ott, teljes életnagyságban". De én Krisszel jöttem. Ráadásul motoron. Úgyhogy nem értettem, kinek köszönhetett. Szóval, míg mi vitáztunk, addig Leila csöndben figyelte a képernyőt, aztán hirtelen elkerekedett a szeme.
- Mi az? - kérdeztük, de ő nem válaszolt, ekkor már Rose is bámult a kamerába, így gondoltam, mögöttem történhetett valami. Megfordultam, majd próbáltam nem elájulni. Kris egy dobozban turkált, amiből sorra szedte ki a holmijaimat.
- Azt meg hol találtad? - üvöltöttem rá és rögtön mellé is pattantam.
- Ezek a tieid? - kérdezte, aztán felemelt egy köteg aranyérmet és három kupát. Éreztem, hogy pirulok, de bólintottam. Kris tágra nyílt szemekkel nézett végig a kezében tartott tárgyakon és a dobozban heverő okleveleimen - Te balettoztál?
- Nem is tudtad? - szólt Rose a gépemből, mire Kris megrázta a fejét. Én ott álltam, tök vörös fejjel, Leila kiabált, hogy ő sem tudott erről, Rose röhögött, hogy "bénák", Kris meg szerintem sokkot kapott a látványtól. Nem hibáztatom. Én, mint táncos? Eléggé hihetetlenül hangzik, nem?
- Ó, ezt a képet megtarthatom? - vigyorgott, majd kivett egy fotót a lapok közül, amelyiken épp egy fellépésen táncolok.
- Mi van? Nem! - hüledeztem.
- Kééééérlek! Lola biztos örülne neki! - nyávogta, én meg kicsit elgondolkoztam. Nekem végül is tök mindegy volt.
- Jól van, vigyed - szóltam, mire megvonta a vállát, majd eltette a képet a táskájába - Csak ne tedd ki közösségi oldalakra!
- Nem fogom - nyugtatott meg. Örültem neki. Legalább nem kellett azt lesnem facebookon, hogy mikor kap az oldalam "like rohamot".
Vacsi előtt még elköszöntem a lányoktól, válaszoltam Adam üzeneteire és elpakoltam a dobozt, amit Kris az ágyam alól rángatott ki. Aztán lementünk a földszintre. A nappaliban Lisa és Dani Wii-ztek, előbbinél a távirányító volt, utóbbi pedig folyamatos instrukciókkal látta el barátnőjét, mint például "most lődd!", "azokat robbantsd fel!", "fuss, fuss, fuss!". Mert hogy Call of Duty-ztak. Míg Lisa üveges szemekkel bámulta a képernyőt - elég ügyes volt -, addig Dani kábultan motyogott olyasmiket, hogy "azt hiszem, szerelmes vagyok". Ők jól elvoltak. Aztán anyu szólt, hogy a kaja az asztalon. Erre mind odagyűltünk, helyet foglaltunk és megkezdtük a hawaii pizzáért folytatott harcot. Én rögtön lecsaptam két nagyobb szeletre - haha -, Dani elvett négyet - kettőt Lisának, kettőt magának -, Kris pedig beérte eggyel. Apunak meg maradt egy fél. Így jár az, aki késik. Aztán Kris és Lisa elköszöntek és hazamentek.
Én pedig visszaszaladtam a szobámba, levágtam magam az ágyra és bekapcsoltam a gépemet. Rekord idő alatt benyomtam a skypeot és már csak arra vártam, hogy betöltsön. Amikor végre felvillant az ablak, egy öröm sikoly után videóhívást kezdeményeztem.
- Sziaaa! - kiáltottam a kamerába. Máté ijedt arccal meredt rám.
- Úristen... Mi van veled? - kérdezte, mire felröhögtem.
- Vááá, annyi mesélni valóm van, muszáj meghallgatnod mindent! - mondtam.
- Mi történt tegnap előtt óta? - húzta fel a szemöldökét.
- Ja, igazából nem sok, csak... - kezdtem, de rögtön meg is álltam, majd hunyorogva bámultam a képernyőre - Mi az ott a kezedben?
- Ez? - nevette, majd felemelte az ominózus darabot, hogy jobban láthassam - Ez a tangapapucsod - na, kész, rám tört a röhögőgörcs, pedig fél perce, hogy elindítottam a videochatet.
- Hogy kerül az hozzád? - visítottam.
- Itt hagytad. Még a nyáron - mosolygott.
- Nem is emlékeztem rá - mondtam.
- Tudom - vigyorgott - Ezért megtartottam magamnak - szólt, majd felvette a fekete strandpapucsom és elkezdett benne táncolni. Sosem voltunk normálisak. Ekkor felcsendült egy BLR szám, Máté meg énekelni kezdett: - "Nagylány, nagylány... aha, aha, aha!" - jó, a kis előadáson szétröhögtem a fejem.
- De nem ér! Az az én papucsom! - sikítottam a nevetéstől.
- Csak volt! - szólt, majd túl játszva szerepét az ég felé emelte a karjait és ördögi "mu ha, ha, ha!" nevetéssel táncolt tovább. Ekkor egy kisfiú rohant be a szobába és lopta ki Máté szekrényéből az akció figurákat - Mi ez? Hát te meg mit csinálsz? Adod vissza! - motyogta sokkot kapva, míg a kisfiú fogta a bábukat és kirontott a szobából. Máté meg utána. Én fuldokolva ültem az ágyamon, miközben arra vártam, hogy hátha valakinek eszébe jutok. Aztán régi barátom csalódottan visszasétált a gép elé.
- Ki volt ez a gyerek? - kérdeztem.
- Szomszéd - sóhajtotta - Elvitte... Mindet...
- Szegénykém - mosolyogtam rá, mire megvonta a vállát, én meg témát váltottam - És hogy telnek a tanórák, Jannunius? - röhögtem fel.
- Áh, Felszállott a páva - legyintett, majd nevetni kezdett - Még mindig sötét vagyok irodalomból.
- Elhiszem - bólogattam őszintén. Akkor nem változtak a körülmények a távollétemben.
Ez után jött a várva várt beszélgetés, ami kicsit elhúzódott. Éjfél körül eszembe jutott, hogy aludnom kéne. Máténak meg, hogy már kelni kéne... Ezért őrült sebességgel hajítottam az asztalra a gépem, mentem el zuhanyozni, majd aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése